Öt egyházmegyéből nyolcszáz hívő érkezett Sarkadra

A szombat délutáni ünnepi úrvacsorás istentiszteleten szolgált Demeter Ottó, a Békési Református Egyházmegye esperese, Koncz Zsolt sarkad-belvárosi református lelkész is többek között, valamint igét hirdetett dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

A püspök felidézte Pál apostol történetét, hogy egy igazi emberi sors volt az övé, voltak olyan szakaszai az életének, amelyekre bizonyára szívesen emlékezett, ugyanakkor olyanok is, amelyeket kiradírozott volna. Egymással ellentétes kulcsfogalmakat említett, így azt, hogy ugyanúgy volt egy ember a Krisztusban, mint ahogy az is, akit megkísértett a gonosz.

Pál apostol szárnyakat, elhívást kapott az Úrtól. Azonban egyfajta üdvös féket is, amelyet ő tövisnek nevezett. Kérte az Istent, hogy ezt vegye el tőle, mert akkor többet tudna szolgálni és tenni az egyházért, több gyülekezetet tudna létrehozni. Pál apostol ellenségei ezt a tövist büntetésként értékelték és megszégyenítették őt, jelezve, hogy kiderült, ő sem tökéletes. Ő is érzékelte, hogy a tövis akadályozza, szégyen, düh és keserűség foglalta el a szívét.

Aztán következett az elmélyülés, a csend, és Pál apostol meglátta a tövist Isten szemszögéből, és mindez megadta neki a megoldást is a problémára. Egy olyan tövist kapott, amellyel együtt kell élnie, amely formálja azért, hogy ne bízza el magát. Világossá vált számára, hogy nem a tövissel kell foglalkoznia, hiszen elég neki az Úr kegyelme, a tövis óvja az elbizakodottság bűnétől. A tövissel nemhogy többet, hanem még kevesebbet tudna csak szolgálni.

Óriási tett dr. Fekete Károly szerint elfogadni a töviseket, mert sokan azt tekintik sikernek, ha képesek azokat kiiktatni. Isten döntése szerint viszont a győzelemhez mindig tövises út vezet, mondhatni töviskoszorús, mint Jézus Krisztusé. Pál apostolt történetével azt üzente, hogy az élet harcai nélkül nem lennénk olyan és annyira emberek, mint amilyenekké ezek tesznek minket.

Hozzátette, a magyar református egyháznak is van tövise, ez pedig Trianon, amely újra és újra felsért. Akkor is sebez, ha otthon vagyunk, akkor is, ha kirándulunk Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken, Kárpátalján. Feltette a költői kérdést, hogy vajon milyenek lennénk, ha csak a magyar büszkeség lenne, és a fájdalom nem.

A püspök hangsúlyozta, hogy Isten hív minket a kegyelem forrásához, és aki az eléggel nem tápláltatik, az a sokkal sem lesz elégedett. Azzal a gondolattal zárta, hogy „csak Krisztus kegyelme lehet elég”.

Beszélt arról is, hogy a Sarkadon egybegyűltek erővé tudnak válni Isten elégséges kegyelméből. Hálát és köszönetet mondott azoknak a híveknek, akik több száz kilométert utaztak a találkozóra. Kiemelte, hogy amikor Isten közelébe kerül, akkor össze tud gyűlni a szétszóródott magyarság.