Legendákat szőttek a szarvasi kötődésű bajnokról

– Azt tudta, hogy Terstyánszky Ödönből éppen 100 évvel ezelőtt lett Tersztyánszky Ödön? – kérdezte felütésként Szirony Pál, holott a kérdezés az én feladatom lenne. Választ sem várva folytatta: – Terstyánszkyként született 1890. március 6-án, Csákváron. Harmincegy esztendős volt, amikor belügyminisztériumi engedéllyel felvehette a család ősi Tersztyánszky nevét. Világraszóló sikereit már ezen a néven érte el.

– Tudjuk: vítéz nádasi Tersztyánszky Ödönként…

– Nem éppen. A vitéz stimmel, az elsők között kapta meg. Ám sem Ödönnek, sem az apjának sohasem volt nemesi előneve. Kérvényezhette volna, és nyilván meg is kapja – mint ahogy a Szarvason érettségizett Gábor öccse meg is tette. Akkoriban különösen számítottak az elnevezések, címek, Ödön mégsem tartotta fontosnak, hogy felvegye. Talán túl szerény volt. Ami viszont érdekes, hogy az apósa tényleg viselte a nádasi előnevet. Ödön felesége, Tersztyánszky Jolán – a névazonosság ellenére nem volt köztük közeli, vérségi rokonság – éppúgy nem kérvényezte az öröklést, mint a későbbi nagy bajnok férj sem.

– Kérvényezhette volna, bal kézzel írva. Merthogy ekkor már – az I. világháborúban szerzett sebesülései miatt – csupán ballal tudott írni, s vívni is…

– Ez egy nagyon érdekes kérdés. Kezdjük az írással. Nagyon jó kapcsolatban vagyok a Tersztyánszky családdal. Kaptam tőlük három lapot Ödön kézírásával, amelyeket 1919-ben írt, s egyet, amely 1928-ból származik. Tehát a három lapot a hadifogság utáni évben, debreceni tisztként írta, az üdvözlőlap pedig az aranyéremmel zárult amszterdami olimpia után, a versenyzést befejezve íródott. Három írásszakértővel vizsgáltattam meg a négy levelet, s mindhárom jobbkezesnek minősítette valamennyi írást. Az erről kapott részletes írásszakértői vélemények is rendelkezésre állnak. Tehát jobb kézzel írt, viszont bal kézzel vívott.

– Valóban a világháborús sebesülései miatt tanult meg ballal vívni?

– Én is így tudtam, de az újabb kutatások bizonyítják, hogy bár ez igen „regényesen” hangzik, ám nem fedi a valóságot. Tersztyánszky egyik életrajzírója, dr. Perényi Béla, Szarvas város főügyésze, majd megyei ügyész írta a Szarvasi Krónika 1989. 3. számában: Terstyánszky Károly vívómestert fogadott három fia (József, Ödön és Gábor) tanítására. Mégpedig a Bécsújhelyen tanult Tóth Ferencet. A korabeli lapok igazolják, valóban neves vívómester volt, s vívókurzusokat indított Szarvason. Dr. Perényi a cikkében állítja: Tóth Ferenc vette észre, hogy Ödön bal keze ügyesebb, ő beszélte rá a balkezes vívásra.

– Ez nem épp perdöntő bizonyíték, ugye, egyetértünk?

– Most jön a lényeg. Tersztyánszky a Pécsi Hadapródiskola elvégzését követően, 1908-ban Debrecenbe került, ott kezdett el versenyszerűen vívni. A Perényitől származó új ismeret birtokában a debreceni évek versenyeit próbáltam sorrendbe rakni, és találtam egy, a balkezes vívás kérdését egyértelműen eldöntő újságcikket a Pesti Hírlap 1913. február 4-ei számában, amely a Nagy Béla-emlékversenyről tudósított. Idézem: „Második Trsztyánszky a Debreceni Torna Egylet fiatal balkezes vívója lett. Vívása feltűnően sokat javult, akciói teljesen tiszták, finomak, pengevezetése valóságban gyönyörködteti a nézőt.” Korábban nem volt olvasható, melyik kézzel vívott, hiszen nem ért el számottevő eredményt. De biztos, hogy bal kézzel vívott, különben nem írta volna a lap. Tovább kutattam, s a következő fontos eseményt 1920-ban találtam. Ekkor már hosszú ideje nem lehetett vívóversenyt rendezni Magyarországon. Az első komoly viadalt a MOVE­ Vívóakadémiája szervezte 1920 februárjában. A Vigadóban sok magas rangú katonatiszt, politikus volt jelen, köztük Horthy (még nem kormányzóként). Vajon melyik kézzel vívott Mészáros ellen Terstyánszky Ödön? A Huszadik Század 1920. februári számából idézve: „Érdekes látványt nyújtott Mészáros Ervinnek balkezes ellenfelével, Terstyánszky Ödön századossal való asszója. Mészárosnak ugyancsak össze kellett szedni magát, hogy régi félelmetes hírnevének megfeleljen.” Tehát Terstyánszky balkézzel vívott. De a fentieken is túl tesz a Kecskeméti Közlöny 1920. május 18-ai száma. A versenyzők felsorolásánál írja: „Terstyánszky Ödön százados, Magyarország ez idő szerint legjobb balkezes kardvívója­”.

– De hát 1920-ban már két éve vége volt a világháborúnak. Ez mit bizonyít?

– Azt, hogy a háború előtt is bal kézzel kellett vívnia. Már 1913-ban is gyakorlott balkezesként lehetett eredményes. Ha nem így van, 1920-ban biztosan nem szerepel a versenyeken olyan sikerrel, mint tette. Hiszen a háború kezdete óta egész egyszerűen nem edzett, nem edzhetett. Debrecenből vonult be a frontra, 52 hónapig volt harctéren, közben ötször kórházban. Lábadozás, hadifogság – ahol arról van leírás, hogy a fogolytáborban egyedül gyakorolt. Maradna az 1919-es év, de ekkor kötött házasságot, harcolt Stromfeld seregében. s ekkor történt Budapest román megszállása is. A románok az általuk megszállt területen a vívást is tiltották, fegyvernek számított!

– Milyen sérülései voltak Tersztyánszkynak?

– Négy sebesüléséből háromnál a sérülés helyét pontosan tudjuk: kétszer a bal vállán, egyszer a bal karján. Mindhárom sérülés bal oldali. A poén: mégis bal kézzel vívott. A fogságba esésnél nem tudjuk a sérülést, de súlyos nem lehetett, a 30-40 napos utazást, a táborokat, a fogságot, a szökést ugyanis szinte biztos, hogy nem élte volna túl. A vállsérüléseknél sérülhetett a tüdő is, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége, mivel a szibériai két hideg telet nem bírta volna ki. De lebénult kézzel és sérült tüdővel nemcsak a fogolytábort, hanem később az élsportot sem bírta volna. Sőt az olasz harctérre sem engedtek ki olyan katonát, aki saját magát sem tudja megvédeni… Valószínűsítem, hogy a sokszor forrásként szolgáló hadifogolynaplókban vagy visszaemlékezésekben összekeverték az ugyancsak kiváló vívó dr. Lichteneckert Istvánnal. Ő halt meg nem sokkal Ödön után, még a fronton kapott tüdőlövés utóhatása miatt.

– Mi lehet az oka, hogy Tersztyánszkyról egyre több téves legenda, hamis ábrázolás került napvilágra?

– Amíg Ödön élt, nem beszéltek a hadifogolytáborból való szökéséről, a bal kézről. Akkoriban a sportsikerei adtak témát. Azután pedig a tragikus motorbalesete. Még a halála után sem kerültek szóba hosszú ideig, pedig tisztelete, elismerése tovább élt, emlékére rangos versenyeket rendeztek. 1945. után ez a vitézi cím sem volt „nyerő”, a családját ’51-ben ki is telepítették. A hatvanas évektől kezdtek róla újra írni. Először Dávid Sándor, pár év múlva többen is. 1971-ben Syposs Zoltán a Békési Életben emlékezett meg róla. Syposs Santelli mesternél tanulta a vívást, jól ismerte a sportágat és a vívókat. Csodálatos könnyedséggel, szellemesen, szárnyalva fogalmazott, hasonlatokkal, költői képekkel… Tersztyánszky Ödönről is így írt, szarvasi múltjáról is sokat. A frontról, a szökésről pedig imígyen: „Az első világháborúban kétszer is megsebesült, egyszer a jobbkarjára, utána – halálos lehetett volna – tüdőlövést kapott. 1916-ban – az időtájban, amikor legjobb barátja, a nagy vívóideál: Békessy Béla hősi halált halt – orosz fogságba került. Eltűntnek vélik, ezredében beírják halottaik albumába. A fogságból, talán egy év múlva megszökött. Kínkeservesen, jó esetben a marhavagonok deres hágcsójába kapaszkodva „utazott” hosszú hónapokig. A szerencse és későbbiekben annyira megcsodált szívóssága, szinte emberfeletti akaratereje 1918 kora tavaszán hazasegíti”. Az írásban sok igazság van, de a sebesülések helye, száma nem stimmel. Emellett érdemes figyelni a megfogalmazásra: csupa feltételes mód. Akik az írást forrásnak tekintették, ezt nem vették figyelembe, sokkal inkább tényként kezelték. Több mint 40 évvel a halála utáni írásokban jelenik csak meg a szökés, hogy a balkezesség a sebesülésektől lehet, vagy akár a szökéstől is, majd pedig mindkettőtől. Azután már nemcsak vívni, hanem írni is meg kell tanulnia bal kézzel… Ahogy telik az idő, egyre épül a mítosz. Egyes visszaemlékezésekben ma már azt is tudni vélik, ki, mikor, mit mondott Tersztyánszkynak a bal kezes vívás elsajátításával kapcsolatosan…? Természetesen nem lehet az életrajzírókat hibáztatni mindezért. Aki írt róla, minél érzékletesebben akart fogalmazni, áldozni kívánt emlékének, tisztelni heroikus küzdelmét a nehéz időkben. Minden portréíró rengeteg időt szánt erre, és tényleg nagyon jó írások születtek. Vitéz Tersztyánszky Ödön maradt példakép, nem veszített semmit ezzel, élete továbbra is példaértékű, legendás. Valójában a „színes kiegészítések” nélkül is…

Kalandos életpálya

(Csákvár, 1890. március 1.(6.)–Budapest, 1929. június 21.)

2-szeres olimpiai bajnok vívó (1928), olimpiai ezüst- és bronzérmes (1924).

Gyógyszerész édesapja 1906-ban patikát vásárolt Szarvason, akkor költözött ide a család. Ödön hadapródiskolásként a szüneteket, fiatal tisztként a szabadságát a Körös-parti városban töltötte. A vívósport alapjait itt sajátította el.

Rendkívül kalandos élete volt: sokszorosan kitüntetett katonatiszt, hadifogoly, igazi hazafi, a korszak legkiválóbb vívóinak egyike, mindenki által tisztelt, szeretett sportember. A legkorábban elhunyt magyar olimpiai bajnok. Szarvason rendeztek először versenyt emlékére.