Várkői Ferenc olimpiai bronzérmet nyert, olimpiai bajnokot nevelt fel

Mit lehet tenni egy olyan kisfiúval, aki már hétévesen a családi ház kéményének tetején kézen áll? Vélhetően a csongrádi Várkői család sem tudta, a nagymama mindenesetre két jókora pofont lekent a kis „mutatványosnak”. Az állandóan izgő-mozgó, mindemellett hihetetlen mozgáskultúrával megáldott lurkót bizony nem volt könnyű keretek közé szorítani. Ily módon a Csongrádon, 1916. január 27-én született Ferenc kamaszként nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint Szeghalomra, Koppányi Imre testnevelő tanár kezei közé.

A Sárrét sportjának meghatározó alakja, Koppányi azonnal felismerte Várkői akrobatikus tehetségét, szorgalmát, remek tartását, s a tornasport felé terelte. Felkészítésének (és persze a fiú tehetségének) köszönhetően 1932-ben már versenyen is indult, s rögtön szép sikereket aratott.

És nem csupán tornászként hagyott nyomot maga után a Péter András gimnáziumban. A korabeli iskolai évkönyvekből kiderül: igen aktív diákéletet élt, kiválóan hegedült, szavalt, az ifjúsági sportkör alelnöke, majd elnöke volt, s az iskolát (a tornán túl) különböző sportágakban is segítette a versenyeken. De persze a torna volt az igazi! Rajongását csak erősítette, hogy 1934-ben a gimnáziumban személyesen találkozhatott Pelle Istvánnal, a Los Angeles-i olimpián két aranyat és két ezüstöt nyert nagy bajnokkal!

Várkői Ferenc a korabeli sajtó szerint 1936-ban, az országos ifjúsági bajnokságon kiemelkedően szerepelt, s már akkor nagy jövőt jósoltak neki. Koppányi Imre munkáját dicséri az is, hogy az érettségit követően Várkői simán bejutott a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolára. A TFSE tornaszakosztályában folytatta pályafutását. Csapatban és egyéniben nyert országos bajnoki címek és helyezések jelzik a folyamatos fejlődését.

Várkői életének egyik legmeghatározóbb élményeként mesélte egy interjúban, amikor 1938-ban bemutatkozhatott a felnőtt­válogatottban is. A Berlinben rendezett nemzetek közötti viadalon több mint 12 ezer néző előtt kellett bemutatnia tudását, s ugyan arra, hogyan is sikerült végrehajtania a gyakorlatokat, nem emlékezett, arra viszont igen, hogy magas pontszámokkal, a nézők tapsviharának élményével és a csapattársak gratulációival gazdagabban térhetett haza. A másik emlékezetes versenye az utolsó volt. Finnországban, a helyiek ellen léptek szerek mögé a magyarok. Várkői ekkor már 40 éves volt. S mégis le tudta győzni a finnek klasszisát, az Eb-bronzérmes, később olimpiai 3. helyezett Suoniemit.

No és persze ne menjünk el szó nélkül azon időszak mellett sem, ami e két viadal közötti 20 esztendőben történt. Várkői Ferencet 1941-ben Pécsre helyezték. Pillanatok alatt megszervezte a város tornaéletét, s bár röviddel később behívták katonának, visszatérése után ott folytatta a munkát, ahol egy évvel korábban abbahagyta. Először a jezsuita Pius Gimnáziumban tanított, majd a II. világháborút követően a Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola testnevelő tanára lett, 1977-es nyugdíjazásáig.

A tanítás mellett folyamatosan edzősködött. 1946-ban alakította meg a Pécsi BTC-t. Közben ő maga is versenyzett. Egyik legnagyobb sikereként (ugyancsak 1946- ban) megnyerte a Balkán Játékok egyéni összetett versenyét, s több szeren is az élen végzett. Biztos helye volt a londoni olimpiára készülő magyar válogatottban.

A brit fővárosban pedig nagyszerűen teljesített a magyar csapat, szépen jöttek a különböző sportágakban az eredmények. S igencsak kitettek magukért a tornászok is. A hölgyek csapatban ezüstöt hoztak haza, a férfiak pedig nyertek egy aranyat (Pataki Ferenc), egy ezüstöt (Mogyorósi-Klencs János) és három bronzot (Pataki, Mogyorósi-Klencs és a csapat). A csapatviadalt a finnek nyerték a svájciak és a magyarok előtt. A magyar együttest az alábbi kiválóságok alkották: Tóth Lajos, Sántha Lajos, Baranyai László, Pataki Ferenc, Mogyorósi-Klencs János, Várkői Ferenc, Fekete József, Mogyoróssy Győző. A teljesítmény nagyszerűségét jelzi, hogy a férfi tornászok az olimpiák történetében csupán 1912-ben tudtak ennél jobbak lenni (ezüstérmet nyertek), s 1980-ban végeztek ugyancsak a dobogó harmadik fokán.

A Londonban fantasztikusan teljesítő magyar küldöttség vonattal jött haza. Budapesten pedig óriási tömeg üdvözölte az olimpiai bajnokokat és a versenyeken kitűnően szerepelt sportolókat. Az ünnepeltek között természetesen ott volt Várkői Ferenc. És Tass Olga is. Londonban ugyanis az az érdekes helyzet fordult elő, hogy az edző és felfedezettje egyaránt részt vett, sőt érmet is nyert.

– 1941-et írtunk, épp akkor alakult meg a pécsi tornaklub. Várkői megkérdezte, nem lenne-e kedvem kipróbálni a tornát – emlékezett vissza évekkel később Tass Olga. – Volt, nagy örömmel tettem. Várkői Ferenc hat éven keresztül volt az edzőm. Ő ismertette meg velem a torna alapjait. Ezt szó szerint kell érteni. Azért lehettem ott négy olimpián, azért voltam képes még 31 éves koromban is versenyezni, mert fokozatosan tanította meg a torna különböző elemeit. Várkői észszerűen, meggondoltan adta át tudását – s nem csupán nekem.

Tass Olga hosszú pályafutása alatt volt olimpiai bajnok, háromszoros ezüstérmes, kétszeres bronzérmes, de világbajnoki aranyérmet is őriz a vitrinjében. Mindemellett a „Várkonyi-istállóból” nem csupán Tass Olga vált nemzetközi szintű versenyzővé. Héder János (Melbourne-i résztvevő), a Békés megyei Gyomán született Varga Lajos (Rómában és Tokióban szerepelt), de meg szokták említeni Kelényi Éva, Csicskár Mária és Bács-Berger Györgyi nevét is. A fenti nevek olvastán kiderülhet az a nem mindennapi teljesítmény, hogy Várkői a férfiaknál és a nőknél egyaránt rendkívül eredményes tudott lenni. Ezt nem sok magyar edző mondhatja el magáról!

Várkői Ferenc tanított testnevelőként, oktatott edzőként, sportvezető volt – miközben továbbra is versenyzett. Nagyon készült a helsinki olimpiára. Most is biztos csapattag volt, ám épp a játékokat megelőzően megsérült, így nem juthatott el második olimpiájára. Csak némileg nyújthatott számára kárpótlást, hogy a két évvel későbbi világbajnokságon a 7. helyezett csapatot erősíthette.

Hiába fejezte be 1956-ban az aktív sportpályafutását, továbbra is ezer fokon égett: több pécsi klub tornaszakosztályánál vállalt szakvezetői feladatokat, majd pedig a Pécsi MSC megalakulásakor (1973) a férfi tornászok vezetőedzője lett, nyugdíjba vonulásáig. Több száz gyerekkel kedveltette meg a sportot, a tornát. A versenytorna fejlesztése mellett egészen elképesztő volt a szabadidősport és az egészségmegőrzés területén végzett munkája. Szinte valamennyi korosztályt megszólította. Rendszeresen szervezett az óvodásoknak is a kisiskolásoknak tornafesztivált, óvodákat látogatott, az óvónők számára ingyenes tanfolyamokat szervezett, hogy ezzel is segítse az ovik minél hatékonyabb sportfoglalkozásait.

Nem feledkezett meg az idősebb korosztályról sem. Nagy gyakorisággal járt szociális otthonokban, ahol a korosztálynak megfelelő mozgásórákat tartott az idős emberek számára. Két kiváló könyv is dicséri munkáját. 1965-ben jelent meg A kisgyermekek tornája, majd 1984-ben a Tornázzunk együtt! című kötete. Az utóbbit a kicsi gyerekek és szülő nők számára írta.

Élete végéig aktív maradt, ám a 80-as évek közepétől már csak a háttérben vállalt feladatokat. 1987. november 22-én, Pécsett hunyt el. A pécsi önkormányzat döntése értelmében az egykori Pécsi Bőrgyári Torna Club egykori sporttelepének neve 1994-től az ő nevét viseli: Várkői Ferenc Diák- és Szabadidősport-központ.

Szeghalmon, kiváló sportteljesítményének köszönhetően, Várkői az 1934–35-ös tanév végén átvehette Dückstein Zoltán Művész is versenytorna című kötetét. A szerző hitelességéhez aligha férhetett kétség, hiszen ő volt a felfedezője – többek között – az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnesnek. S Dückstein volt a londoni olimpián indult női- és férfitornászcsapat vezetője is. Ahol Várkői Ferenc olimpiai bronzot, korábbi tanítványa, Tass Olga pedig ezüstérmet nyert.

Nagy Miklós, a Szeghalmi Református Péter András Reálgimnázium igazgatója a jutalomkönyv 1935-ben történő átadásakor talán nem is gondolta, milyen fontos és egész életre szóló „bibliát” adott át a tornasportért már akkor is szenvedélyesen rajongó fiatalember számára…

Tornagyakorlat a víz fölött

A Helsinkiben rendezett olimpia előtt a pécsi tornászok színpompás bemutatóval készültek a város lakói számára. A pécsi hullámfürdőben sorra léptek fel a sportolók. Az est fénypontja Várkői Ferenc bemutatója volt. A hullámmedence felett kifeszített nyújtón mutatott be páratlan gyakorlatot, a nézők nagy-nagy gyönyörűségére. A jelenlévők csak remélhették, hogy Helsinkiben hasonló sikerrel teljesít majd a már akkor legendának számító tornász. Ám az élet közbeszólt, és egy sérülés miatt meghiúsult Várkői Ferenc finnországi szereplése.

Várkői a londoni olimpiai bronzérme mellett a 16-os rajtszámát és a versenyen viselt fehér nadrágját őrizte nagy becsben, évtizedekkel később is. Fájó emlék, hogy az 1952-es helsinki olimpia kimaradt az életéből.