A csabai Zalán Tibor a lovak reggelijét kínálja olvasóinak új kötetében

– Legújabb kötetének már a címe is gondolkodóba ejt. ­Miért éppen ezt választotta? 

– Egy-egy ilyen nagyobb válogatásnál az ember fejében számtalan cím megfordul. Nagyon fontos és pontos akar lenni a címadásban. Ebből adódóan ezek a címötletek legfeljebb egy-két napig élnek. Azután az angolnyelv-tanuló programjában rátalál egy példamondatra, és rádöbben, hogy ezt kereste, azt a sutának-butának is feltűnhető mondatot. Véletlenül se kérdezze, mit jelent, én sem tudom. Talán a kötet egészének elolvasása után lehet választ adni rá. Ha nem, az se baj. 

– Hosszú évek alatt állt össze legújabb verseskötete. Mennyire volt tudatos ez a „kihagyás”? 

– Tudatos volt, de nem megtervezett. A legutóbbi, 2013-as verseskötetem és a mostani gyűjtemény megjelenése között eltelt időben szám szerint 19 különféle könyvem jelent meg. Ez évi két kiadványt jelent, amin magam is meglepődtem. Egyszerűen nem fért bele a kiadandó kéziratok sorába egy verseskötet is. Tűnődöm, ezt a most nagyon soknak feltűnő verset három különböző kötetben is kiadhattam volna. Hogy melyik lett volna jobb, három ehető, verseskötetvékony könyv vagy egy ilyen vastag opus a nagy zabáláshoz, alighanem kinek-kinek az ízlése dönti el.

– Ezúttal milyen témákat érintenek az írásai? 

– Azt hiszem, én egész írói pályámon ugyanazt írom, éppenséggel magamat. Ez nem azt jelenti, hogy alanyi költőként a világ és a világom alfája és ómegája vagyok egyben, ahogy ezt a kiváló kolléga a múlt század elején megfogalmazta. Van egy bonyolult – vagy magát annak képzelő – vénülő és lélekben elvékonyodó, elmagányosodó pasi, aki folyamatosan rakosgatja élete puzzle-játékának az elemeit egymás mellé. A lelki folyamatai, a körülötte zajló és lezajló események, mivel természetesen hatással vannak rá, nagy áttételekkel kerülnek bele a szövegeibe. Ha konkrét témaként megjelölöm azokat a megnevezhetőségeket, melyek valamennyire kifejezhetik az irányokat, nagy közhelyekhez jutok: élet, halál, szerelem, öregedés, szorongás, bántás, féltés, rámozdulás, elengedés és néhány előderengő hasonló mosoly. 

 – Hogyan születnek a versei, hogyan válnak a gondolatai sorokká? 

– Régen belső indulatból és szándékból születtek a versek, ma már inkább elhatározásból, szavak vagy mondatok fölötti döntésből. Az ihletet, mint olyat – konvencionális értelmében –, nem tartom létezőnek. Ahogy azt is tagadom, hogy a vers gondolatokból áll – mert a vers szavak különös egymásmellettisége, egymásra hatása –, a versben a nyelv hozza létre a gondolatot, és nem fordítva történik. Ennyi idős korban és ennyi tapasztalat után, írás előtt már pontosan tudom, hogy mit fogok írni, csak a hogyan a kérdéses. A forma már írás előtt eldöntött, minden esetben. Nincs szükségem különleges körülményekre – csendre, magányra, ha írok, a külső körülmények másodlagossá redukálódnak olyankor.

– Min dolgozik éppen? 

– Szokásomhoz híven sokféle dolgon egyszerre. Két dráma megírása áll előttem, egy új versciklusban vagyok benne, készül a kisprózakö­tetem, folytatom – és befejezem – a Papírváros regényciklust. Szó szerint nincs időm meghalni, remélem, ezt a följebbvaló is látja, és hagy még élni, dolgozni egy darabig!