Hartay Csaba görbe tükröt tart a Facebook népe elé

– Alig fél év telt el a Turbó, azaz a Rajongók voltunk című könyve megjelenése óta, az időben mégis minimum három évtizedet ugrottunk. Míg előbbi a '80-as évekbe repített vissza, addig az új kötet napjaink szellemes lenyomata. Van valami tudatos koncepció amögött, hogy könyvei afféle kordokumentumként is funkcionálnak?

– Ez a kötet valójában már hamarabb megvolt, mint az utolsó három regényem, csak folyamatosan késleltettem a megjelenését, mindig voltak jobb ötleteim – legalábbis akkor annak tűntek, és a Viharsarki Kattintós kötettel úgy voltam, ráér, mert már igazából megvan, nincs, nem lehet vele sok munka, mivel tíz év blogbejegyzés és kispróza termése kerül ebbe az új humoreszk-kötetbe. Időközben persze alakult a tartalom, írtam hozzá, elvettem belőle, viszont a gerinc nem változott. És közben rájöttem, hogy egy látszólag kész anyaggal is mennyi munka van. Szinte sorról-sorra kozmetikázza az ember a hat-nyolc évvel ezelőtti szövegeit. A tudatos törekvés a hiteles kordokumentumra megvan, de ez a folyamat nem lineáris nálam, a könyveimben ide-oda ugrálok az időben, mint Marty McFly a Vissza a jövőbe epizódjaiban.

– Ahogyan az idő telik, úgy a szerző is korosodik és komolyodik. A Trabantot mára „Bömös” váltotta, a Traubit pedig kékfrankos rosé. Másként, esetleg kritikusabban szemléli, illetve szemlézi – hiszen egyik fő témaforrása a közösségi média – a világot az új könyvében, mint azt korábban tette?

– Szerencsére én még nem komolyodom, csak az évek kezdtek el szórakozni velem, erről a negyvenkettőről sem volt szó eddig, de elviselem. Inkább a hétköznapok közönyös monotonitása zavar, erre pedig a legjobb gyógyír a humor. Ebben a kötetben van egy elég erős, vitriolos társadalomkritika is. Embertípusokat, jelenségeket, divatokat, közhelyes megnyilvánulásokat és sokak által ismert viselkedésformákat mutatok be és állítok pellengérre. Csípős paródiák, ismerős élethelyzetek. De nem a lenézés, a rosszindulat vagy a gyűlölet vezérelt, haragból nem lehet humorosat létrehozni. Ezekben az írásokban nagyfokú önirónia is jelen van, hiszen a könyvben szemlézett, bemutatott arcok között élek, saját magamat is írom folyamatosan minden könyvemben.

– Volt már olyan, hogy a könyvek szereplői közül valaki magára ismert, és ezt szóvá is tette Önnek?

– Volt ilyen, úgy ismert magára, hogy nem is olvasta a könyvet, mások mondták neki, hogy “talán mintha” ő lenne benne. Szóváltás is volt, de az illető végül a mai napig nem olvasta az állítólag róla szóló részt. Egyébként általában nem konkrét személyekről írok, ezek a felismerhető viselkedésminták, motívumok több olvasónak ismerősek lehetnek. “Jé, ezt hallgasd meg, ez olyan, mint a Jóska a vetőmagüzemből, nem?” De, csak mellette még száz másik emberre húzható rá az adott monológ a kötetből. Az ilyen reakciókban az a meglepő, kiderül, milyen sokan olvasnak könyveket, de még meglepőbb, milyen rengetegen meg egyáltalán nem.

– Az új kötet születése némileg rendhagyó, ha jól tudom, a könyv ötlete ezúttal ugyanis a kiadótól származik, igaz, közösségimédia-bejegyzései szolgáltatták az alapgondolatot. Íróként hogyan élte meg azt, hogy most „megrendelésre” kellett dolgoznia?

– Az a vicces, hogy ebben a kötetemben dolgoztam a legkevésbé “megrendelésre”, ugyanis ezek a humoreszkek abszolút kedvtelésből “ömlöttek” belőlem az évek folyamán, szinte a saját szórakoztatásomra írtam mindet, illetve a blogközönség örömére. Az, hogy ebből egy kerek kötet álljon össze, valóban a kiadó ötlete, érdeme. Bevallom, a kezdetekben nem nagyon hittem benne, hogy ez kötetegészként is tudna működni, de az alapos szerkesztői munka eloszlatta a kétségeimet. Annak külön örülök, hogy olyan abszurd kisprózák is alkotnak egy ciklust, melyek irodalmi lapokban is helyet kaptak, nem csak a blogon. Viszont amint megjelent a neten az új kötet híre, hogy ez most könnyed lesz és humoros, máris megtaláltak olyan visszhangok, hogy “Na, tessék, ez a fazon is eltékozolja a tehetségét ilyen komolytalan baromságokra, amikor milyen megrendítő szövegeket is tud írni!” De nem tekintem visszaesésnek, ha gyászversek mellett könnyedebb témájú könyveket is írok. A műfaji sokszínűség inkább frissíti az alkotókedvemet. De ha ugyanúgy és ugyanazt írnám, mint az elmúlt években, akkor az lenne a baj – “Nem tud mást, unalmas, kiégett, vége.” Rájöttem, egy dolognak nem árt megfelelni szerzőként: hogy az ember ne érezze azt, hogy valami kellemetlen dolog történik vele, miközben ír. Ezt az olvasók is meghálálják általában, ha nem nyögvenyelős, művészieskedő kínlódás az a próza, amit épp olvasnak, persze képtelenség mindenki kedvében járni, fanyalgók mindig lesznek.

– Nem csupán tartalmában, hanem megjelenésében is rendhagyó az új könyv. Talán a Rajongók voltunk Turbo-rágót idéző borítóját is sikerült felülmúlni. Tekinthetünk erre immár a Hartay-művek védjegyeként is?

– Az új borító formájában, méretében és arányaiban egy az egyben egy mai okostelefonnak hat. Megosztottam párszor a könyv borítófotóját a Facebookon, és utána jöttem rá, sokan azt hihetik, hogy egy mobiltelefont reklámozok épp. Szerintem itt az is benne van, hogy az Athenaeum kiadó ismer, és tudja, hogy nem riadok vissza egy merőben új, bátor ötlettől. “Hartay van olyan őrült, hogy ebbe is belemegy.” De komolyra fordítva a szót, biztosan kell egy kis vakmerőség, hogy ennyire szokatlan könyvkülsővel jelenjünk meg a piacon. Ebben az is benne van, hogy hahó, ezt vedd meg, ezt nézd, ez mennyire más, mint a többi! Ez az első kör. És ha már kézbe vették, belelapoztak, és a tartalom is oké, nyert ügyem van. A haverok ugratnak gyakran, nincs neved, kell az extrém borító, különben a kutya nem lenne kíváncsi arra, amit írsz. Fontosak az olvasók, aki aktív íróként azt állítja, hogy nem érdekli, megveszik-e a könyvét, az vagy valami annyira jövőbe mutató dolgot művel, hogy az értő kritikusai még meg sem születtek, vagy hazudik.

– Nagyjából sejteni lehetett, hogy az eddigi könyvei mely korosztályok körében számíthatnak nagyobb érdeklődésre. Mi a helyzet az új kötettel? Az ihletet adó Facebook közönsége egyre szélesedik, ma már a kiskamasztól a nagymamáig mindenki online. Kiemelhető közülük bárki is, akit kifejezetten az olvasójának tekint?

– Nagyszerű írói válaszpanelem van erre, mindjárt előkeresem az íróasztalom fiókjából, tessék: Minden korosztálynak írok, legyen az gyerek, kamasz, felnőtt vagy nagyszülő. De valójában az ember mindig magának ír, a saját korosztályának, azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló szituációkban találják magukat naponta. Sosem írtam le úgy egyetlen sort sem, hogy lassítsunk, ezt akkor most úgy fogalmazom meg szépen, hogy a kis Noel is értse, meg Erzsike néni is megkönnyezze, ha hazaért a piacról. A Facebook népe az életkorokat tekintve tényleg elég széles skálán mozog ma már, a netezés nem csak a fiatalok kiváltsága, mégis azt mondom, ehhez a szövegvilághoz és nézőponthoz – amit végig hozok a könyvben – talán nem egy behatárolt életkor, hanem egyfajta életfelfogás és humorérzék szükségeltetik. Bízom benne, hogy sokan lesznek, akik szeretni fogják a Köszönöm a befogadást!