Biharugra

2024.09.06. 15:42

Megújul az Ady Endre utca burkolata

Hamarosan megújul az Ady Endre utca burkolata Biharugrán – közölte Makra Tibor polgármester. A beruházásra a TOP Plusz keretében 35 millió forintos támogatást nyert el az önkormányzat.

Licska Balázs

Elmondta: bár az Ady Endre utca rendelkezik szilárd burkolattal, az aszfaltréteg elaggott és nincs megfelelő állapotban. A szakasz komoly forgalmat bonyolít le, mezőgazdasági gépek is járnak rajta, mivel több terület ezen keresztül közelíthető meg.

útburkolat, Biharugra, fejlesztés
Új aszfaltréteget kaphat ebben az évben az Ady Endre utca Biharugrán. Illusztráció: Shutterstock

Ezért döntöttek úgy, hogy a rendelkezésre álló forrásból az Ady Endre utcát teszik rendbe – folytatta Makra Tibor polgármester. A kivitelezőt immár kiválasztották, és az elképzelések szerint a fejlesztés rövidesen meg is valósul.

Az önkormányzat Facebook-oldalán pedig nemrég közölték: a tervek szerint szeptember 9-én, hétfőn indulnak a munkáltok és várhatóan két héten át tartanak. Körültekintést kértek a közlekedőktől, valamint jelezték azt is, hogy egy napra teljes útlezárásra ugyancsak kell számítani.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában