Fehér bottal keltünk át a csabai zebrákon – videóval

Az Ádász Istvánnal, fehér bottal megtett közös, hétfő reggeli sétánkat a Csabagyöngyénél kezdtük. A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnökét a kulturális központ és a Munkácsy múzeum közötti gyalogos átkelőhelyen semmilyen hangjelzés nem segítette. Nemlátóként talán pont emiatt közlekedik kevésszer egyedül. Napközben általában kollégája, Szabó István kíséri útjain. 

A fehér bot használójának a járda taktilis jelzése, a lámpa hangja segít

– A múzeum felé a járda taktilis jelzései jók, ám sok az úthiba, ami zavaró. A megállító pöttyök sávja keskeny, ha vastagabb a cipőm talpa, nem is igazán lehet érezni a kidomborodásokat – sorolta. Fehér bottal a kezében is dinamikusan haladt, közben ecsetelte: van ellenpélda is, a Kazinczy utca új áruháza közelében például hangjelzéssel ellátott modern lámpa működik. 

– A hozzám hasonlóan vak, vagy a gyengénlátó a nála lévő, olcsón megvásárolható kis szerkezetet kell, hogy megnyomja. Ezzel jelzi, hogy át akar kelni. A műszer érzékel, a lámpa beszél, minden flottul megy – sorolta gondolatban ott járva, miközben lábunk még a katolikus templomnál hagyott nyomot. Irányt váltottunk a Kossuth tér felé, sétapartnerem ekkor leszögezte, a sorstársak számára az az optimális, ha van padka az úttest szélén. (A mozgássérülteknek és a kismamáknak meg persze lejáró). Így a könnyebb érzékelni a veszélyt, így a biztonságosabb.

Az Evangélikus Nagy- és Kistemplomok harangjának kondulását a Balassinál pergős népzene váltotta fel. Mi is szaporábbra vettük a lépteinket, hogy ne fázzunk, aztán a Lutheren végre elvették a napsugarak a reggel csípősségét.

Támpontot jelent a látó segítő, az illat, a zaj

– A támpontokat nekünk az illatok, az épületekből kiszűrődő hangok, a városi forgalom zajai jelentik. Látó vezető nagymértékben megkönnyíti a közlekedésünket, hiszen bármikor segítséget kérhetünk tőle. Ha összeszokott párost alkotunk, akkor már félszavakból, apró mozdulatokból is megértjük egymást. Így van ezzel a vakvezető kutya és gazdája is. Egyedül viszont más. Óriási a kihívás, vadidegen helyen főleg, de ismert környezetben is nagyon óvatosnak kell lennünk, hiszen folyton változnak a körülmények. Módosul a közlekedés intenzitása, idővel romlik az útburkolat. Kihelyeznek újabb akadályokat, táblákat, időnként a járdán is felbukkannak a kerékpárosok. A csendes veszélyt jelentő rolleresekről már ne is beszéljünk – sorolta Ádász István. A Luther utcai kereszteződés lámpája épp a mondandója végén váltott pirosról zöldre.

– A hangereje rendben van, de a város más helyszínein sajnos előfordul, hogy túl halk a jelzés. Az is zavaró, ha csak egyszer mondja, "meg lehet kezdeni az átkelést". Ha megismétli, akkor az irányt jobban be tudjuk célozni a sikeres átéréshez – szögezte le sétapartnerem, aki nem csak a fehér bot világnapján beszél szívesen a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetéről.

Az emberek zöme tájékozottabb, mint régen

– Az emberek már sokkal nyitottabbak, tájékozottabbak, mint tíz-húsz éve, a gyerekek is számos érzékenyítő programon részt vesznek. Jól esik, ha a járókelők megkérdezik, segíthetnek-e, de nem szerencsés nyomban a hónunk alá nyúlni. Lehet, hogy a látássérült is csak vár valakit. Persze abban a kereszteződésben, ahol nem működik a lámpa, vagy nincs verbális jelzés, a szituáció egyértelmű. A többi emberen múlik, mit lép – mosolygott. (Átnyújtotta volna a fehér botot, de bevallom, nem volt merszem próbára tenni magamat, sem embertársaimat...).