Utazzunk Csillával a Körös-parti nyaralótól Latin-Amerikáig!

– Emlékszel rá, hogy mikor volt az a pillanat, amikor elhatároztad, hogy nekivágsz a nagyvilágnak?

– Végzős főiskolásként, tehát körülbelül tíz éve ütött szöget a fejembe először egy olyan utazás gondolata, amely nincs korlátozva helyben és időben. Akkoriban viszont az alacsony büdzsével utazó, hátizsákos világjárókat maximum a tévében láttam, és a világ bármely pontjáról végezhető munkavégzést lehetővé tevő „digitális nomádság” is ismeretlen fogalom volt még a számunkra.

Úgyhogy elhessegettem a gondolatot és elkezdtem a nagybetűs életet. Ahogy időm és az anyagiak engedték utaztam persze, de ezek az utak a klasszikus éves szabadságolás részeként egy, maximum kéthetesek voltak. Ahogy teltek az évek, nem hagyott nyugodni, újra és újra előjött a gondolat, melyből később álom, majd terv lett. Egy idő után azon vettem észre magam, hogy egyfolytában olyan információkra vadászom, hogyan lehet egy ilyen utat viszonylag kevés pénzből, mégis biztonságosan megvalósítani. Ebédszünetekben hátizsákos, egyedül utazó női bloggerek bejegyzéseit bújtam, esténként pedig önkéntes munkalehetőségeket böngésztem.

Két éve, a legjobb barátnőm harmincadik születésnapját ünnepeltük egy Körös-parti nyaralóban. Sokat beszélgettünk arról, hogy milyen gyorsan telik az idő és hogy mennyi tervünk és álmunk volt és van, amelyek még megvalósításra várnak. Aznap éjjel nem jött álom a szememre. Hajnalban, amikor a mólóról néztem a napfelkeltét, már tudtam, hogy eljött az idő. Lehet, hogy giccsesen hangzik, de tényleg így történt. A döntést egy bő féléves felkészülés követte, majd tavaly februárban útnak indultam egy egyirányú jeggyel Kubába.

– Biztatnál erre a bátor lépésre másokat is?

– Kifejezetten arra, hogy hozzám hasonlóan „világgá menjenek” nem. Kivéve, ha valakinek ugyanúgy ez a nagy álma, mint ahogyan nekem volt. Az utazás sokak számára stresszel jár. Ha hozzáadjuk, hogy mindent magadnak kell megszervezned, kitalálnod, megkérdezned és elintézned egy idegen helyen, távol az otthonodtól akkor a kellemes nyaralásból könnyen rémálom lehet. Előfordult, hogy reggel még nem tudtam, hogy aznap este hol hajtom álomra a fejem. Mármint, hogy melyik városban. Gyakran utaztam éjszakai buszokkal 10-12 órákat, sőt rögtön az induláskor Angliában a reptéren aludtam. Azt szoktam mondani, hogy utazni szinte mindenki szeret, és aki csak teheti utazzon is, de ez a fajta világjárás nem való mindenkinek. Én inkább arra biztatnék mindenkit, hogy ne halogassa az álmai megvalósítását, vagy söpörje őket a szőnyeg alá, hanem próbálja megtalálni a módját annak, hogy hogyan valósíthatná meg.

– Van-e olyan lépés, amelyet megbántál vagy ennyi tapasztalattal a hátad mögött máshogy csinálnál?

– Akármennyire is tudatosan készültem az útra és próbáltam elővigyázatos lenni, megesett, hogy kifogtak rajtam. Costa Ricában például mellőlem, az ágyból lopták el a telefonom, amíg én békésen aludtam. A másik eset a kolumbiai-ecuadori határon történt, amikor pénzt akartam váltani a buszra. Nagyon fáradt voltam és elkövettem azt a hibát, hogy egyben adtam át a pénzt, ahelyett, hogy leszámoltam volna, és még félre is néztem egy pillanatra. Mire visszanéztem már egy bankjeggyel kevesebb volt a kezében. Nem mondom, hogy nem bosszantott ez a két eset, de fel voltam rá készülve, hogy történhet ilyesmi, és tanultam belőle.

– Mi volt a legjobb és legrosszabb élményed?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni, hiszen egy átlagos napon is rengeteg inger ér minket, pozitív és negatív egyaránt. Ha azonban nincs két egyforma napod, mert ismeretlen városokban ébredsz fel, a világ másik végén közel egy éven keresztül, akkor ez a szám sokszorosára nő. Ebből kiemelni egyet-egyet képtelenség. Bejárni Kuba olyan részeit, ahová külföldi ritkán teszi be a lábát, részt venni egy tradicionális maja szertartáson Dél-Mexikóban, Guatemalában egy több ezer éves épület tetején hallgatni az ébredő dzsungelt, búvárkodni Hondurasban, szörfözni Costa Ricában, frissen őrölt kávét inni egy kolumbiai kávéültetvény kellős közepén például csak néhány a csodás emlékeim közül tavalyról. A negatív történések annyira jelentéktelenek voltak, hogy nem is igazán emlékszem rájuk. Egyet kivéve: az utazás kétharmadánál volt egy mélypontom. Kolumbiában, 8 hónap folyamatos utazás után rám tört az a fajta magány, amit egy másik utazó nem, csak a családom és a barátaim tudtak volna enyhíteni. Nem volt egyszerű, de pár nap alatt felülkerekedett a vándorvágyam a szomorúságon és folytattam az utat.

– Hogyan szereled le a hitetlenkedőket, akik őrültségnek tartják, hogy folyton úton vagy?

– Nem akarok senkit leszerelni vagy meggyőzni. Mindenki a saját értékrendje alapján alkot véleményt és bizonyára akadnak olyanok, akik szerint ez az életvitel őrültség. Azért, mert nekik más a fontos, a céljaik különböznek az enyémektől és más dolgok teszik őket boldoggá. Nincs ezzel semmi gond. Akiknek a véleménye fontos a számomra – féltéssel ugyan – de elfogadják, hogy az életemnek most egy ilyen szakaszát élem és mindenben támogatnak. Tudják és látják hogy jól vagyok, kiegyensúlyozott és boldog.

– Hol érezted magad a legjobban?

– Minden ország és helyszín, amit meglátogattam különleges volt a számomra valami miatt. Olaszországban láttam először a tengert egy családi nyaraláson, középiskolás koromban. Azt sosem fogom elfelejteni. Másfél évig éltem Törökországban, amire azóta is második otthonomként tekintek. A tavalyi utamról három országot tudnék kiemelni: Mexikó, Costa Rica és Kolumbia. Mexikó a maja kultúra és hagyományok, a finom ételek és a sok új barát miatt, Costa Rica a csodás természeti környezete és a vidám, egyszerű Pura Vida életstílus miatt, Kolumbia pedig a végtelenül kedves helyiek, a finom kávék és a csodás tájak miatt lett a kedvencem. Jelenleg Marokkóban vagyok és itt is kitűnően érzem magam.

– Van-e olyan hely, ahová nem szívesen mennél vissza?

– Eddig sehol nem ért olyan rossz élmény, hogy azt mondjam oda nem mennék vissza soha. Van néhány hely, ahová pont azért szeretnék újra ellátogatni, mert tudom, hogy sokkal jobb élményeket tartogat, mint ami nekem jutott. Ilyen például Guatemala, ahová az esős évszak kellős közepén érkeztem, emiatt szinte minden programterv meghiúsult, sőt a Fuego vulkán is az ott tartózkodásom alatt tört ki, óriási pusztítást okozva. A legtöbb helyre azonban nem tervezek visszamenni, bármilyen nagyszerű is volt. Egyrészt azért, mert az élmények megismételhetetlenek, másrészt pedig mert annyi felfedeznivaló vár még rám...

Ha szeretné követni Csilla kalandjait, további beszámolókat itt találhat!