2 órája
Fába önti a fényt a békéscsabai Éber Tamás
Különleges kiállítás nyílik december 5-én Békéscsabán, a Munkácsy múzeumban. Az eredetileg bőrműves Éber Tamás újdonsággal rukkol elő, fényt szűr a fába; úgynevezett lignofán technikával állít emléket Békéscsaba neves művészeinek.
Éber Tamás harminc éve szeretett bele a bőrművességbe, de mindig érdekelte, hogyan lehet más anyagokkal dolgozni, modern technológiákat bevonni úgy, hogy a tárgyak ne veszítsék el kézműves jellegüket, közben sokkal precízebbek, minőségibbek legyenek. Bevallása szerint maximalista, folyton keresi az új utakat.
– Öt évvel ezelőtt fogtam magam, és a város technológiafejlesztési pályázatán nyert támogatásból vettem egy CNC-gépet, majd egy lézervágót és egy 3D nyomtatót is. Ekkoriban találkoztam az úgynevezett litofán technikával, ami eredetileg egy nagyon finom és áttetsző porcelánba vésett vagy öntött mű, amely fényforrás által megvilágítva látható tisztán. Fával szerettem volna dolgozni, de hamar rájöttem, hogy vetemedik, hullámosodik. Elröppent egy-két év, mire minden kiforrottá vált – sorolta Éber Tamás. A művész hozzátette, a régi-új technikát ő már lignofánnak nevezi, a fa (lignum) miatt.
Éber Tamás installációi szorosan kapcsolódnak ihletőjük művészetéhez
– A múzeum Tégla termében hét békéscsabai kötődésű alkotó előtt fogok tisztelegni; nagyon sok tehetség él és élt itt, Békéscsabán, erre szeretném felhívni a figyelmet a kiállítással. Munkácsy Mihály mellett megemlékezem
- Rábai Miklós néptánc-koreográfusról,
- Sík Ferenc rendezőről, színitanház-vezetőről,
- Lenkefi Konrád bábszínház-alapítóról,
- Gubis Mihály képzőművészről,
- Barbócz Sándor prímásról, aki az esküvőmön is játszott,
- illetve Kara Tünde színművésznőről, aki szintén nagyon közel állt hozzám.
– Különleges, az ihlető művészeti ágához kapcsolódó installációkat mutatok be, Barbócz Sanyi arca például egy hegedű hátlapján elevenedik meg. Ehhez fájó szívvel ugyan, de egy használt hangszert bontottam szét. Sokat dolgoztam azon, hogy az új fa összeforrjon a régivel, egy német hangszerkészítő barátom segített a sell-lakkozásban. Tücsinek (Kara Tünde) miniszínpadot álmodtam meg, bársonyfüggöny ölelésébe helyeztem. Sík Ferencet egy rendezői szék (kivehető és csapóként is használható) háttámlájába „rejtettem el” – villantott fel néhány érdekességet a kiállítási tárgyakról Éber Tamás.
Adódtak csavarok, kanyarok, mire minden letisztult
A művész hangsúlyozta, az első nagy etap a technológia kidolgozása volt, amit a termékké fejlesztés követett. – Olyan tárgyakat, termékeket hoztam létre, amelyek művésziek, egyúttal praktikusak. Hordozhatóak, beépített powerbankkal, elektronikával felszereltek, gyorsan tölthetők – fűzte hozzá.
Sokáig kizárólag bőrrel dolgozott, fából csak eszközöket, kiegészítőket, kellékeket készített, később születtek meg művészi alkotásai, azzal az igénnyel, hogy működőképesek és szépek is legyenek.
– A fa mindig is velem volt, szerintem minden férfi szereti megmunkálni ezt a csodálatos, élő anyagot. Az alkotás folyamatát élvezem igazán, az elkészíteni szánt tárgyhoz választok megfelelő alapanyagot és technológiát. Óriási szabadságot ad, hogy ezeket kombinálni tudom. Mint minden igazi alkotó, én is tisztában vagyok azzal; lehet, hogy csak a sokadik változat lesz tökéletes. Letettem a „mi van, ha nem sikerül” pszichés terhét – szögezte le, hozzátéve, kísérletezés közben nem is nézi az időt. Nem külső kényszer, hanem belső motiváció hajtja.
– Legújabb becsípődésem a fémöntés, különleges csatokat, vereteket, alkatrészeket készítek 3D nyomtatóval készített minta alapján rézből öntve. Most épp egy szép pásztorcsaton dolgozom. Önképző vagyok, autodidakta, a lignofánnal is egyedül mentem végig a kitalálástól a tervezésen át az alkotásig, filmezésig, marketingig vezető úton. Jobban rögzül, ha az ember egymaga küzdi végig a folyamatot – sorolta Éber Tamás, aki harminc éve kitalálta már, hová szeretne eljutni.
Vitorlást, játékbútort készítő nagypapa szeretne lenni
– „Csikó korom óta” olyan nagypapa szeretnék lenni, aki elkészíti az unokáinak a vitorláshajót, a játékbaba-ágyat, a hintalovat. Bár kamaszként még egyáltalán nem tudtam, merre vegyem az irányt, húszesztendős korom körül egy személyes beszélgetés ihletett meg; megismerkedtem valakivel, aki bőrművességet tanult. Ekkor jöttem rá, hogy valami alkotómunkával szeretnék foglalkozni, így előbb szíjgyártó nyerges, majd bőrműves lettem. Arra vágytam, hogy legyen egy jól felszerelt műhelyem, szaktudásom, alapanyagom, hogy ha úgy tarja a kedvem, akkor akár hajnal 2-kor is kimehessek a műhelyembe, megvalósítani, amit megálmodtam. Eltelt harminc év, s lám, megadattak ezek a lehetőségek, és a szakmám is örök szerelem, máig szép szakmai megrendeléseket kapok, tanítok is, szakköröm, táboraim, magántanítványaim vannak – részletezte.
Sok a megkezdett út
Éber Tamás huszonhárom évig dolgozott a kézműves szakiskolában, közben egy ideig Budapesten egy másik középiskolában is tanított, majd a Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskolában képezte tovább a tanárokat. Később tíz éven át óraadó lett a Képzőművészeti Egyetem tárgyrestaurátor szakán.
Tárgykészítésben, tanításban eljutottam addig, ameddig szerettem volna, de emellett mindig is érdekelt minden más dolog is, a kísérletezés, az új utak keresése a mindennapjaim részévé vált. Két éven át foglalkozásvezetőként dolgoztam a Kollaborban, megismerkedtem a modern technológiákkal, helyismereti társasjátékot, építőjátékot fejlesztettem, fotózást, filmezést tanítottam. A lignofán felívelőben van, de fejlesztése hosszúra nyúlt, így közben kollégiumi nevelőtanárként is elhelyezkedtem.
Hozzátette, alapvetően mostanában az érdekli, hogyan lehet a modern technológiát a kézművességgel életszerűen ötvözni. Szeretné, ha a lignofán technika ismertté válna, bútordarabokban is szívesen viszont látná. Újításáért tavaly novemberben a Magyar Tudományos Akadémia Innovációs díját vehette át. A lignofán technika jelenleg szabadalmaztatás alatt áll.
