Plébános, hírlapíró is formálta a dualizmus kori világot Gyulán

Amikor egy település történetének egy-egy szakaszát vizsgáljuk, a gazdasági adottságok, az infrastrukturális lehetőségek, a népesség társadalmi összetétele mellett arra is figyelünk, hogy a korszak kiemelkedő személyiségeinek milyen szerepük volt az adott helység életében

– vezette be értekezését dr. Erdész Ádám.

A szakember kérdésként fogalmazta meg, hogy a személyiségeket az adott időszak viszonyai „dobták” felszínre, vagy minden korszaknak akadtak olyan szereplői, akik nélkül a fejlődés nem lehetett volna olyan arányú, mint ami végül bekövetkezett. A történész öt ember sorsát vette górcső alá.

Elsőként az 1824-ben született Göndöcs Benedek katolikus plébános életéről szólt, akit 1847-ben szenteltek pappá, majd Kígyósra került, amelynek ura gróf Wenckheim József volt. A főúrról mintázta – legalábbis részben – az Egy magyar nábob főhősét Jókai Mór. A gróf az 1852-ben árván maradt lánykáját, a „nemzet leggazdagabb árváját” Göndöcs Benedekre bízta. A plébános 1873-ban került Gyulára, ahol 20 éven keresztül dolgozott. Francia mintára pihenőligetet teremtett, ami ma a nevét viseli. A saját költségén ott társadalmi-kulturális központként funkcionáló pavilont hozott létre.

A népművelésre is kiemelt figyelmet fordított. Méhészegyesületet alapított, a földészegyesületekben az okszerű földművelést tanította, dialógusokból álló népszerű könyvet adott ki az akkor nagyon jövedelmező dohánytermesztésről. Magas jövedelmének mintegy felét mindig közcélra fordította, sokat jótékonykodott, például a leégett németvárosi házak újjáépítését is segítette.

Az 1833-ban Arad megyében született Dobay János tulajdonában volt a megye legnagyobb nyomdája, aki emellett komoly szerepet vállalt a rendezett tanácsú város rang elnyerésében, ami egy dinamikus fejlődés lehetőségét nyitotta meg Gyula előtt. 1873-ban polgármesternek választották, tizenöt éven keresztül vezette a várost. A dualizmus kori modernizáció jelentős része városvezetői munkája mellett valósult meg. Az új típusú sajtónyilvánosság megteremtése, a Békés című lap kiadása szintén a nevéhez fűződik, amit volt, hogy szerkesztett is.

Az 1851-ben született Oláh György megyei tiszti főügyészként dolgozott, a városon belüli interaktív kapcsolatokért tett sokat, körök alapítója és működtetője volt a sportegyesülettől a tűzoltó-egyesületig. Békés vármegye 1848–49-es, máig hivatkozott monográfiáját is ő írta.

Kohn Dávid hírlapíró, a Békés főszerkesztője személyiségével nagyban hozzájárult a városi nyugalom megteremtéséhez, az értékteremtéshez.

Lukács György főispánként írta be magát a város történetébe. Az első megyei TBC-szanatórium ötlete és megvalósítása, a gyulai, majd megyei közkórház nagy léptékű bővítése, a nagybirtokok parcellázásának előmozdítása is hozzá kapcsolódik a megyében. Helyi vállalkozások tőkéjének koncentrálásával és állami támogatások lehívásával a közreműködésével létrehozták a gyulai harisnyagyárat, ami a temesvári fília megszerzésével a Monarchia területén a második legnagyobb ilyen üzemmé vált. Szerepet vállalt a gyermekvédelmi intézet, a gimnázium megteremtésében.

A tenni akarás mozgatta őket

Dr. Erdész Ádám beszédek, visszaemlékezések, úgynevezett egodokumentumok alapján vizsgálta az öt személyiség motivációját. Érdekes módon vázolta, hogy mi ösztönözte őket arra, hogy sokat tegyenek a közért, Gyula fejlődéséért. A dokumentumok alapján egy reformkori, illetve 1848–49-es gondolkodás rajzolódott ki valamennyiüknél, olyan mentalitás, amely belső indíttatásból és a gyökerekből fakadt. A városért, a hazáért, az emberekért való tenni akarás számított a fő mozgatórugónak.