Óriási energiákat mozgósított a csabai festő

Mokos József 1892-ben született Békéscsabán, és 1972-ben hunyt el. 1920-ban diplomázott a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán. A két világháború között hazakerülve aktívan részt vett az Auróra Kör munkájában. A tanításnak szentelte az életét. Először a békéscsabai múzeumban, a helyőrségi klubban, majd 1950 és 1972 között a Balassi Művelődési Házban vezette legendás szakköreit – írta Gyarmati Gabriella abban az előterjesztésben, amely alapján Mokos József művészeti öröksége és művészetpedagógiai munkássága bekerült az értéktárba.

A művészettörténész ismertette: a szakember több generációt indított és kísért a rajzolás, a festés elsajátításának útján.

Minden tanítványáról tudta, hogy képességei alapján milyen pályára hivatott.

Töretlen lelkesedéséről és kedvéről azóta beszélnek a tanítványai, akik közül igen sokan vívták ki a helyüket a magyar és nem egy esetben az európai művészkörökben. A rá emlékező, a városházán megtalálható tábla sorai kiválóan összefoglalják működését: „Szülővárosa halhatatlanságát szolgálta a sajátja helyett.”

Fajó János azt írta szemléletformáló első mesteréről, hogy nehéz korba született, hogy igazi kisvárosi értelmiségi volt, aki halálosan komolyan vette hivatását. Szerette volna tudni, hogy ki kicsoda, ezért mindannyiukkal csináltatott egy próbarajzot. Michelangelo Dávid szobrának fülét kellett egy az egyben szénnel megrajzolniuk egy 30-40 centiméteres gipszöntvény alapján.

Fajó János kiemelte: 1956-ban, amikor a főiskolára felvételizett, már komplett akadémista volt. Ugyanolyan képzésben részesült, mintha Münchenben a Piloty-féle vagy Párizsban a Julien Akadémiára járt volna. Óriási dolog szerinte, hogy Békéscsabán volt egy ilyen zseniális pedagógus, aki rendszeresen, minden évben öt-hat növendékét juttatta el különböző egyetemekre, főiskolákra.

Gyarmati Gabriella az emléktábla szövege kapcsán kiemelte: szülővárosa mellett tanítványai voltak Mokos József számára a legfontosabbak.

Képes volt határtalan energiákat mozgósítani és felhasználni egyetlen cél érdekében, hogy fejlessze a tudásukat. Ez az odaadás, a gazdag ismeretanyag effajta önzetlen átadási metódusa egyedivé tette működését.

A művészlét és a pedagóguslét határmezsgyéjéről mintha csak lopva léphetett volna saját alkotásainak territóriumára, hiszen tanítványai számítottak rá, folyamatosan jelen kellett lennie.

A szakember nem csak fizikailag volt jelen. Tanítványai lelkesen mesélnek arról, hogy milyen sokat fedett fel az órákon a személyiségéből, hogy mit kaptak az ismereteken kívül Mokos Józseftől. Szórta szellemének kincseit, amelyért legalább annyira, ha nem még hálásabbak voltak a keze alatt dolgozó fiatalok, mert ez elkísérte őket egész életükön át. Aláhúzta: Mokos József emlékének ápolása a Békés megyeiek fontos feladata. Nevét köztudatban kell tartani, emellett művészetét a szakmával és a közösséggel is minél alaposabban meg kell ismertetni. Ebben oroszlánrészt vállal az önkormányzat és a Munkácsy Mihály Múzeum, mindkettő rendelkezik Mokos József-alkotásokkal.

Gyorsíró volt, zongorázott, sakkozott és bokszolt is

Mokos Józsefről a városházán termet neveztek el, ezen látható az a tábla is, amit 1994-ben a festő-tanár emlékére állítottak. Évek óta egy jaminai utca viseli nevét. A Csabagyöngye Kulturális Központ és a könyvtár közötti Csabai hírességek sétányán ugyancsak emlékkövet kapott. Életében több szakmai díjjal ismerték el ­tevékenységét: 1961-ben átvette az aranydiplomát és a Szocialista Kultúráért kitüntetést; 1967-ben megkapta a Munka Érdemrendet, 1970-ben pedig a Munka Érdemrend bronz fokozatát. A könyvtár ­által szerkesztett BékésWiki oldalon több érdekesség olvasható róla: édesapja asztalos volt, akinek halála után nagyapjához Nagyváradra került. 1914-ben önként jelentkezett katonának, de szemsérülése miatt leszerelték. A főiskola elvégzése után Békéscsabán telepedett le. Remek gyorsíró volt. A lakásában berendezett műtermében egy zongora is helyet kapott, melyen szívesen játszott. Kiválóan sakkozott, fiatal korában bokszolt is.