Csonka Dóra most azt csinálja, amit megálmodott magának

– A tengerentúlra készült tavasszal, hogyan tudott túllendülni a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzeten?

– A színházzal az Egyesült Államokba repültünk volna egy turnéra, pont a járvány kitörésekor. Nagyon készültünk a vendégszereplésre, ­izgatottak voltunk mindannyian, hogy kaptunk egy ilyen fellépési lehetőséget. Bevallom, amikor bezártak a színházak, én még mindig az elmaradt utat sirattam. Ezért talán az első napokban nem is igazán fogtam fel, hogy milyen időszak vár ránk. Úgy gondoltam, két-három hét, és visszaáll a rend. A párommal nagyon komolyan vettük, hogy most az a legjobb, ha ­otthon maradunk, így a ­heti egy ­bevásárlás kivételével nem igazán mozdultunk ki. Ennek hatására találtuk ki, a nézők és a magunk ­szórakoztatására, hogy ­forgassunk a Nem élhetek ­muzsikaszó nélkül című darab egy részletéből „home office” verziót. Nem gondoltam volna, hogy ami eredetileg csak játéknak indult, abból a következő ­hónapokban munka lesz.

– Azóta is online színészetet folytat kollégáival. Miben más egy ilyen fellépés?

– Nehéz ezt így megfogalmazni, de úgy gondolom, hogy azok a videók és hanganyagok, amiket az online felületekre készítettünk, nem tudják pótolni a kiesett előadásokat, próbaidőszakokat, azonban a színház közelében tarthatják a nézőt.

– Mostanság hogyan kell elképzelni egy napját, hiszen nemcsak „A színház házhoz megy” programsorozatnak az oszlopos tagja, de új szerepre is készül?

– A Megfeszített című rockopera anyagát tanulom. Énektechnikailag sok szép, nehéz feladat van benne, bőven van mit kigyakorolnom. Izgatott is vagyok miatta, mert még sosem szerepeltem rockoperában, kíváncsian várom, hogyan „kell” egy olyan darabot próbálni, ahol egyik dalból születik a másik, nem köti vagy választja el próza.

– Visszatérve „A színház házhoz megy” szabadtéri koncertekre, hogyan fogadják a lakótelepen élők a dalcsokrokat?

– Magam is meglepődtem, de a legelső helyszínen, amikor elköszöntünk a nézőktől, picit elérzékenyültem. Pedig, amikor először felvetődött az ötlet, nehezen tudtam elképzelni, milyen lesz egy kis guruló színpadon állni, miközben néhányan messzire tőlem kinyitják az ablakot. De csodálatos látni, ahogy egyszer csak a semmiből megszólal a zene, és az emberek azonnal kijönnek az erkélyekre, kiszaladnak a lépcsőházakból. Legutóbb az egyik teraszon láttam, ahogy egy idős házaspár összeölelkezve táncolt az általunk megszólaltatott régi slágerre. Azt látni, hogy a több mint két hónapja tartó bezártságban ekkora örömet jelent számukra a mi kis félórás fellépésünk, ami minket is feltölt minden alkalommal.

– Lassan enyhülnek a korlátozások, önben hoztak változást a mögöttünk álló hónapok?

– A színházi munka elég rendszertelen, egy napunk sem ugyanolyan. A leállással én is lelassultam, kialakult itthon egy napi rutinom. 19 éve vagyok cukorbeteg, habár eddig is nagyon odafigyeltem magamra, azt vettem észre, hogy az elmúlt időszakban sokkal jobbak lettek az eredményeim. Ezért megfogadtam, hogy a járvány utáni visszaállást követően is tudatosan élem majd meg a mindennapjaimat, a sokszor kaotikus napirendemben is ki fogok alakítani egy rendszert, amely az egészségemet szolgálja.