Közlekedés

2023.07.26. 19:03

Kelet felé is megnyílhatnak a vármegye kapui: előrelépés az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi kivitelezésében

Aláírta a napokban az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének finanszírozási szerződését Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke – közölte Zalai Mihály a megyei tanács tájékoztatása alapján. Ez azt jelenti, újabb fontos lépés történt azért, hogy az M44-es gyorsforgalmi kelet felé is tovább épülhessen, s létrejöjjön a negyedik gyorsforgalmi összeköttetés Magyarország és Románia között.

Papp Gábor

Békés vármegye számára nagyon fontos lenne az út elkészülte.

Fotó: MW-illusztráció

Megállapodás született arról, hogy 2030-ban átadják a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolatot is Magyarország és Románia között – jelentette be az MTI tudósítása szerint még áprilisban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben. Ez tulajdonképpen az M44-es meghosszabbítását jelenti Békéscsaba és a határ között.

Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke, Zalai Mihály most arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy a keleti szomszédunk által közölt tervek alapján augusztus végéig lezárják a megvalósíthatósági tanulmány engedélyezési eljárását, majd a kormányhatározat megjelenése és a műszaki terv elfogadása után elindulhat a kivitelező megválasztásának folyamata.

Térképen a gyorsforgalmik nyomvonala. Forrás: Békés Vármegye Önkormányzata

A négysávosra tervezett út több mint 120 kilométer hosszan fut majd, de a projekt szerint összeköttetést alakítanak ki Nagyszalontával, mely egy 5 kilométeres szakaszt jelent. E mellett Araddal is összekapcsolják az utat 3 kilométer hosszan, valamint a magyarországi határátkelőhöz, Nagyszalonta-Békéscsaba vezető közel 10 kilométernyi összekötő utat is megépítik. Az út teljes hossza így összességében eléri majd a 138 kilométert.

Magyarország és Románia között mostanáig két gyorsforgalmi összeköttetés létesült. Az elsőt még 2015-ben adták át, mely a magyar M43-as és a román A1-es autópályát kapcsolja össze, majd 2020-ban a magyar M4-es sztrádát és a román A3-ast kötötték össze egy átkelővel. A harmadik átkelő a tervek szerint Csenger és Óvári térségében épül meg, és Szatmárnémeti körgyűrűjét kapcsolja majd össze az M3-as autópályából leágazó autóúttal. A negyedik átkelő lenne a békési összeköttetés, mely a mostani finanszírozási szerződés aláírásával egy újabb pontjához érkezett.

– Békés vármegye számára nagyon fontos lenne az út elkészülte, hiszen Nagyvárad felé megnyitná a vármegyei kapuit. Emellett a Sarkadi járás közlekedése szempontjából is nagyon lényeges lenne a fejlesztés, hiszen könnyebbé válna az érintett térségben élők közlekedése Nagyvárad irányában – fogalmazott a vármegyei önkormányzat elnöke a fejlesztéssel kapcsolatban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában