2020.09.11. 11:29
Egy bűnbandát is lefüleltek a gyulai játékbarlangban
Fortuna otthona címmel tart rendszeresen előadást a Gyulán játszott szerencsejátékokról és a helyi játékbarlangokról Szilágyi Sándor történész. A kastély gyertyafényben című program keretében a 18. századtól az 1900-as évek elejéig húzódó időszakot felölelő értekezésből kiderül például az is, hogy miért élvezett sokáig mentességet a fáraó a tiltás alól.
Kártyajátékokat kezdetben a főurak játszottak, az a jómódúak kiváltsága volt, hiszen a pakli darabjait kézzel készítették, éppen ezért nem volt éppen olcsó a beszerzése. Külön mesteremberek dolgoztak az előállításán. Nem mellesleg gyakran óriási összegek cseréltek gazdát egy-egy este alatt – elevenítette fel a korszak kezdetét Szilágyi Sándor.
– A kártya akkor indult még erőteljesebb hódító útjára, amikor a kártyafestő üzemek száma egyre gyarapodott, így az iparosok és az egyszerűbb emberek is hozzájutottak. Mária Terézia már folyamatosan rendeleteket hozott annak érdekében, hogy betiltsa a veszélyes, sokakat nyomorba döntő foglalatosságot.
Kiskapuk azonban mindig akadtak. Az előírások egy-egy konkrét elnevezésű játékra vonatkoztak és annak szabályrendszerére. Éppen ezért előfordult, hogy új nevet adtak, vagy megváltoztatták a regulákat, és már folytathatták is. Mária Terézia egyetlen játékot nem tiltott be, a fáraót, vagy ahogy nálunk is nevezték a Nasi-vasit. Ennek egészen egyszerű oka volt, férjének, Lotharingiai Ferencnek ez volt az egyik kedvenc időtöltése, így az uralkodónő csak hitvese halála után döntött annak a korlátozásáról. A kártyacsaták egyébként a társalgás fontos részeinek számítottak, és a lassú, hatásvadász mozdulatok ugyancsak hozzátartoztak a rituáléhoz, Ferenc például hosszú ideig fordított fel egy-egy lapot.
Gyulán 1812-ben és 1813-ban is hoztak rendeletet a szerencsejátékok ellen, de a tiltások ellenére tovább folyt a hazárdírozás. 1812-ben a főszolgabíró írt arról, hogy magánházaknál és kocsmákban is folyamatosan kártyáznak.
Az említett fáraó mellett nagy népszerűségre tett szert az úgynevezett makaó és ferbli, ami tulajdonképpen egy, a pókerhez hasonló játék. Ahogy a kikapcsolódás vágya, úgy a csalás is szinte egyidős a kártyázással, és akadt, aki ezt nagyban csinálta. Czigler Mihály 1839-es ügye is ilyenre világított rá. Az egykoron a nagyjából az 1. iskola helyén található vendéglátóhelyet, a Koronát a tehetős gyulai polgár bérelte, ahol fenntartott egy szalonnak nevezett illegális helyet is. Itt folyt a kártyajáték, még karácsonykor is verték a blattot. A házigazda pedig csalt. Mint az Héjja Julianna tanulmányában is olvasható, a banda tagjai könyökük alól kiszedett kártyákkal csapták be játszótársaikat, máskor derékfájást színleve – az asztal alá hajolva – cseréltek lapot, a gyengén látó Czigler Mihály pedig mindig pápaszemet tett fel, ha jegyzett kártyával játszott.
A hírhedt hamiskártyásokból álló kompánia legdörzsöltebb tagja a Rotschild álnevet használó Neuner József volt. Több mint öt hónapi fogva tartás után Neuner élt az első kínálkozó lehetőséggel, és 1839. július 2-án a reggeli órákban megszökött a gyulai tömlöcből; üldözői szerint, gyaníthatóan, Váradra menekült. Az ügyben végül enyhének számító ítélet született.
Fontos pillanatok kísérője volt
A kártya gyakran fontos történelmi pillanatok kísérője is volt. Az 1848. március 15-i események egyes részei nem csak Pesten, hanem Pozsonyban is zajlottak, ahol az országgyűlést tartották. Innen indult küldöttség Bécsbe az uralkodóhoz hajóval, amelyen Széchenyi István, Batthyány Lajos és Kossuth Lajos kártyáztak. Széchenyi egyébként inkább a sakkhoz húzott, így a másik kettő vélhetően meg is kopasztotta, miközben fontos elhatározásokra jutottak az ország sorsával kapcsolatban is.
