Jéghideg teremben és a porban kezdték: olimpiai bajnokok jártak Békéscsabán – galériával

A délután egyik különlegességeként Nagy Tímea elhozta Békéscsabára olimpiai aranyérmeit, amit a szép számú érdeklődő kézbe is vehetett, meg is nézhetett. Füleky András elsőként arról kérdezte a világklasszisainkat, hogy miért az adott sportágat választották. 

Ezért ő is lement edzésre a vívóterembe, hátha elcsattan az a bizonyos csók, ez azonban nem történt meg. A fiatalember néhány hét után abba is hagyta ezt a sportot, későbbi olimpiai bajnokunk azonban már gyermekként is olyan típus volt, hogy ha valamibe belekezdett, azt mindenképpen végig akarta vinni. Elkezdett azért dolgozni, hogy jó sportoló, világbajnok és olimpiai bajnok legyen.

Mint elmondta, volt ugyan egy kis bökkenő, rettentő tehetségtelennek számított. Az első év után elküldték edzésről, megbukott testnevelésből. Édesapja, aki állatorvos volt, egy Napóleon konyakot vitt ezek után az edzőnek, hogy mégis folytathassa.

– Ennek köszönhetem, hogy maradhattam. Akkor egy dolgot nem láttak bennem, hogy rettentő konok ember vagyok, és ha valamit kitűzök magam elé, akkor azt nem hagyom abba. Be akartam bizonyítani, hogy érek valamennyit. Elkezdődött a nagy utazás, ami a mai napig tart, még ha most éppen nem is a vívással. Így kezdődött a legeleje, a „dundi” Nagy Tímea sportkarrierje – mesélte nem kevés őszinteséggel, humorral és öniróniával olimpiai bajnokunk.

Foci és a cselek a porban

A szintén rendkívüli őszinte és a viccet sem nélkülöző történetében a nyolcvanadik születésnapját néhány hét múlva ünneplő Dunai Antal elmondta, a Duna mellett Baján nőtt fel, ahol a folyó mellékágában, a Sugovicában sokat fürdöttek. Emellett rengeteget fociztak, nem tanulták a sportágat, hanem számos dologra saját maguk jöttek rá.

Spanyolországi éveit és szakmai kapcsolatait is idézve kiemelte, a sikerekhez szükség van született adottságra és sok-sok munkára. Szó volt arról, hogy a Barcelona is le akarta igazolni, de nem engedték, később azonban edző lehetett Spanyolországban. Érdekességként megemlítette, hogy gyermekkorában a három testőr mintájára ők is „vívtak”, a faágakat lehántolták, papírból markolatot készítettek hozzá. Összehasonlításként szólt arról is, hogy ők még poros pályákon kezdték a focit, és ott tanultak meg nagyon sok mindent magukat is fejlesztve, például a cselezést is.  – Ebben éltem, ebben nőttem. Nagy nehezen leérettségiztem képesített könyvelő és statisztikus vagyok – sorolta. Megemlítette, hogy bátyja bronz, ő arany- és ezüstérmet szerzett olimpiákon, így teljessé vált a családi kollekciójuk.

Nincsenek olyan körülmények, hogy valaki ne tegyen meg mindent a céljáért

Nagy Tímea szintén mesélt a nomád körülményekről, arról, hogy annyira hideg volt a vívóteremben, hogy még a lehelet is látszódott, amire a mesterük csak annyit mondott, hogy kit érdekel. 

– Nincsenek olyan körülmények, hogy ha valamit el akarok érni, akkor azért ne tegyek meg mindent – fogalmazott. 

– Kicsit lomha a mozgásom, elég magas is vagyok. A junior világbajnokságban indultam tőrben, és nem voltam esélyes egy pillanatra sem. Ekkor jött be a női párbajtőr, ahol az egész testfelület érvényes, ami nekem a magasságom miatt kedvezett, tőrös múltamból adódóan pedig jól védtem a szúrásokat, így egyértelmű volt, hogy a párbajtőrt kell választanom – idézte vissza a váltást a kétszeres olimpiai bajnok, aki elárulta, hogy a tőrözés a mai napig kiemelt helyet foglal el a szívében.

A beszélgetésen szó volt arról, Nagy Tímea a dupláját, a tripláját edzette, mint a társai, hiszen le kellett küzdenie például az említett lomhaságot, tökéletesítenie kellett a tudását, és olyan szúrásokat is meg kellett tanulnia, amelyek kevésbé lányosak. Ezért rengeteget vívott fiúkkal az edzőtáborban, ami sok sörébe került, hiszen azzal bírta rá őket, hogy közösen edzenek egy kevésbé ügyes lánnyal.

– Ez nagyon sokat hozott, ma pedig már általános, hogy a lányok vívnak a fiúkkal. Soha nem volt baj, hogy legyőztek, nem keseredtem el, ha 15:2-re kikaptam, boldog voltam, hogy két tust is adtam – mesélte Nagy Tímea, aki elárulta, szüleitől is nagyon jó hátteret kapott. Követendő példaként kiemelte, családjának nem számított az eredmény, ha 160 indulóból a 155. lett akkor is örültek, persze nagyon szurkoltak, hogy megadasson, hogy érmet nyerjen.

– Nagyon jó háttér volt, hogy nem volt elvárás, nem kellett félnem hazamenni. Otthon boldogok voltak, hogy hazaértem, másrészt hogy akár egy embert is megelőztem – folytatta a gondolatot. – Minden szülőnek ezt tudom mondani példaként, mert a túlzott elvárások hátráltathatják a fejlődést.

A sport nagyon sokat ad

Dunai Antal mesélt az olimpiákról, amelyeken részt vett. Szó esett emellett arról is, hogy az 1996-es atlantai olimpiai játékokra, hosszú idő után milyen összefogással vezette ki szövetségi kapitányként a magyar válogatottat. Beszélt annak nehézségeiről, hogy hazánkban mindenki ért a futballhoz, a 10 millió szövetségi kapitány országa vagyunk.

Nagy Tímea Dunai Antal példáját is megemlítve elmondta, nagyon fontos, hogy valaki olyan lelkesedéssel és szeretettel tud beszélni a sportról, mint a remek labdarúgó. 

– A sport persze el is vesz, nekem is háromszor műtötték a térdemet, de mégis annyi mindent adott a vívás, nem kérdés, hogy újrakezdeném – tette hozzá Nagy Tímea. – Nem baj, ha nem lesz valaki élsportoló. Ha valaki elindul egy rajtvonalon, sok kudarcot átélve, sok könnycsepp, sok mosoly, sok öröm után átvágja a célt, boldog ember lesz belőle. Mint mondta, ezért biztat mindenkit, hogy sportoljon.

– Ingyen nem adnak semmit, de az örömet, amit egy győzelem, az olimpiai bajnoki cím tud adni, egyetlen tárgyi eszköz sem képes pótolni, hiszen én értem el, én raktam bele a munkámat. Csak a gyermek születéséhez tudom hasonlítani, olyan öröm, amit nem lehet szavakkal leírni – fogalmazott. – A második olimpiai aranyéremnél, amikor felálltam a dobogó tetejére, pontosan tudtam, hogy nem Nagy Tímea áll ott, hanem egy piros-fehér-zöld zászló. Egy olimpiai bajnoki cím, az maga a Himnusz, a Himnusz pedig maga Magyarország.