Szlancsik Pál segítségével idéztük fel a hetvenöt esztendeje történteket

– Szüleim a malmos Kovács Mihálynál voltak cselédek ebben az időszakban. Ez a terület a mai 44-es út mellett feküdt, közel a Fiala csárdához – elevenítette fel az akkor hat és fél éves Szlancsik Pál a történteket.

Mint megtudtuk, a major 1944 nyarán a németek szállás- vagy pihenőhelye volt, később pedig a szovjetek bázispontja lett. Ekkoriban nemcsak a férfiakat vitték el a hadseregbe, hanem a lovakat is.

Kovácséktól az aratás közben négy igás állatot „hívtak be”, ami nagy érvágásnak számított, mert a lovak húzták az aratógépeket. Szlancsik Pál édesapjának – aki öregbéres, vagyis munkavezető volt – az egész aratást át kellett szerveznie.

A Kovács családnak egyébként már ebben az időben is volt rádiója, így pontos képet kaptak arról, hogy miként vonulnak előre a szovjet csapatok, hogyan közelítenek térségünkhöz. Tudták, hogy menekülniük kell, ezért összepakolták a legszükségesebbeket és a legfontosabb bútorokat, majd a főváros felé vették az irányt, ahol szintén volt egy házuk. Úgy megrakták a kocsikat, hogy a kis traktor alig bírta elhúzni. Mindenki elutazott, csak a tulajdonos apósa maradt. A majorban öt cseléd lakott ekkor.

Október 6-án az após már reggel öt órakor költötte az ott lévőket azzal, hogy szovjet csapatok elérték Gyulát, s már az ágyúk dörgései is folyamatosan hallatszottak. A mostani 44-es úton folyamatosan menekültek a németek Szarvas irányába.

A menekülők soraiban ott volt Kovácsék egyik elvitt lova is. A szegény pára már a Fiala csárdánál felismerte a tájat és nagyot nyerített. A majorban lakók is felismerték a Csalfának nevezett állatot. A német katona bár ütötte, verte, szidta, mint a bokrot, nem tudta megakadályozni, hogy a ló beforduljon régi otthonába. A majorban élők meg is könnyezték a hűséges állat tettét.

Szlancsik Pál szólt arról is, hogy ezekben a hetekben több alkalommal is elsötétítést rendeltek el, ami azt jelentette, hogy nem volt szabad tüzet rakni, az ajtókat, ablakokat pedig el kellett takarni, hogy a fény ne látszódjon. Ezzel nehezítették a bombázógépek pilótáinak dolgát. A bombázások alatt az emberek a legfontosabb dolgokat batyuba rakták, és kimentek a kukoricásba. Szlancsik Pálék is innen látták, milyen volt, amikor Békéscsabát bombázták.

Október 6-a akkor péntekre esett. A szovjetek elfoglalták a majort. A gazda apósa hamar össze is szólalkozott a katonákkal, akik el akarták venni az öreg ezüst zsebóráját, a csaszit. Ő végül úgy oldotta fel a helyzetet, hogy Szlancsik Pál édesapjának használatra kapott zsebóráját adta oda nekik. Közben a katonák alaposan feldúlták a helyet, aranyat és zsebórákat kerestek. A mákot pedig puskapornak nézték.

Az egyik asszony éppen mákos nudlit főzött, amit megkóstoltatott velük, így derült ki, hogy miről is van szó valójában. Nagyon ízlett nekik a finomság, másnap főzni is kellett nekik az ételből. A szovjetek később megdézsmálták a cselédek baromfiállományát is, amit maguk főztek meg, de olyan módon, hogy néha még a toll is rajtuk maradt.

Ez az időszak nem a humorról szólt, mégis akadt néhány vidámabb pillanat. Az egyik katona egy alkalommal felment az istálló padlására, mert azt hitte, talál ott valamit. Az azonban beszakadt alatta. A nagy robajra a társai berohantak, ő meg lógott fennakadva. Nagyot nevettek, és még az alsóruhát is leszedték róla, csak utána szabadították ki szorult helyzetéből.

Egy-egy csapat elvonulása után egyébként a cseléd férfiak takarították ki a majort. A szovjetek ládaszámra hagytak maguk után lőszert és puskát, amit a döglött gyűrűs kútba dobtak. A Szlancsik családban egy patron bekerült az égő térbe, és ott fel is robbant. A platnik a lernivel (a tűzhely sütőrésze) együtt szanaszét repültek. A vasárnap reggeli száraz túrós tésztából így nem lett semmi, de legalább senki nem sérült meg. A tél végén bált is rendeztek a majorban lévő kastélyban a szovjetek, a helyiek pedig először láttak orosz táncot.