Közbeszerzési eljárás

2024.09.14. 14:33

Két jelentős beruházás előtt áll Szeghalom

A tervek elkészültek, közbeszerzési eljárás előtt áll két jelentős projekt Szeghalmon – ismertette Macsári József polgármester.

Licska Balázs

Elmondta, hogy a Szeleskerti főgyűjtő melletti közösségi tér fejlesztésére 320 millió forintot kapott Szeghalom a TOP Plusz keretében. A beruházás során többek között sétányt alakítanának, utcabútorokat helyeznének ki, a tervekben futópálya és streetballpálya ugyancsak szerepel. A nagyszabású fejlesztés érintené a városközpontot, az általános iskola környéki részt is, ahol parkolókat, pihenésre alkalmas tereket alakítanának ki egyebek mellett.

sétány, fejlesztések, Szeghalom
Sétányt alakítanának ki a Szeleskerti főgyűjtő melletti közösségi térnél. Illusztráció: Shutterstock

Hozzátette, miszerint turisztikai fejlesztésre 127 millió forintos támogatást nyert el szintén a TOP Plusz keretében az önkormányzat. A projekt keretében Várhelyen várhatók munkálatok, emelnék az elérhető szolgáltatások színvonalát. A tervekben szerepel például stég és sólyapálya, pihenőhely, vizesblokk kialakítása, a tábor területén tanösvényt és játszóteret építenének.

Macsári József polgármester elmondta: a nagy, 200 millió forintos mellett egy kisebb, 96 millió forintos energetikai korszerűsítésre is sikeresen pályázott az önkormányzat, ugyancsak a TOP Plusz keretében. Ez az egészségügyi alapellátás épülete mellett a Tildy utcai konyha épületét érintené. Ennél a projektnél jelenleg a tervek jóváhagyására várnak. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában