Fénnyel tölti meg a vásznat a csabai festő

A régi iskolám felé közeledve magával ragadtak a gyermekkori emlékeim. Bár az egykori József Attila Általános Iskola még most is nyitva áll, ma már más funkciókat lát el az épület. A termek egyikében például Lonovics László álmodja meg, festi vászonra a fény vibráló hullámait. A művész a folyosón várt rám, hogy jó házigazdaként vezethessen be a régi teremből kialakított alkotótérbe. Le sem tagadhatná, hogy a hét nagy részében komoly munka folyik itt: festéktubusok hevertek az állvány mellett, ha nem tudtam volna, hogy rám várt, azt hihettem, alig pár perce tette le az ecsetet a palettára.

Mint mondta, világéletében olajfestékkel dolgozott. – Az akril arra jó, hogy az ember homogén felületeket hozzon létre, hamar szárad és jobban teríthető, mint a tempera. Viszont árnyalatokat festeni nehéz vele.

Ezért én mindig olajjal festettem, amivel lazúrokat, rétegeket lehet feltenni. A lenolajtól pedig sokkal mélyebb hatása lesz a képnek.

Hátránya viszont, hogy nagyon lassan szárad, újabb réteget csak a száradás után lehet feltenni. Így van olyan festmény, amin akár két hónapon át is dolgozom. Ez egyfajta érési folyamat, amely szerintem a képnek is jót tesz – avatott be minket a képzőművész.

És bár műveinek nagy része jelenleg a Munkácsy Mihály Múzeum kiállításán várja a kíváncsi tekinteteket, azért a műtermében is akadtak szép számmal szemet gyönyörködtető festmények és grafikák.

– Sokféle technikával dolgoztam és dolgozom ma is. Kezdetben figuratív képeket festettem, idővel viszont eltávolodtam a hagyományos alföldi festőiskolától. A változást az először 1976-ban megrendezett Országos Grafikai Művésztelep hozta el a számomra, ahol együtt dolgozhattam többek között Fajó Jánossal, Mengyán Andrással, Deim Pállal, Bak Imrével, Hencze Tamással és Nádler Istvánnal, akik az avantgárd magyar képzőművészet legjelesebb képviselői voltak.

A velük való találkozás pedig engem is egy másfajta, kísérletező, új kifejezési formát kereső útra terelt.

Így a kezdeti figurális festészet után a szitanyomással kezdtem el foglalkozni, majd a számítógéppel is egyre többet dolgoztam. Ugyanakkor megmaradtam a hagyományos értelemben vett képzőművésznek. Mert ugyan anyagában és technikájában más volt, amit számítógépen, vagy szitanyomással készítettem, de az a világ, amit megteremtettem ezeken a képeken, a festményeimen is hasonlóképpen jelent meg – részletezte a művész.

Központi elemként fény járja át a képeit

Képeit nézve hamar feltűnt, hogy valamennyinek központi eleme a fény, és annak tartalmi megjelenítése.

– A festészet és a fotózás eszköztárában a fény megjelenítése alapvetés, én mégis ennek a fénynek egy másfajta felhasználására törekszem. Nem egyszerűen a látvány megidézése, hanem annak tartalommal való feltöltése a célom. Olyan szakrális témákat járok körbe, mint a kereszt, az ég, a horizont, melyek a látszólag technikai eszközzel létrehozott műveket is felruházzák, megtöltik emberi tartalommal – avatott be minket az alkotó, aki mint mondta, mindig kísérletező, kutató képzőművésznek tartotta magát, és ez az ambíció máig benne van.

Festményeinek születését pedig többnyire egyfajta vízió előzi meg, és ezt igyekszik megvalósítani a vásznon.

– A képek létrehozásának technikai részét nem árulhatom el, hiszen ez, ha úgy tetszik, az egyik titka a művészetemnek. Viszont ezek nem egyszerűen komputergrafikák, mindegyiknek rajzi alapja van, azt alakítom át, színezem, szerkesztem, vágom, rakom össze a számítógépen. Végül az így megalkotott színek és formák hatnak a nézőkre, érintik meg az emberek lelkét – hangsúlyozta.

Ugyanakkor úgy véli, saját munkáival szemben egy kicsit mindig elfogult az ember, ezért olykor el kell távolodnia attól, hogy azt a teljes valójában láthassa.

– A külső szem mindig egy jó kontroll, ebben szokott segíteni a feleségem, akinek gyakran kikérem a véleményét a munkáimról. De úgy hiszem, az alkotói folyamat része az is, amikor tévedünk. Elvégre a képzőművészetben a hiba az, ami kimozdítja az embert – emelte ki.

A megmérettetés a szakmai érvényesülés útja

Beszélgetésünk alatt megtudtam, a viharsarki művész először 1976-ban, az Alföldi Tárlaton szerepelt egy festményével, azóta pedig rendszeresen jelennek meg alkotásai helyi, országos és nemzetközi kiállításokon. A hetvenes évek második felében Gubis Mihállyal együtt már többször hívták a Fajó János vezette budapesti Józsefvárosi Galériába. Két évre rá pedig felvették a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába. Ennek tagjaként önálló kiállítással mutatkozhatott be Budapesten, Kecskeméten, valamint stúdió kiállításokon is részt vehetett.

– Ezután hívtak meg a Művészeti Alapba, majd a Szövetségbe, a Nemzetközi Kepes Társaságba, valamint a Magyar Elektrográfiai Társaságba is. Többször felvetődött, hogy talán Budapesten jobban kiteljesedhetnék szakmailag, de úgy vélem, a Viharsarokból is sikerült olyan szakmai, emberi kapcsolatokat kialakítanom a fővárosi művészeti egyesületekkel, művészekkel, hogy ez a fajta messzeség könnyen áthidalhatóvá vált – ismertette a festőművész.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pandémia ellenére, tavaly 14 élő és online kiállításon szerepelt, művei többek között a kecskeméti X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálén, az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron, vagy a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének kiállításán is láthatóak voltak.

– Ha az ember egy szakmai közösséghez tartozik és ezeket a kapcsolatokat ápolja, akkor sorra kapja a meghívásokat. A fiataloknak is azt szoktam javasolni, hogy mérettessék meg magukat, mert ez a szakmai érvényesülés legjobb útja – emelte ki.

Tanárként támogatja a tehetségeket

A műtermi munka mellett a tanítás is fontos szerepet tölt be az életében. Immár 46. éve tanít, tizenhat évig dolgozott általános iskolában, és 30 éve oktat a Gál Ferenc Egyetem pedagógiai karán. – Soha nem rendeltem alá a tanítást a művészetemnek, a mai napig szeretek órát tartani, és ha tehetséget látok, minden tudásommal azon vagyok, hogy segítsem kihozni tanítványaimból a maximumot – hangsúlyozta.

Örömmel tölt el az is, hogy mindkét gyermekem a művészetekhez közel álló foglalkozást választott illetve munkát végez.

Egy kép többet mond minden szónál

A műteremből kilépve az alkotóval a Munkácsy Mihály Múzeumban nyílt kiállítás felé vettük az irányt. A terem előtt a művész által készített film fogadott minket, amelyből a kísérletező életútjának fontosabb állomásait ismerhettem meg. Belépve pedig a vendégkönyvön akadt meg a szemem, amelyben több oldalon keresztül gratuláltak a művész legújabb kiállításához.

– Figyelem az értékeléseket, de főleg online olvasom a véleményeket a képeimről, a kiállításról – jegyezte meg.

Tekintetem a falakon lógó festményekre szegeztem. A fény ezeken is főszerepet játszik, a digitális rétegstruktúrák, a festmény alapján készült számítógépes grafikák, a platán fa kérge ihlette képek, a fény a horizonton sorozat, mind egyfajta jól átgondolt egységet alkotnak, melyeket a fény köt össze.

– A mostani kiállításon felvillantom az utóbbi évtizedben készült rétegek és az áldozat témáját feldolgozó képeimet. Ám a fő témája az egész kiállításnak mégiscsak az, ami az egész munkásságomat meghatározza: a fényfestészet. A fénynek van egy profán kifejeződése és egy szakrális, szellemi kisugárzása egyszerre, amiről megpróbálhatunk ugyan beszélni, de úgy hiszem, egy kép többet mond minden szónál – fogalmazott a művész, és alighogy befejezte gondolatát, én már el is merültem a vásznakon felcsillanó rétegek között.