Emléktáblát avattak a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából – galériával

Kovács Lajosné, a K. Schriffert Kör elnöke az emléktábla avatását megelőző beszédében elmondta, soha nem tagadhatjuk meg a múltunkat, mert vele együtt elveszíthetjük a jövőnket is. Mint kifejtette, a németek betelepítésének 300. évfordulója alkalmából országszerte megemlékezéseket tartanak, aminek célja a történelmi tudatosság erősítése, a közösségépítés és az összetartozás érzésének erősítése.

Emléktábla hirdeti az ősök tiszteletét

Kovács Lajosné felidézte a németek letelepedésének időszakát, amelynek során kitért arra, hogy a németek nem üres kézzel érkeztek, kezdőtökét is hoztak magukkal, Magyarországot választották hazájuknak. Akik később meggazdagodtak, azok sem tértek Németországba, mint az Amerikába kiment németek.

– A mi őseink ezt az országot választották, a mi gyulaiaink ezt a várost választották hazájuknak – tette hozzá. – Beilleszkedésük erősen hatott környezetükre, 1746-ban már 173 német család volt Gyulán. 1804-ben már 2900 német élt itt. Azután jöttek a járványok, a háború, és megcsappant a létszám. Sajnos lehetett érezni a családoknál is az előszelét a második világháborúnak és a világégéssel együtt járó tragédiáknak is. 1941-ben már csak háromszázan vallották magukat Gyulán németnek. Az 1980-as évekig nem is sokat lehetett hallani és beszélni a német származásunkról, pedig színesebbé tehettük volna a várost. A sok tragédia, a politikai döntések megkeserítették a gyulai német származásúak életét. Már 1924. június 9-én, a letelepítés 200. évfordulóján az akkori németvárosi káplán feltette a kérdést, hogy vajon száz év múlva lesz-e még német szó a gyulai Németvárosban. Amire ő gondolt, a válasz: nem. Viszont a német származás és a közös érdekfelismerés tudata megmaradt.

A választ a jövő adja meg

Kiemelte, leszármazottak milliói élnek úgy hazánkban, hogy nem is tudják, hogy kik voltak az elődeik, hogyan teremtettek új életet maguknak egy új hazában, és miként élték életüket az óhazából átkötött hagyományok és értékrend szerint. Saját sorsa kapcsán elmondta, nagyapja halála után kötötte szorosabbra a kapcsolatát az igazi németvárosiakkal, és kapcsolódott be a malenkij robotos megemlékezések, találkozók szervezésébe.

– Most, mi maroknyi leszármazottak, megkérdezhetjük, vajon száz év múlva lesz-e, aki emlékszik még német származásunkra, őseink harcára, kitartására, szorgalmára, rendszeretetére, makacsságára, adományozó, közös ügyet szolgáló erejére, újrakezdési akaratára, táncaikra, dalaikra. A választ a jövő adja meg – hangsúlyozta.

Örömtelinek nevezte, hogy nem csak a németséget ért tragédiákra tud emlékezni a közösségük, de ünneplések alkalmából is összefog, így történt ez az emléktábla kapcsán is, aminek kapcsán megköszönte az adományozók segítségét. A monumentumot Csőke Péter kőfaragó mester készítette cararrai márványból. 

Az emléktáblát Gerebenicsné Vencz Teréz és Hermann Ferenc leszármazottak, a K. Schriffert Kör tagjai leplezték le. Kovács Péter plébános áldotta meg.

Az emlékezés koszorúit a város nevében dr. Görgényi Ernő polgármester és Kónya István alpolgármester, valamint a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat és a K. Schriffert Kör tagjai helyezték el. Az emléktábla avatását szentmise követte, előtte pedig előadás hangzott el a Máriás-házban.