Összeért ég a földdel Palya Bea csabai koncertjén

– A koncert címének azt választották, hogy Ég a földdel összeér.
– Jól kifejezi azt, ami történik. Itt, a földön, anyagból éneklünk, de valójában az illékony világok birodalmába megyünk. És nem csak az orgona, a hangszerek királynőjének teljessége miatt, a dalanyag önmagában is átrepít minket egy másik világba, ami kilóg az időből, ebből a térből. A dalok elvisznek valahova máshova. Onnan visszajőve pedig az itteni világot is sokkal szebbnek, érdekesebbnek látjuk.

– Erre van szüksége a ma emberének?
– Csak erre. Az emberek elfelejtettek beszélgetni, szembe nézni egymással, kötődni valakihez vagy valahova tartozni. Pedig mást sem szeretnének. Ez, az illékonyság világba való átjárás és onnan való visszatérés sok mindenre megtanít. Immár tanárként is létezem, az egyéves programom címe, hogy Énekeld magad szabaddá. Rájöttem, hogy mi az én szupererőm: nagyon sok embert meg tudok tanítani énekelni, mivel negyven éve éneklek. De nem ez érdekel igazán. Hanem az, hogy miként lesz ez egy szabadságélmény. Visszaviszem az embereket a testükbe, és a testükben lakó hangokat keressük meg. Ez egy nagyon mély és gazdag program, és nem véletlen áll a szabadság és a hang, az ének a program nevében és fókuszában. Erre van szükség, a hangadásra, a mi autentikus lényünk megszólaltatására.

– Minden énekesnek van egyedi hangja, ami alapján felismerhető. De mitől lesz saját hangja?
– A saját hang mögött én egy lüktető, hús-vér embert érzek. Különbözők vagyunk, a hallósejtjeinket is más zene barázdálta be gyerekkorunkban, mást hallunk szépnek. De azt lehet érezni, ha valami erős és ott lüktet mögötte egy ember. És ott lüktet Mick Jagger és Leonard Cohen mögött, pedig nagyon más a műfaj, tehát egy műfajokon átívelő dologról van szó. Talán mindezt egy történettel jobban tudom érzékeltetni. Én egy szál éneken tanultam énekelni. Ez azt jelenti, hogy ültem 6-7 évesen a moldvai néni által felénekelt dal felett – ez egy népzenei gyűjtés volt –, és konkrétan azt éreztem, hogy a néni átnyúl a téren és az időn, odaül mellém, és énekel nekem. Ezt akarom minden koncerten adni az embereknek: a közelséget és azt, hogy érezzék, egy hús-vér ember van a dalok mögött.

– Zenét szerez, hozzá szöveget ír, általában saját dalokkal jelentkezik. Ettől lesz hiteles egy előadó? 
– Az biztos, hogy segít a hitelességben. Nagyon érdekes ez az autentikusság is. Régen a néprajzban ezt inkább fogalomként használták. Autentikus az, ami ugyanúgy szól, mint a magyarszováti Mariska néni. De én nem vagyok Mariska néni, nem azt élem. Imádom azt is, nekem is az a forrás. De ma az autentikusság egyfajta önmagamhoz való hűséget jelent. Hogy mi tesz hitelessé? Jó, ha az önmagamhoz való hűség kifejeződik dallamban is, szövegben is. Ilyen vagyok én. Fontos szerintem, hogy az énekes-dalszerző, a saját hang ott áll csupaszon, meztelenül a lelkével az emberek előtt. Ennél nagyobb hitelességet keveset tudok elképzelni. Persze az énekes-dalszerző sem mindig meztelenedik le ugyanolyan fokig, de én az a lemeztelenedős fajta vagyok. 

– Mi öltözteti jobban? Egy orgona vagy egy zenekar?
– Nagyon más a kettő. Az orgona esetében van egy távolság is, például most is itt állok az evangélikus nagytemplom gyönyörű terében. Olyan, mintha egy méltóságos úr, egy férfi jönne felém sok finomsággal, ugyanakkor grandiózusan. A zenekarnál pedig azt szeretem, hogy az akció annyira közeli, hogy annyira a pillanatból jön létre. Most az jut eszembe, hogy egy fellépés kimondottan egy erotikus, szexuális élmény, annak a nemes értelmében. Templomban vagyunk, és azt gondolnánk, hogy a szex nem lehet szent, pedig csak az lehet. Egy itteni, orgonát felvonultató koncert is tud erotikus élmény lenni, csak másképp, van az egészben egy óvatosság.