fejlesztés

2021.03.23. 17:14

Hamarosan indul az útépítési program első üteme Békéscsabán

Negyvenhat utca aszfaltozásával hamarosan rajtol a 7 milliárd forintos útépítési, -felújítási program első üteme Békéscsabán. Most az utcalistáról határoztak. Elindul a közbeszerzési eljárás, amelynek során döntenek a kivitelező cégről, és azt követően, várhatóan a második félévben ténylegesen is kezdődhetnek a munkálatok.

Licska Balázs

20201119 Pákozd Beruházások, fejlesztések a településen A képen: A Kalász utca útburkolat cseréje, aszfaltozás Fotó: Pesti Tamás PT Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Pesti Tamás

A kormány a Modern Városok Programban 7 milliárd forintot ad Békéscsabának utakra, 5,5 milliárd mehet építésre, 1,5 milliárd korszerűsítésre. Emellett külön forrásként 2,3 milliárd forintot biztosít járdákra a városnak.

– Soha nem látott, mintegy 9,5 milliárd forintos lehetőséghez jutott a város, hiszen leaszfaltozhatja a most földes utcák egy részét, felújíthat több burkolt szakaszt, illetve a járdákra is komoly összeget fordíthat – mondta a kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter polgármester. Hozzátette, a feladatok egy részét idén el kell végezni, hiszen 2022 végéig a források felhasználásával el kell számolni.

Szarvas Péter polgármester szerint soha nem látott lehetőséghez jutott a város /Fotó: Imre György/

Az elmúlt három hónapban az előkészületek zajlottak, melynek eredményeként döntöttek arról, hogy az útépítés első ütemében mely 46 földes utca kaphat aszfaltburkolatot. Kiemelte: azokban az utcákban indulhat a munka, amelyeknél az engedélyes tervek rendelkezésre állnak, és az utcák mostani állapota megfelel a helyi építési szabályzatnak. Rövidesen döntenek az útépítés második üteméről is, illetve arról, hogy mely szakaszokat korszerűsítik, továbbá arról, hogy hol teszik rendbe a járdákat.

Szarvas Péter polgármester hangsúlyozta: nem tudnak minden földes utcát leburkolni, nem tudnak minden rossz állapotban lévő utat korszerűsíteni, nem lehet majd a forrásból minden járdát felújítani. De törekszenek arra, hogy azokban a földes utcákban, amelyekre van vannak tervek és amelyek megfelelnek az építési szabályzatnak, megvalósítsák a beruházást.

A városvezető elmondta: most arról a 46 utcát tartalmazó listáról döntöttek, ahol az első ütem keretében indulhatnak majd a munkálatok. Ugyanakkor előtte a közbeszerzési eljárást még le kell folytatni, és csak akkor kezdődhet a tényleges beruházás, amikor lesz kivitelező.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta: a 2016-os, az önkormányzat és a kormány között kötött megállapodásban, a Modern Városok Programban eredetileg nem szerepelt a 7 milliárd forintos útépítési, -felújítási program. Tavaly év elején vetette fel, amikor találkozott és egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy szükség lenne mind az út-, mind a járdahálózat rendbe tételére, hogy Békéscsaba az élhetőség tekintetében valóban a kornak megfelelő, 21. századi legyen.

A város aztán tavaly nyáron nyújtott be kérelmet, előzetesen jelezve, hogy a beruházás mekkora összeget tenne ki. Ezt követően kapott a MVP keretében 7 milliárd forintot az utakra, valamint külön kormányzati támogatásként 2,3 milliárd forintot a járdákra.

Herczeg Tamás kifejtette: az út- és járdaprogram 300-350 utcát érinthet Békéscsabán. Az idei év közepétől a tervek szerint 46 utca építése és 64 utca felújítása indulhat el, de a szakemberek dolgoznak további 44 utca aszfaltozásának előkészítésén is – vagyis az útépítés és -korszerűsítés 154 utcában valósulhat meg összességében. Emellett 150-200 járdaszakasz rendbe tétele történhet meg. A beruházások ütemezetten zajlanak majd, és 2022 végéig befejezik a munkákat.

Évtizedes lemaradásokat pótolhatnak

Hanó Miklós alpolgármester hangsúlyozta, a kormány támogatásának köszönhetően több évtizedes lemaradást pótolhatnak Békéscsabán, hiszen több mint 7 milliárd forintból építhetnek és korszerűsíthetnek utakat, valamint 2,3 milliárd forintot költhetnek járdákra a következő években. Emlékeztetett: korábban is kapott a megyeszékhely 2 milliárd forintot, akkor több helyen, városszerte újítottak fel utakat, továbbá elkészítették a terveket számos, jelenleg földes utca burkolására.

Hanó Miklós /Fotó: MW-archív/

Elmondta: a Fidesz-frakció kezdeményezésére évekkel ezelőtt felmérték, hogy a helyiek szerint milyen fejlesztésekre lenne leginkább szükség. Akkor a békéscsabaiak pont a földes utcák aszfaltozását, valamint a járdák korszerűsítését jelölték meg. Kiemelte azt is: a város peremterületein élőknek is megfelelő életkörülményeket, infrastruktúrát kell teremteni, nem elég csak a belváros fejlesztésére összpontosítani. Abból, hogy a kormány most csaknem 10 milliárd forintot ad Békéscsabának utakra és járdákra, látszik, elkötelezett a vidék fejlesztése mellett.

Forrás: bekescsaba.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában