Kétszáz éve született a modern magyar újságírás gyulai atyja

Pálffy Albert 1820. április 20-án látta meg a napvilágot Gyulán. Régi nemesi családból származott: szülei ­Pálffy Ferenc nagyváradi és gyulai sótisztviselő és Nyéky Julianna, István főherceg uradalmi igazgatójának leánya voltak.

Petőfi Sándor barátja és harcostársa volt

Középiskoláit Debrecenben, Nagybányán és Aradon végezte, Szatmáron Hám János szatmári püspök szemináriumában papnövendék volt, de még felszentelése előtt kilépett a rendből. A nagyváradi jogakadémián jogot hallgatott, majd 1843-ban ügyvédi vizsgát tett. A francia szépirodalom hatása alatt kezdte írói pályáját. Petőfivel szoros barátságot kötött. Pálffy nagy szegénységben élt ekkoriban.

1845-ben Magyar millionair címmel regényt írt, melyet sem a közönség, sem a kritika nem fogadott kedvezően. Szépirodalmi lapokban megjelent „beszélyei” által azonban már hírnévre tett szert.

Durkó Károlytól, a Gyulai Városbarátok elnökétől, önkormányzati képviselőtől megtudtuk azt is, hogy 1846-ban tagja volt a fiatal írók által alapított Tízek társaságának, amely a legendás és sokat emlegetett Pilvax kávéházban jött létre Petőfi és Jókai vezetésével 1846 tavaszán. Pálffy Albert barátaival – többek között Petőfivel, Sárosi Gyulával, Lauka Gusztávval – a Két pisztoly vendégfogadó asztaltársaságához tartozott. 1847-ben a Pesti Hírlapban egyike volt azon íróknak, akik a sallangos retorika helyébe az egyszerűbb ízlést, a korszerű újságírói stílust honosították meg. Petőfi Sándor barátjaként és harcostársaként kiadója és szerkesztője volt a Márczius tizenötödike című újságnak.

Új, merész stílust honosított meg idehaza

Az 1848. március 19-től megjelenő lap „a szokottnál kisebb, negyedrét formátumú, és mindössze egyetlen összehajtott ívből, azaz négy lapból álló hírlap újdonságával, merész hangvételével és radikális stílusával alapvetően új újságírói és olvasói stílust honosított meg a magyar sajtótörténetben. A lapot kora délután kezdték el nyomni, de a legfrissebb hírek még folyamatosan bekerültek a már kész szedésbe. A lapot elsősorban a nagyváro­sok és a főváros lakosai olvasták, előfizetői ugyan csak alig haladta meg a hétszázat, ennél azonban lényegesen több olvasóhoz jutott el, mert ez volt az első újság Magyarországon, amit rikkancsok terjesztettek! A Márcziusban – ez volt a lap »beceneve« – rengeteg közvetlen agitatív írás, maró gúnnyal megírt politikai publicisztika és szatíra kapott helyet (az újság mottója, a cím alatt ez volt: »Nem kell táblabíró politika.«) … végül is a márciusi ifjak forradalmi hírlapja volt….a szerkesztést Pálffy épp Petőfi kérésére vállalta el.” – olvasható Kozák Péter névpont internetes oldalon megtalálható írásában.

Kormányt támadó radikalizmusa miatt a lapot még a szabadságharc idején betiltották.

A szabadságharc után Csehországba vitték

Az előbbiek miatt Pálffyt rövid időre fogságba vetették, de még a világosi fegyverletétel előtt kiszabadult. A szabadságharc bukása után az országban több helyen bujdosott, végül nagybátyjánál, Nyéki Alajosnál rejtőzött, Szitnye faluban 1849 és 1853 között. Mikor azonban Pestre ment, 1853. február 2-án elfogták, hadi törvényszék elé állították; és mintegy három évre a csehországi Budweisbe internálták. Hazatérése után Esztergomban telepedett le, majd visszatért Pestre, ahol ismét szerkesztőként tevékenykedett. A Magyar Sajtó munkatársa (1861–1867), a Hon című lap külföld rovatának szerkesztője (1861–1867), az Esti Lap szerkesztője (1867– 1870).

Újra írt regényeket is.

Még Gyulai Pál kritikus is elismerte műveit

Gyulai Pál, a kor tekintélyes kritikusa elismerően nyilatkozott műveiről. A Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választotta. Ugyancsak Kozák Péter elevenítette fel korábban már említett írásában, hogy Pálffy az 1850-es években visszatért a szépirodalomhoz, romantikus regényeket és zsánerképeket írt. Legismertebb, legjobban sikerült regényeinek főhősei egy kibontakozó új világ tudósai, mérnökei, esetleg demokratikus érzelmű női alakok (Esztike kisasszony professzora, 1884; Egy mérnök regénye, 1885; Anya és grófné, 1886). Az Egy mérnök regénye (1885) önéletrajzi elemekkel is átszőtt műve. Alkotásait a kritika kedvezően fogadta, Gyulai Pál – akinek ösztönzésére kezdett újra nagyobb lélegzetű írásokba – külön kiemelte elbeszélő stílusát. Utolsó műve, „A régi Magyarország utolsó éveiben” egy részletező korrajz egy elsüllyedésre ítélt világról, amely az önkény, a lomhaság és a korlátoltság paradicsoma volt. Munkája meghatottság és nosztalgia nélküli kegyetlen ítélet egy korszakról, amelyet annak idején még maga is élesen bírált, próbált radikálisan megváltoztatni, ám ez az 1890-es években már elképzelhetetlennek tűnhetett…

Ami Monoknak Kossuth, az Gyulának Pálffy

Durkó Károly elmondta, Gyulán a mai Enwoldt Elíz Óvoda területén volt az 1897-ben elhunyt Pálffy Albert szülőháza, ahol emléktábláját Gyulai Pál kritikus beszéde után 1899-ben avatták fel. A márványtáblára az emlékverset a kor nagyszerű költője, Szász Károly írta, a domborművet Kallós Ede készítette. Később, a ház lebontásakor a sarkon kialakított emlékhelyen helyezték el az emléktáblát. Az 1990-es esztendőkben vandál kezek szétverték az alkotást, Széri Varga Géza szobrászművész formázta újra az emlékezet alapján.

A Városbarátok elnöke hangsúlyozta, aki Monoknak Kossuth Lajos, Kiskőrösnek Petőfi Sándor, az Gyula váro­sának véleménye szerint Pálffy Albert kell hogy legyen, nem szabad elfeledni hagyni az emlékét. A szervezet tagjai minden március 15-én koszorúzással emlékeznek rá. Márványobeliszk síremlékét a Kerepesi úti temetőben 1899-ben leplezték le, melynek felirata a következő: „Lelkesedett ifjan s szárnybontva honáért / És eszményeiért harczola férfiasan, / Majd száműzve siratta honát s szabadon hazatérve / Új munkába fogott s hirdete jót s igazat, / Most fáradtan tért a szabad hazaföldbe pihenni / És nyugodtan néz a magas égből alá.”