Bronzkoszorút kapott a zsadányi kőműves

– Az elején nehéz volt kőművesként elhelyezkedni, és a fizetés is kevés volt – mesélt a kezdetekről Tóth Sándor Olivér. Az Állami Építőipari Vállalatnál, az ÁÉV-nél kezdett Békéscsabán, mint mondta, nem a munkával, hanem a bejárás és a hazautazás miatt kieső idővel volt gond. Azonban szívesen emlékszik vissza ezekre az időkre, segédkezett az adóhivatal, a belvárosi uszoda vagy éppen a Penza-lakótelep építésénél is a ’80-as évek végén.

Aztán hazatért és az önkormányzatnál vállalt munkát. Ekkor született meg az első lánya az ötből, és úgy látta, ahhoz, hogy előrébb léphessen és gyermekének, gyermekeinek megvehessen mindent, amire szüksége van, lépnie kell. Így vált vállalkozóvá. Idő közben beindította a helyi Tüzépet is, egyrészt azért, hogy az építkezéseknél az általa forgalmazott, minőségi anyagokat használhassa, másrészt azért, hogy a zsadányiak helyzetét könnyítse, ne legyen szükség más településre utazni anyag miatt.

Felelős műszaki vezetőként is végzett, ami azt jelenti, hogy az építkezéseknél ellenőrizheti azt, amit a szakmunkások csináltak. Emellett több mint tíz éve letette a mestervizsgát, hogy tanulókkal foglalkozhasson. A diákokat mindig segíti, volt, hogy munkaruhával, volt, hogy bérlettel tette ezt, hogy ők is dolgozhassanak, hogy legyen több keresetük. Úgy véli, nincs igazán utánpótlás, amíg őket az érdekelte, hogy a szakmából megélhessenek, a mai fiatalokat nehéz bármivel is motiválni, a gyakorlat során kell az elméletet is megtanítani az ifjaknak.

Az évek során több helyen is dolgozott Békés megyében. Mint fogalmazott, minden elvégzett munkára büszke, de talán a leginkább arra, hogy Gyulán vagy 40-50 társasház kivitelezése az ő nevéhez is fűződik. Jelenleg főleg a zsadányi református egyházközség bízza meg munkával, szerepet vállalt csapatával például a templom, a parókia vagy az anyaotthon felújításában. Nagy álma, hogy Zsadányban is építhessen társasházakat, ami fontos lenne a népességmegtartó erő növelésében.

A Tüzépen és csapatában jelenleg nagyjából heten-nyolcan dolgoznak. Szeretne nagyobb létszámot foglalkoztatni, ugyanis megrendelés és munka lenne bőven, de panaszkodott, hogy nem kap szakembert. Beszélt arról, hogy egyesek inkább maradnak a közfoglalkoztatásban havi 50-60 ezer forintért, ahelyett, hogy akár nála, akár máshol a versenyszférában dolgoznának három-négyszeres pénzért. Úgy véli, ez már nem a pénzről szól, hanem bizonyos emberek hozzáállásáról.

– A bronzkoszorú egy olyan elismerés, amit nem lehet pénzben kifejezni. Ezzel ismerték el az eddigi tevékenységemet, az eddigi munkáimat, a cím mindezek gyümölcsének mondható – mondta Tóth Sándor Olivér, és mutatta a falon függő díszoklevelet, valamint azokat az emléklapokat, amik arról tanúskodnak, hogy mikor vált mesterjelöltté és mesterré.

Fontos a helyiek összetartása

– Ahhoz, hogy idáig eljussak és hogy a munka jól menjen, rengeteg segítséget kaptam a családomtól, a feleségemtől és öt lányomtól, ők biztosították a nyugodt hátteret – mondta Tóth Sándor Olivér.

Emellett kiemelte Pántya Imrénét, aki az óvodától kezdve végigkövette pályáját; Dudás Árpád polgármestert, aki gond esetén mindig segítette; illetve Demeter Ottó református lelkészt, aki sok munkával látta el őt és csapatát, így segítve azt is, hogy helyi szakemberek végezzék a felújításokat, és hogy helyben maradjon a pénz.

Hírportálunknak a helyiek úgy nyilatkoztak, hogy az 50 éves, zsadányi szakember köztiszteletnek örvend a településen és a térségben, amit azzal vívott ki, hogy ha tud, akkor mindenkinek segít, legyen szó akár fuvarozásról, akár építkezésről. Erről Tóth Sándor Olivér azt mondta, fontos, hogy egy kistelepülésen, mint amilyen Zsadány is, összetartsanak, nem lehetnek ellentétek.