Alkotás közben folyamatosan keresi az új kihívásokat, lehetőségeket

– Mikor kezdett el komolyabban képzőművészettel foglalkozni?

Az általános iskolai rajztanárom Süle István volt, akinek a rajzai rendszeresen megjelentek a Békés Megyei Népújságban, már akkor megszületett bennem a vágy, hogy egyszer az én rajzaim is megjelenhessenek az újságban. Harmadikos középiskolás koromban ez meg is történt, két rajzomat közölte az újság.

Középiskolában Mladonyiczky Béla szobrászművész volt a rajztanárom. Rajzaimat látva arra biztatott, hogy órán kívül is foglalkozzak rajzolással és festéssel. Rendszeresen korrigálta munkáimat és biztatott. A műtermébe is gyakran bejárhattam, ahol az alkotás folyamatának titkait is elleshettem. Szoros tanár-diák kapcsolat alakult ki közöttünk, amiért ma is hálásan gondolok rá.

Középiskolás korom végén már egyértelmű volt számomra, hogy mindenképp szeretnék ezen a vonalon továbbtanulni. Jelentkeztem a képzőművészetire, de nem vettek fel, így egy évet dolgoztam, majd jelentkeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakára, amit 1975-ben elvégeztem, ezt követően Jaminában az 5-6-os számú Általános Iskolában kezdtem tanítani. 1976-ban szerepeltem az akkori Alföldi Tárlaton a Munkácsy Mihály Múzeumban egy festményemmel. Gyakorlatilag ettől az évtől kezdve folyamatosan részt vettem országos és nemzetközi kiállításokon.

Abban az évben rendezték meg az első Országos Grafikai Művésztelepet Békéscsabán, amelyen 1989-ig minden évben részt vettem szervezőként is. Így kerültem kapcsolatba az akkori avantgard képzőművészek közül pl. a békéscsabai származású Fajó János és Mengyán András, továbbá Bak Imre, Deim Pál, Hencze Tamás és Nádler István alkotókkal. Elsősorban Fajó Jánosnak köszönhetően Gubis Mihállyal együtt több budapesti kiállításra is meghívást kaptunk, amelynek eredményeként bekerültem az országos képzőművészeti szakmai életbe.

– Milyen technikákat részesít előnyben?

– Először figuratív képeket festettem, ezt követően erősen geometrikus munkákat készítettem szitanyomással, majd a ‘80-as évek elején kezdtem fénygrafikákat tervezni, amelyeket szintén a korábban említett technikával sokszorosítottam. Ezekre a munkákra figyelt fel Csáji Attila Munkácsy-díjas, Érdemes művész. Ő hozta létre a Nemzetközi Kepes Társaságot, melynek alapító tagja vagyok én is, az egyesület elsősorban a fény kifejezésével foglalkozó művészeket gyűjtötte össze. Jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy bekerülhettem egy olyan szakmai közösségbe, amelyben nemzetközi jelentőségű alkotók társaságában mutathattam be fénygrafikai kísérleteimet. A társaság rendszeresen rendezett Nemzetközi Fényszimpóziumokat, elsősorban Egerben – Kepes György, a társaság névadójának – szülőhelyén. Érdekes megemlíteni, hogy társaságnak három békéscsabai származású tagja volt, Bohus Zoltán Kossuth díjas üvegművész, a Magyar Művészeti akadémia tagja, Mengyán András Munkácsy díjas fényművész és jómagam. Azért múlt időben fogalmaztam, mert Bohus Zoltán sajnos a közelmúltban elhunyt. A tagok tréfásan úgy emlegettek minket, hogy mi vagyunk a csabai Triumvirátus.

A ’90- es évek tájékán kezdtek elterjedni a számítógépek, melyek grafikai programjaival megismerkedve kezdtem számítógépes grafikákat készíteni, amelyek sokkal nagyobb lehetőséget biztosítottak a kép vizuális megformálására, mint a szitanyomás. A grafikáim fő témája továbbra is fény maradt, és ma is az. Emellett festek is.

– Hogy dönti el, hogy éppen melyik technikával dolgozik?

– Engem párhuzamosan több alkotói téma, probléma foglalkoztat. Tíz évvel ezelőtt zenei ihletésű képeket készítettem, amelyek létrehozásához az olajfestés technikáját tartottam megfelelőnek. A fénnyel történő kifejezés lehetősége folyamatosan jelen van tevékenységemben. A digitális jelstruktúrák című sorozatomat egy hibás nyomat inspirálta. A fák lehámló kérgeinek látványa, kerítések és vaslemezek festése alól előbukkanó korrózió és rozsda színe és faktúrája is inspirál, amelyeknek hatására készült alkotásaimat három évvel ezelőtt, Rétegek című egyéni kiállításomon mutattam be Budapesten az Artézi Galériában.

Ezek nem klasszikus festői témák, mint a csendélet, vagy a portré, melyeket persze magam is készítettem, viszont számomra alkotói problémát, kihívást jelentenek, amelyek számtalan izgalmas felfedezésekkel ajándékoznak meg az alkotás közben, továbbá lehetőséget kínálnak eredeti művek létrehozására. Az elmúlt évben Áldozat címmel rendeztem kiállítást szintén az említett galériában. A képeim témái a szakrális tartalmuk mellett, az áldozat, áldozatvállalás általános morális tartalmaihoz is kapcsolódtak. A kiállításon több olyan kép is, szerepelt, amely a digitális és olajfestés technikájának vegyes felhasználásával készült

Ma is örömmel és élvezettel alkotok, az egzisztenciát viszont a tanári hivatásom tette lehetővé, ez a megélhetésen kívül alkotói elképzeléseim megvalósításban szabadságot biztosított. 42. éve tanítok. 16 év általános iskolai tanárkodás után 1991—től főiskolai oktatóként dolgozom, jelenleg a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának docenseként Szarvason. Az oktatói kötelezettségemet sosem rendeltem alá az alkotói tevékenységemnek. Amikor tanítok, megpróbálok annak a hivatásnak maximálisan eleget tenni. Annyiban összefügg a kettő, hogy az alkotói munka innovatívabbá, kreatívabbá teszi az embert a pedagógiai munkájában is, megpróbálok mindig új és változatos módszereket használni. Jelenleg egy digitális tananyagot készítek.

Alkotói munkásságom fontos részét képezi a tervezőgrafikai tevékenység. Rendszeresen tervezek grafikai arculatokat, megemlíteném, hogy Csabai Kolbászfesztivál emblémáját és arculatát is én terveztem. Rendszeresen tervezek kiadványokat, például a Bárka folyóiratot, továbbá nagy örömöt jelentett számomra hogy a Munkácsy Mihály Múzeum, Megyei Könyvtár, Körös Irodalmi Társaság, Szlovák Kutató Intézet több könyvét is megtervezhettem. Megtisztelő számomra, hogy a Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából, a Munkácsy Mihály Múzeum kiadásában tavaly megjelent Csabensis jubileumi kiadvány is én terveim alapján valósult meg.

– 1991-ben jött létre a Békéstáji Művészeti Társaság, melynek alapító tagja. Hogyan jött létre a társaság?

– A rendszerváltást követően folyamatosan létrejöttek pártok, demokratizálódott a közélet, így a művészeti közélet is. Annak idején két országos művészeti szervezet működött, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége. Aki tag volt, az számított hivatásos művésznek. Viszont ezek a szervezetek a rendszerváltással folyamatosan elveszítették monopol helyzetüket, és egyre kevesebb financiális támogatást kaptak. Sorra alakultak ezen szervezetek tagjaival a kisebb lokális csoportok. Ezt a helyzetet felismerve mi Békés megyében élő képző-és iparművészek megalapítottuk a Békéstáji Művészeti Társaságot. Sajnos az alapító tagok közül már többen elhunytak, viszont kiállítások rendezésével ápoljuk emléküket. Az egyesület többféle céllal jött létre, egyrészt, hogy a tagok meghatározó szerepet töltsenek be a megye kulturális életében, aktívan részt vegyenek a képző- és iparművészet területén, és szerepet vállaljanak a vizuális kultúra „pallérozásában” kiállítások, művésztelepek szervezésével.

– Hogy látja, milyen fejlődésen ment keresztül a társaság az eltelt évtizedek alatt?

– Mindenképp siker, hogy ez a társaság folyamatosan jelen volt, és jelen van Békéscsaba, Békés megye, sőt az ország kulturális életében. 2003-ban létrehoztuk a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepet, amely azóta is működik, az idén is érkeznek a környékbeli országokból hivatásos képzőművészek többek között, Lengyelországból Szlovákiából és Szerbiából is. Több külföldi bemutatkozásunk volt, mint például Szlovákiában, Szerbiában és Romániában. A Csabagyöngye Kulturális Központ megnyitása óta működik a Békéstáji Galériánk, amelyben évente 7-8 kiállítást rendezünk. Tagjaink egyénileg is jelentős szerepet töltenek be az országos és nemzetközi képző-és iparművészeti életben.

– 1994-ben lett az elnöke, idén viszont már nem viszi tovább ezt a tisztséget. Miért?

– Több, mint két évtizeden át nagy örömmel vállaltam ezt a megtisztelő feladatot. Néhány évvel ezelőtt az elnökség úgy határozott, hogy a társaság tagjai közé hívja a fiatal pályakezdő képző-és iparművészeket. Elsősorban azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítsunk számukra a bemutatkozásra, szakmai fejlődésre, művésztelepeken való részvételre. Ennek megfelelően több mint tíz fiatal taggal gyarapodott a társaság. A Csabagyöngye Kulturális Központ Békéstáji Galériájában mindannyian bemutatkoztak, a Békéscsabai Nemzetközi Művésztelepre is meghívást kaptak. Másik szándék az volt, hogy a társaság vezetésében is szerepet kapjanak, így például a leköszönő elnökségben is volt fiatal tag, Horváth Ádám személyében. Ha azt akarjuk, hogy a társaság a későbbiekben is eredményesen működjön, még több fiatalnak kell aktívan részt venni a társaság vezetésében. Egyrészt azért, hogy az ő szakmai szemléletük is nagyobb hangsúlyt kapjon, másrészt, hogy ők is beletanuljanak a társasági élet szervezésébe, vezetésébe.

Úgy éreztem, hogy most jött el az alkalom, hiszen már 67 éves elmúltam, a vezetésben eltöltött 24 év komoly felelősséget rótt rám. Civil szervezetként, intézményi háttér nélkül nem volt könnyű feladat irányítani a társaság életét. Szerencsére mindig voltak segítőtársaim, akik nélkül nem sikerült volna. Ezúton is köszönöm a mindenkori elnökség munkáját, továbbá minden társasági tagnak, akik segítségére számíthattam. Sajnos van egy korosztályos szakadék, amit most úgy hidaltunk át, hogy Gnandt János elnök vezetésével négy fiatal művész tagja az elnökségnek. Gnandt Jánossal hosszú ideje együtt munkálkodtunk a társaság irányításában, hiszen ő volt több éve az elnökhelyettes. Ebben a munkakapcsolatban mindig számíthattam felelősségteljes, megbízható segítségére. Természetesen a döntésem nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem szeretnék aktívan részt venni a társaság életében. Fontos feladatom, hogy az új elnökség munkáját segítsem a hosszú évek alatt összegyűlt tapasztalataimmal, tanácsaimmal.

– Milyennek látja a fiatal alkotók helyzetét a megyében?

– Ha egyszerűen fogalmaznék, akkor nehéz. A főiskola, egyetem elvégzése után, többségük vagy elmegy tanítani, vagy tervezőgrafikusnak áll, ez utóbbi tevékenységre folyamatosan igény van, de csak képzőművészként nagyon nehéz megélni. A digitális világban a képzőművészet hátrébb szorult, azt tapasztaljuk, hogy a képzőművészeti kiállításokon nem tolonganak az emberek úgy, mint egy 3D-s moziban. Nem szűnt meg, folyamatosan jelen van és változik, de nem tölt be olyan szerepet, mint például Munkácsy korában. Ha valaki aktívan dolgozik, kiállításokon szerepel, akkor a szakma és a közönség megismerheti munkásságát. Országos viszonylatban azt tapasztalom, hogy sok fiatal képzőművész ilyen attitűddel dolgozik. Legközelebb július 12-én lesz Budapesten kiállítása társaságunknak, ahol a fiatalok is teljes létszámmal szerepelnek. Remélem ez a bemutatkozás is ambicionálja őket az alkotói munkájukban, továbbá az idei művésztelepen is többen részt vesznek közülük. Nemrégen ünnepeltük 25. éves jubileumunkat, idén már 27. éve aktív kulturális tényezője társaságunk Békéscsabának és Békés megyének. Úgy gondolom, hogy ez már olyan tradíció, amely alapja lehet a további eredményes működésnek.