Közel háromszáz kilométer két keréken: véget ért a Békési kastélyok bringás vándortábor 14. turnusa – galériával

Az első napon, Békéscsabára megérkezve egy kisebb, nem túl megerőltető, bemelegítő kör következett. A Munkácsy Emlékház, illetve negyed mellett a szigorú értelemben vett belváros, a bányatavak vidéke és a madárles volt az elsődleges úti cél. A második napon Békéscsabáról Póstelekre, Gerlára, majd Dobozra tekeregtünk, végül pedig Szanazugon keresztül Gyula felé vettük az irányt. A harmadik etap első megállója Sarkad, a végcélja pedig Biharugra volt. A madárvárta adta örömök: a puszta csendje, s vendéglátóink kedvessége ellenére nehéz szívvel, de tovább kellett mennünk. Körösnagyharsány, Körösszakál, Magyarhomorog és Komádi követte egymást szépen rendben. Utóbbi városkának olybá tűnik, annyira megtetszett kis vándorcsapatunk, hogy a marasztalás leghatékonyabb módját választva defektet „idézett elő”.

A tüskék a különleges abroncson is áthatoltak
A Magyar Kerékpáros Turista Szövetség (MAKETUSZ) által biztosított bringák egyik legnagyobb előnye az, hogy többségük legalább hátul defekttűrő külsővel szerelt, többnyire strapabíró alkalmatosság. Gond csak akkor van, ha a tüskéknek még ezeken a különleges abroncsokon is sikerül áthatolniuk. Márpedig sikerült. Másfélórás ádáz küzdelem következett, melynek áldozatai is voltak. Három gumifeszítő vásott bele a fránya drótszamárba. A makacskodó külsőt végül mégiscsak sikerült lefejteni és a belsőt kicserélni, de a végeredmény nem volt kielégítő. A nyomás rögvest megszökött a gumiból. Ilyenkor az ember felteszi a kezét és átengedi a terepet a profiknak. Az egyik komádi gumiszerviz pro munkatársai, feszítővassal és kenőzsírral felfegyverkezve is több mint félórán át küzdöttek, míg a gumi végül megadta magát. 

A lendületünk kissé megtört, a jókedv hála Istennek kitartott. Kétszer 15, már-már monoton kilométer, Dobaipuszta, Vésztő és az aznapi otthonunk, Szeghalom következett.  Vésztőn Szabó Katalin, Szeghalmon pedig Nagy Éva köszöntött bennünket. Mindketten a Békési kastélyok túrakísérői, kedvességük, segítőkészségük olyan érték, amelyért nem lehet kellőképpen hálát adni.

Éjszaka a jurtában 
Szeghalomról Békés-Dánfok felé vettük az irányt, az eddigi legsimább és talán az egyik legszebb nap következett: végestelen végig gáton haladva értük el az üdülőközpontot. A szállás, az ellátás majd mindenhol osztályon felüli volt, a nekünk szánt ellátmányt néhol lángossal, máshol fagylalttal, süteménnyel egészítettük ki. Nem lehetett okunk panaszra, az időjárás, illetve a Teremtő egészen kegyes volt hozzánk: 25-27 fokos kellemes hőmérsékletben, a nagyobb záporokat, zivatarokat elkerülve tekerhettünk az ország egyik legcsodásabb vidékén. A békés-dánfoki üdülőközpont talán legnagyobb különlegessége a csodásan rendezett partszakasz mellett a jurtában való megszállás lehetősége. 
Még az éjszakára, hajnalra 12 fokosra dermedő levegő sem okozott traumatikus, mindössze frissítő élményt. Annál inkább volt lenyűgöző a duzzasztó mögül, reggel fél 6 magasságában álmosan előbukkanó napkorong. Az utolsó aktív 24 óra helyszínét szintén Békéscsaba adta, a megyeszékhely és környéke foglalta keretbe z örömbringázásnak is beillő túrát. Két kerék, közel 300 kilométer, 11 gyermek, illetve fiatal (7 lány és 4 fiú), 4 felnőtt és ezernyi élmény – egészen röviden így lehetne összefoglalni a 14. turnust. Az augusztus 6-tól 12-ig tartó időszak azonban ennél azonban jóval többet érdemel. A kezdeményezés, mint arról korábban már szó esett, azzal a céllal valósult meg, hogy a gyerekek, fiatalok alaposan megismerhessék hazánk szépségeit, a vidék, a táj nyújtotta felejthetetlen örömöket, s azokat a városokat, településeket, amelyek szerves részét képezik közös történetünknek.

Ez a kaland a kecskeméti fürdőben is téma lesz
Az egyik résztvevő ugyan kijárta már az iskolát, októberben tölti majd be 80. életévét, de vitalitása és példaadó hozzáállása kiemelte még a legedzettebb ifjak közül is. Blaskó Pista bácsi úgy fogalmazott, ezt a kalandot biztosan el fogja majd mesélni a barátainak a kecskeméti fürdőben. Oda szokott járni ugyanis lazítani, ezen a szokáson csak a túra idejére változtatott, átmenetileg. Az edzettségi fokára nem lehetett panasz, két hold nagyságú földjét rendszeresen ő maga kaszálja. Mint mondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy eljött, nagy élmény volt számára, hogy az ország ezen szegletét is jobban, alaposabban megismerhette. A tájat, az épületeket egészen szépnek találta, az emberek vendégszeretetét pedig követendőnek és megsüvegelendőnek. Legmeghatározóbb élményként a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt hozta.

Hozzátette, ha az egészsége engedi, akkor mindenképpen részt fog venni ilyen és ehhez hasonló bringatúrán. Ezen kívül azonban van még egy nagy terve, mindenképpen szeretne vonattal eljutni Prágába. Korábban egy vésztői származású munkatársa invitálta a cseh fővárosba, akkoriban, mint visszaemlékezett még 600 forint volt a vonatjegy, nem ment el, s ezt a mai napig bánja. Amit viszont nem bánt meg, hogy végigment a Békési kastélyok útvonalán. 

Nagyon közvetlenek a békésiek
Leánya, Blaskó Katalin, a csapat táborvezetője hasonlóan nyilatkozott. A négy diplomával rendelkező pedagógus jelenleg könyvtárosként tevékenykedik, remekül érezte magát. Tapasztalt veterán, neki ez volt a 10. bringás vándortábora, a kezdetektől fogva lelkes résztvevője a MAKETUSZ kínálta táborozási lehetőségeknek. Kérdésre elmondta, az alma és körte összehasonlíthatatlanságának tipikus esete forog fenn, de a terepet, a távolságokat és a folyók jelenlétét tekintve a békési leginkább a tiszaihoz hasonul. Ott a református templomokat vették alaposan szemügyre, itt pedig a kastélyokat, kastélyromokat, kúriákat. A könyvtáros hölgy fejlesztő pedagógusként, etika-ember-és társadalomismeret, valamint médiaszakos tanárként is említhető. 
– Békésben nagyon közvetlenek és kedvesek az emberek, a szívüket-lelküket is kiteszik a vendégekért – emelte ki, hozzátéve: közvetlenek és barátságosak, mindenkivel első szóra meg lehet találni a közös hangot. – Az a típus vagyok, aki igyekszik mindig a jót meglátni, nem keresem a kákán azt a bizonyos csomót – egészítette ki. Aláhúzta: érdemes a kamaszokban is ezt a fajta szemléletet erősíteni, mert ők különösen hajlamosak arra, hogy a negatívumokat vegyék észre magukban és a környezetükben is. – A szépet és a jót kell keresni, erre próbáljuk őket megtanítani – foglalta össze. A Halászy Károly általános iskola csapata válogatott brigád, a pedagógusok szakértő módon gondoskodnak arról, hogy a jó társaság adott legyen.

Már a Fertő-tónál falják a kilométereket
Már a kezdetektől fogva erős magot építettek, a résztvevők nem szoktak lemorzsolódni. Mennek tovább, nem állnak meg, a Fertő-tó és környéke következik. A cikk megjelenésének időpontjában már azon a vidéken falják a kilométereket. 

A másik kísérő pedagógus, kvázi táborvezető Nagy Margit, aki szintén rutinos „versenyző”, neki is ez a tízedik alkalom, hogy bringás vándortáborban vesz részt. Itt muszáj egy személyes megjegyzést tennem, e nélkül nem mehetünk tovább! A túrakísérő, mint egy serpa tevékenykedik. A feladata az, hogy az ide érkező vendégeket felvigye a csúcsra és mindenki épen, egészségesen, sőt boldogan, élményekkel telve térjen vissza. Magam akkor nyugodtam meg, amikor Margitka jelezte, hogy hívő keresztényként ők már jó ideje minden reggelt, minden napot áhítattal kezdenek. És akkor kezdtem el izgulni, amikor megkért, hogy ezeket az áhítatokat, mint végzett baptista teológus tartsam meg. Bízom benne, hogy tartalmas üzenetekkel sikerült gazdagítani a túrát, az azonban kétségtelen tény, hogy a 14. turnuson Isten áldása volt.

Sokaknak kellett nagy nehézségekkel megküzdeniük: a 35-37, sőt néhol 40 fokos kánikula igencsak meghatározó tényező, ahogyan a szembeszél vagy egy-egy vihar, jégeső is szét tudja csapni a jó élményt. Nekünk ebben hála Istennek nem volt részünk. Nagy Margit már nyugdíjas, de ez igazából semmit sem jelent, ő is „megette” a távot. Számára ez volt az első alkalom, amikor nem táborvezetőként, hanem „csak egy táborozóként” vett részt; ez a szemlélet miatt volt fontos. A pedagógusi, gyógypedagógusi attitűdöt nyilvánvalóan nem tudta levetkőzni, de valahogy jobban ki tudott engedni és jobban tudott az impulzusokra koncentrálni. – Meghatározó volt, hogy már a legelső áhítat az ároni áldásra épült és ez az áldás végig elkísért bennünket – hálálkodott. Nagy Margit hangsúlyozta, a túra minden pillanatát élvezte. 

Köszönetét fejezte ki a szervezők felé, akik lehetővé tették a gyerekek, fiatalok számára, hogy itt lehessenek. Külön kiemelte a vendéglátók sokszínűségét, a biharugrai madárvártát és a békési jurtákat is, amelyek miatt, mint mondta: elismerés illeti Kotroczó Henriettát, a Békéscsabai Tourinform Iroda vezetőjét és munkatársait. Szeretettel emlékezett vissza a második estére is, a kisökörjárási üdülőben magunkra kellett főznünk, paprikáskrumpli készült bográcsban, ami aztán az utolsó falatig elfogyott. Ez nem csoda, füstölt gyulait karikáztunk bele és az övegesre pirított hagyma mellé egy kis szalonna is került. A gasztronómia is meghatározó jellemző, a szeghalmi vasúti vendéglő konyhája és a biharugrai töltöttkáposzta bizton örök emlék marad. 
– Minden nap egy igazi nagy csoda volt – húzta alá. 

– Lehet még finomítani, lehet még hangolni, egy kicsit módosítani, de a Békési kastélyok bringás vándortábor nekem az első háromban van – foglalta össze végül.

A turnusok sorban egymást követik, augusztus végéig összesen 21 valósul meg, az azonban biztos, hogy még egy ilyen nem lesz. Jól nevelt, kedves, aranyos, érdeklődő és tisztelettudó gyerekek, fiatalok alkották ezt a csapatot és olyan felnőttek, akik példaértékűen vezették őket. Hiányozni fognak. Máris hiányoznak.