vésztő

2021.06.07. 19:59

Saját ügynökséget alapított, de ha kell, megfeji a tehenet is

Amikor gyermekként megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, csak annyit tudtam mondani, hogy a saját magam főnöke szeretnék lenni – mondta a vésztői Szabó Gabriella, aki élt és dolgozott Svédországban, illetve Los Angelesben is, pár éve pedig Budapestre költözött és létrehozta saját kreatív ügynökségét, a Modernity Marketinget. Nemrég egy kerekasztal-beszélgetésen megkérdezték tőle, mit tud, amit vélhetően a teremben lévők közül más nem. Erre azt felelte: tehenet fejni.

Licska Balázs

– Gyermekkorom óta fotózok, anno egy Kodak analóg géppel kezdtem, és gyűjtöttem a pénzt, hogy előhívathassam a felvételeket. Mindig is imádtam a művészeteket, azok minden szegmensét, és velük együtt a biológiát, a kémiát és a többi reál tantárgyat is. Ez a kettősség sokáig elkísért. A pályaválasztásnál senki sem tanácsolta a művészeti irányt, és én is kifizetődőbbnek találtam a tudományos munkát – kezdte a vésztői Szabó Gabriella, aki a békési Szegedi Kis István református gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán szerzett diplomát.

Szabó Gabriella vallja, a kifogások helyett a megoldást kell keresni /Fotó: Kaunitz Tamás/

– Azonban annyira igényeltem a művészeteket, hogy miközben az egyetemen biológusnak tanultam, fotóztam, múzeumoknak és minden nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon dolgoztam, grafikus alapokat tanultam – folytatta. Az egyetem utolsó évében Stockholmba költözött, ahol addig, amíg nem tanult meg svédül, luxusházakat takarított és kutyát sétáltatott – nagyjából hat-nyolc hónapig. Mivel addig csak németül beszélt jól, angolul tanulta a svédet, majd svédül az angolt.

Los Angelesbe költözött, az Oscar-gálán is fotózott

A művészetek mellett érdekelte a technológia és a start up vállalkozások mikéntje is, ezért Stockholmban sokat tanult és tapasztalt róluk, ahogyan a dizájnszemléletről és marketingpszichológiáról is.

Közben nyolc hónapra Los Angelesbe költözött, ahol etikus paparazziként dolgozott, így az Oscar-gálán is fotózott.

Majd visszatért a svéd fővárosba nyolc-tíz hónapra, többek között start-up cégekkel foglalkozott egy inkubátorházban, majd négy éve hazatért, Budapestre.

Egy ideig szabadúszó volt, majd ügyvezetői asszisztensként dolgozott, és közben létrehozta saját kreatív ügynökségét, a Modernity Marketinget. Bár kapott pozitív visszajelzéseket, úgy véli, kicsit talán félt önállósodni és főállásban csak a vállalkozására koncentrálni. Úgy ítélte meg, hogy még többet kell tanulnia a kreatív szakmáról, kapcsolatokat és közvetlen tapasztalatokat kell szereznie. Ezért nagynevű ügynökségeknél vállalt volna munkát. Ám mindenhol falakba ütközött: azt mondták, nem hiszik el, hogy a portfóliót, amit beadott, valóban ő készítette. Túl fiatalnak tartották ahhoz, hogy 24-25 évesen ennyi tapasztalata legyen, az anyagot pedig túl profinak értékelték.

Visszautasították, ezért saját céget alapított

– Amikor a három kedvenc ügynökségemből három visszautasított, akkor döntöttem el, hogy megcsinálom a nulláról a sajátomat. Azt gondoltam, nehezebb lesz ügynökségi tapasztalat és kapcsolatok nélkül elkezdeni, azonban az előnyeit is hamar észrevettem. Minden úgy működött, ahogy kitaláltam. Folyamatosan optimalizáltam a folyamatokat, és fejlődtünk. Nem voltak berögződések, nem voltak sablonok, csak a képzeletem szabott határt bárminek is, ami néha azért hátráltatott is – ecsetelte Szabó Gabriella.

Ügynökséget alapított, így ma már saját csapatát koordinálja

Elmondta: a Modernity Marketing egy olyan kreatív ügynökség, ahol mindent el tudnak készíteni, amire egy cégnek szüksége lehet, a honlaptól a webshopon és a márkaépítésen keresztül a fotózásig, videózásig, grafikai munkáig. Hangsúlyozta: szereti a munkában az örökös kihívást, ami egy folytonos fejlődési lehetőséget jelent számára. Új tapasztalatokat szerez, hiszen minden projekt más és más, nincs két egyforma feladat.

A legújabb projekt a kedvence

– Mindig a legújabb projekt a kedvencem, de nagyon szeretem a Szív Cityt, ami egy életmentő mobilapplikáció. Ez teljesen nonprofit módon megy, mivel fontos számomra a közösségi felelősségvállalás, és nagyon jó látni, ahogyan közösen fejlődünk az applikáció­val együtt, és valós emberi életeket mentünk – folytatta.

Arról, hogy miként érdemes felépíteni egy márkát, egy brandet, hogy mitől lesz eladható egy termék, elmondta:

– Elsőnek azt kell megnézni, hogy a termék vagy a szolgáltatás milyen problémára nyújt segítséget és milyen minőségben. Azok lesznek a legsikeresebbek, amelyek minél több ember problémáját oldják meg minél hatékonyabban. Ezen­felül a célközönséget is megfelelő módon kell meghatározni, és az összes ­kommunikációt, valamint tartalmat a nekik megfelelő, befogadható ­módon létrehozni és átadni. Ezek után a terméket vagy a szolgáltatást folyamatosan, a lehetőségekhez mérten a felhasználói igényekre kell szabni­ – magyarázta.

Fotó: Bálint Tamás

– Minden egyes munka újabb és újabb kihívást jelent, de ha felkérnének egy Békés megyei munkára, akkor az természetesen többet jelentene, mivel Vésztő és ­Békés megye az otthonom, és még tökéletesebbre ­szeretném csinálni az adott projektet – mondta. Régi ­vágya, hogy részt vehessen a falusi, vidéki turizmus fellendítésében, ugyanis rengeteg ötlete van rá, szívesen csinálna egy egész Békés megyét átívelő és egymáshoz kapcsolódó ­turistaprogramot, ami bemutatná a térség szépségeit, történelmi és kulináris élményeit. Már ki is gondolt erre egy teljes üzleti tervet, reméli, egyszer megvalósíthatja.

Fagylaltot árult, szórólapot hordott

– Aki igazán akar valamit az életben, az azt bárhonnan képes megvalósítani. A kifogások helyett a megoldást kell keresni, és nem elég csak akarni, tenni is kell érte – fogalmazta meg hitvallását. – Magamból tudok kiindulni. Én 12 éves korom óta folyamatosan dolgozom és kezelem, gyűjtöm a pénzem. Triciklivel fagylaltot árultam, szórólapot hordtam, címerezőtáborokba és napszámokba jártam, rágcsálókat tenyésztettem, pincérkedtem. A munka nem szégyen, és ezt sokan elfelejtik. Én alulról építkeztem, gyűjtögettem. Akartam. Akartam a fejlődést és az értékteremtést. Nekem is sokszor mondták, hogy egy kitalált világban élek, a föld felett járok az álmaimmal, és nem mindig talált támogató fülekre egy-egy gondolatom. Meghallgattam őket, beépítettem, amit tudtam, és mentem tovább. Azóta ez kicsit megfordult, hiszen több kritikusom keresett már meg, és fizetnek a tanácsadásomért, a munkámért. Nem azt mondom, hogy ez így tökéletes, biztosan lehet máshogyan is. De én így valósítom meg az céljaimat.

Segítené a rászoruló gyerekeket

Szabó Gabriella elmondta, szeretné segíteni a Békés megyei hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket, ezért számukra létrehoz egy pénzügyi és egyben szakmai mentori rendszert. Hogy bárki, a családi hátterétől függetlenül támogatást kaphasson a tehetségének fejlesztésében, egyéni kiteljesedésében, általános iskolás korától egészen a mesterdiploma megszerzéséig­.

Különböző támogatási formákat hoz létre: egyeseknek az ebédjét fizetnék ki vagy az iskolakezdését segítenék, míg másnak a különóráit, útiköltségeit, ruházkodását, kollégiumát, albérletét biztosítanák. Mindent az egyéni teljesítményhez és igényekhez kötne, és amennyiben a tanuló hozza a megkívánt átlagot és eredményeket, részesül a támogatásokban.

– Szeretnék egy olyan programot teremteni, amely segít az egyenlőtlenségeket elsimítani, és a tehetséges gyerekeknek lehetőséget ad a kiteljesedésre – folytatta. Elmondta, most ismét dolgozik a projekt megvalósításán, és ha talál megfelelő támogatókat hozzá, akkor év végén el is indulhat az első jelentkezési időszak.

Saját maga főnöke akart lenni

– Amikor megkérdezték tőlem gyermekkoromban, hogy mi szeretnék lenni, csak azt tudtam mondani: a saját magam főnöke leszek. Az az egy volt biztos, hogy vállalkozó leszek, semmi más. Ugyanis túl sok minden érdekelt. Egyébként húsz éve még nem is létezett a jelenlegi munkám – mondta Szabó Gabriella.

Szívesen emlékszik vissza a vésztői nyarakra, amikor társaival a kanálisban horgásztak – olykor a tiltás ellenére fürödtek is –, fára másztak, szalmabálákon ugráltak, az erdőben bunkikat építettek, pöttyös labdával a földúton mezítláb fociztak. Reggeli után útnak indultak, vitték a vajas kenyeret párizsival, és volt, hogy csak estére, vacsorára mentek haza. Mint mondta, mindig volt valamilyen sebe, plezúrja, nagyon eleven gyerek volt. Amikor csak teheti, de általában háromhetente hazautazik a szüleihez, és ilyenkor mindig felkeresi a barátait is.

Hangsúlyozta: büszke arra, hogy vésztői, és mindig szívesen mesél Békés megyéről. Nemrég egy kerekasztal-beszélgetésen meghívott vendégként vett részt, ahol megkérdezték tőle, hogy van-e olyan vidéki „képessége”, ami szerinte a teremben lévők közül csak neki van. Mint mondta, arra van a legkisebb esély, hogy valaki rajta kívül tud még tehenet fejni. Hozzátette: állítólag nagyon finoman főz, tud csirkét is vágni – bár nem szeret és nem is eszik túl sok húst –, és természetesen a kolbásztöltés sem idegen terep számára. Kiemelte: ezek számára alapok az életben, nem hiszi, hogy ezt egyébként bárki különlegességnek tartja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában