Csapásra csapás jött a csónakban, az életben

A melbourne-i olimpián minimum éremre esélyesnek tartották az Ütő Géza, Kovács Csaba, Riheczky Rezső, Kávay Zoltán kormányos négyes evezős csapatot. Joggal, hiszen alig több, mint két hónappal korábban, a Bledben (akkor Jugoszlávia, ma Szlovénia) rendezett Európa-bajnokságon csupán centikkel maradt le a magyar kvartett az aranyéremről. Nem árulok el titkot, az olimpia nem úgy sikerült, ahogy azt a közvélemény remélte… Talán ez is az oka, hogy a társulat vezérevezőséről, Kávay Zoltánról vajmi keveset tudunk, s hogy neve méltatlanul feledésbe merült.

Pedig Kávay – az evezés különböző formációiban – 13 alkalommal nyert országos bajnoki címet, négy Európa-bajnokság résztvevője volt, Eb-ezüstérmet nyert, olimpián is rajthoz állt. Azaz az ötvenes évek egyik kiemelkedő tudású, igen eredményes sportolójának számított. A magyar kormányos nélküli négyes akkor számított világszerte is elismert egységnek, amikor a magyar evezőssport ebben a szakágban már évek óta nem ért el számottevő eredményt.

Kávay Zoltán 1931. június 13-án született Sajószentpéteren. Édesapja, Kávay Gáspár neves tanító volt Endrődön. Egy rövid ideig Sajószentpéteren tanítóskodott, a család odaköltözött, Zoltán szülőhelye ezért lett a borsodi település. Nem sokkal később Endrőd, Mezőhegyes, majd újra Endrőd volt a lakóhelyük. Gyermekkora jó részét tehát a Hármas-Körös menti településen élte le. Két nővére volt (édesapja első, elhunyt feleségétől) és két fiútestvére.

A második világháború vége felé történtek alaposan megváltoztatták életüket. Mezőhegyesen éltek, s gyűjtést szerveztek az éhező budapestiek számára. Az élelmiszerrel megrakodott teherautók egyikén ott volt a falu tanítója, Kávay Gáspár is. Az út során valaki rálőtt egy orosz tisztre, aki belehalt a sérülésébe. Az oroszok az utakat lezárták, s összeszedtek mindenkit, akit csak tudtak. Köztük Kávay Gáspárt is. Kínozták, valósággal nyomorékká verték az elfogottakat. Hetek múltán engedték csak haza őket (már aki túlélte). A család visszaköltözött Endrődre. 1945-öt írtunk. A lányok ekkor már tanítóképzőbe jártak, a két idősebb fiú (egyikük történetünk főszereplője, aki ekkor 14 éves volt) magántanulóként kellett, hogy járja a gimnáziumot. Néhány év múltán Kávay Gáspár újra taníthatott, Zoltán pedig sportos, egészséges fiúvá cseperedett.

Az emlékek arról szólnak, hogy már akkor nagy barátságban volt a vízzel – ami, lássuk be, egy Körös mentén felnőtt fiútól azért nem túl meglepő. Édesapját követve tanítóképzőbe járt, majd a Vasasnál kezdett versenyszerűen evezni. Bevonult katonának, s átigazolt a Bp. Honvédba. Itt találtak egymásra Ütő Gézával, akivel éveken át a szó szoros értelmében is egy hajóban eveztek. Már 1951-ben dobogósok lettek a kormányos nélküli kettesek országos bajnokságán, két évvel később pedig meg is nyerték azt. A következő ob-n már a Bp. Kinizsi színeiben indult a duó, s megvédte bajnoki címét. Kávay a pályafutását azután a Fradiban is fejezte be (ne feledjük, 56-ban újra FTC lett a Kinizsiből).

Az esztendők során összesen 13 magyar bajnoki aranyérem részese volt Kávay Zoltán. Nyert kormányos nélküli kétpár- és négypárevezésben, nyolcevezősben, illetve kormányos kétpár és négypárban is. A válogatottba 1953-ban került be először, s 58-ig viselte a nemzeti színű dresszt. Már az 1953-as koppenhágai Európa-bajnokságon ott volt Kávay, Ütővel a kormányos nélküli kettősben próbálkoztak, de az előfutamukból nem jutottak tovább.

1955-ben azután Belgiumban, Gentben rendezték az Eb-t. Ekkorra már összeállt a Ferencvárosban az Ütő, Kovács, Riheczky, Kávay négyes. Magyarországon már jó ideje veretlenek voltak, nagy jövőt jósoltak nekik. Természetes volt, hogy ugyanez a társulat versenyzett a nemzetközi vizeken is. Gentben balszerencséje volt a magyar egységnek, mert a reményfutamban a szovjetekkel került össze. A magyarok alig lemaradva másodikként haladtak át a célvonalon, ám hiába volt idejük jobb, mint a többi reményfutamban nyerőké, nem juthattak az elődöntőbe. Jól látszott, ez egy igen jó csapat!

Az egy esztendővel később, Bledben rendezett Eb-n azután a kormányos nélküli négyessel gond nélkül bejutottak a döntőbe, s alig néhány másodperccel szorultak csupán az olaszok mögé. Az egység öt alkalommal teljesítette a 2000 méteres távot, ugyanis a kormányos által irányított versenyen is megmérette magát. A csapattagok egybehangzó véleménye szerint nagyon jó erőben voltak, az aranyérem elmaradása leginkább annak volt köszönhető, hogy Richeczky Rezső az előfutamok során gyomorrontással bajlódott, s be is lázasodott. Ez pedig a kiváló erőkből álló olaszok ellen már nem fért bele…

Az olimpiára tehát szép reményekkel indultak. Csakhogy a kiutazás előtt kitört 56-os forradalmi események különbözőképpen hatottak a sportolókra. Az evezős négyesre bénítólag. A négyesből ketten már rendelkeztek olimpiai tapasztalattal, hiszen Kovács és Riheczky tagja volt a Helsinkiben 6. helyen végzett nyolcas egységnek. Ám ez sem sokat segített. Az előfutamban még nem volt gond, hiszen igen jó eredménnyel (a mezőnyben a harmadik legjobbal) a szovjetek mögött a második helyen végzett az egység. Az idő elromlott, a további küzdelmeket többször is el kellett halasztani. A reményfutamban azután – a selejtezőben elértnél majd’ másfél perccel rosszabb időt teljesítve – eldőlt a csapat sorsa: nem jutott az elődöntőbe. A sportszakkönyvek 9. helyezettként rögzítették a magyar négyest. A Magyar Olimpiai Bizottság nevezte a csapatot a kormányos négyesbe is, de Riheczky ismét megbetegedett, így ott el sem indultak.

Az olimpiát követően a négyes széthullott. Kávay Melbourne után inkább már csak kettest ment már Riheczkyvel, illetve a Fradi nyolcasában állt rajthoz. Az egykori endrődi fiúnak az 56-os olimpiáig a Kenyérgyárban volt tisztviselői állása. Egy 1958 márciusában született interjúban Kávay így fogalmazott:

– Édesapám, aki 40 éve tanító Endrődön, azzal fogadott: „Remélem, fiam, végre benőtt a fejed lágya és most már te is követed szüleid példáját.” Szót fogadtam és jelentkeztem néptanítónak. Így kerültem Tardonára, ahol 150 kedves, kócos kisgyereket tanítok a műveltség ábécéjére.

Kávay Zoltán visszatért szülőhelyére, Borsod megyébe. Mintegy húsz évig tanított az aprócska bükki településen – abban a házban élt és tanított, amelyben Jókai a szabadságharcot követően egykor bujdosott –, majd feleségével és lányával a fővárosba költöztek. A hetvenes évek második felében a Bagi Ilona Ipari Szakközépiskolában kezdett tanítani, s ott dolgozott nyugdíjazásáig. Nagyon szigorú, de igazságos tanárként emlékeznek rá tanítványai, aki „egyedi stílusban” tartotta testnevelés óráit.

A nyolcvanas évek második felében felesége súlyos, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt, Kávay Zoltán pedig közlekedési balesetet szenvedett. A tanítást ott kellett hagynia, leszázalékolták. A Népszava 1988. április 21-ei számában Segítsünk! címmel rövid cikket közölt, amelyből kiderült: a tanári állását elveszített, kommunikációs problémákkal küszködő, magányosan élő Kávay Zoltánnak nyugdíj-kiegészítésre lenne szüksége, de talán ennél is fontosabb számára, hogy újra a sport közelében lehessen, ezért szívesen vállalna csónakházi vagy portási állást. Hogy a felhívásnak volt-e eredménye, nem tudjuk.

Azt viszont igen, hogy élete végéhez közeledve ő is megbetegedett, szociális otthonba került. Elfeledve, magányosan élte utolsó éveit. 2002. augusztus 22-én (más források szerint szeptember 10-én) hunyta le örökre szemét. Haláláról egyetlen sajtótermék sem számolt be.

Kávay Zoltánt csapásra csapás érte élete utolsó szakaszában. Csapásra csapás… Ahogy az evezők a vízbe merülnek, s nagyot húznak a hajón… újra, újra és újra… csak a lapátok csobbanása hallatszik… és az evezősök csöndes zihálása...

A melbourne-i olimpia után

Az olimpiát követően gyorsan szétesett a nagyreményű csapat. Az edző – minden idők egyik legeredményesebb evezős trénere – Török Zoltán amerikai kitérőt követően tért haza, s bekapcsolódott a munkába. Ütő Géza pedig előbb hazautazott Magyarországra, majd pedig menyasszonyával visszaszökött Ausztráliába. Csak a rendszerváltást követően tért haza, itthon hunyt el. Zimonyi Róbert, aki eredetileg a négyes kormányosa lett volna, az Egyesült Államokban telepedett le. Nem mellesleg Zimonyi az egyetlen olyan sportoló, aki két nemzet színeiben is érmet tudott nyerni. 1948-ban a magyar kormányos kettessel lett bronzérmes, 1964-ben pedig az USA nyolcasával nyert aranyat.