Közgyűlés

2023.04.06. 17:43

Indulhat az e-rolleres rendszer Békéscsabán

Heteken belül elindul – három hónapos próbaidőszakkal, egy cég révén – Békéscsabán a közösségi e-rolleres rendszer száz járgánnyal. Egy applikáció segítségével lehet feloldani, kikölcsönözni a kétkerekűeket. Az e-rollereket a parkolópontokról lehet elhozni, és azok egyikében is kell majd letenni, több mint hetven ilyen helyszínt határoznak meg városszerte. A vállalkozással való együttműködési megállapodásról csütörtökön tárgyaltak a városi közgyűlés ülésén.

Licska Balázs, [email protected]

A közösségi e-rolleres rendszer bevezetéséről is tárgyalt a városi közgyűlés

Fotó: Bencsik Ádám

A városi közgyűlés elé került előterjesztésből kiderült: a cég, a Vilii Fly Magyarország Kft. több budapesti kerületben és néhány hazai városban üzemeltet ilyen rendszert. Egy applikáció segítségével lehet az e-rollereket igénybe venni, azok sebessége legfeljebb 25 kilométer/óra lehet. Induláskor a vállalkozás száz kétkerekűt helyez üzembe Békéscsabán, és több mint hetven parkolópontot alakítanak ki a belvárostól a Lencsési lakótelepen át Jamináig, elérhető lesz Mezőmegyeren és Gerlán is.

 

Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) elmondta, hogy egy három hónapos próbaidőszakkal indul a rendszer, azt követően értékelik a tapasztalatokat és születik róla végleges döntés. A legfontosabb részleteket egyeztették a céggel, amelynek ügyvezetője, Gittinger Dániel az ülésen válaszolt a városi közgyűlés tagjainak kérdéseire.

Az e-roller feloldása 250 forintba kerül, azt követően percenként 60 forintot számláz a rendszer – ismertette Dancsó Tibor (DK) felvetésére, hozzátéve: az alkalmazásban lehet látni a parkolópontokat és azt is, hogy hol található a legközelebbi szabad roller. Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) kérdésére kiderült: alapvetően 14 éven felüliek vehetik igénybe – mivel kellenek bankkártyaadatok is –, de az életkort nem lehet kontrollálni, ez a felhasználók felelőssége.

Parkolópontok

Hanó Miklós alpolgármester (Fidesz-KDNP) felvetésére elmondta: a cég javaslata alapján kerékpárúton érdemes az e-rollereket használni, ahol pedig nincs bicikliút, ott az úttest szélén, ahogy az a bringákat is. Gregor László (Hajrá Békéscsaba) felvetésére elhangzott: ha a felhasználó hibázik, és így történik baleset, akkor az az ő felelőssége, de ha a cégnek felróható a hiba, akkor fontos, hogy a kft. rendelkezik biztosítással.

Az előterjesztésben szerepel, hogy visszaszorítanák a rollerelhagyásokat. Aki nem megfelelő ponton teszi le a kétkerekűt, annak további 30 percet számláz a rendszer, illetve 24 órán át nem veheti igénybe a szolgáltatást. Horváth László (Fidesz-KDNP) felvette, hogy érdemes lenne emelni a büntetés mértékét. Az ügyvezető kiemelte: mindegyik roller sorszámozott, így lehet tudni, ki használta legutóbb, és nem jellemző, hogy elhagynák a rollereket.

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) felvetésére hangsúlyozta azt is: lesz oktatónap, és az applikációban ismertetik a felhasználás feltételeit, a szabályokat. Ádám Pál (Hajrá Békéscsaba) és Csányi Illés (Hajrá Békéscsaba) kérdéseire reagálva elmondta: a kihasználtságot és azt, hogy az egyes parkolópontoknak van-e valóban létjogosultsága, nyomon követik. Arra számítanak, hogy a napi bérlések száma eléri a százat.

Jó gondolat az e-rolleres rendszer, zöld megoldás, a fiatalok is szeretik – értékelt dr. Szigeti Béla (Hajrá Békéscsaba). Varga Tamás alpolgármester azt emelte ki, hogy a diákok véleményét is kikérték a rendszer bevezetéséről, illetve azt ugyancsak hangsúlyozta, hogy a cég rugalmas, igyekszik Békéscsabára szabni a szolgáltatását, amely teszt jelleggel indul. A városi közgyűlés döntése nyomán a rendszer április 20. és 30. között rajtolhat.

A levegőről is szó esett

Felülvizsgálták a város levegőminőségi tervét. Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) kiemelte, a százoldalas dokumentumban rengeteg számadat szerepel, illetve az is, hogy milyen tevékenységek határozzák meg a levegő minőségét. 

Folyamatosan nyomon követik, hogy milyen a levegő minősége, milyen koncentrációban vannak jelen a káros anyagok – ismertette dr. Juhász István tanácsnok (Hajrá Békéscsaba), aki szerint a jelenlegi gazdasági körülmények között kihívást jelent a tervben szereplő intézkedések teljesítése. Ebben az önkormányzat mellett szükség van a civil szervezetekre, a helyiekre is.

Opauszki Zoltán tanácsnok (Fidesz-KDNP) szerint a város rengeteget tett azért, hogy a mutatók javulhassanak, hogy a szennyezést kiváló okokat megszüntessék, példaként hozta fel az útépítéseket, az energetikai beruházásokat. Zöld városként sokat áldoznak fásításra, és szerinte érdemes lenne Békéscsaba körül egy mondhatni védőerdőt kialakítani.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában