Atlétika

2023.06.22. 09:21

Oláh Barbara egy lépéssel közelebb a vébéhez

Két hétvégi versenyen is érdekeltek voltak a Kopp Békéscsabai AC válogatott gyaloglói. Oláh Barbara Litvániában próbálkozott meg a budapesti világbajnokságra szintidőt teljesíteni, a fiatalabb klubtársaira pedig egy nemzetek közötti U18-as viadal várt.

Bakulya Mihály

Kovács Alexandra nemzetközi győzelemmel hangolt a hétvégi U18-as magyar bajnokságra

Az Alytusban rendezett 49. nemzetközi gyalogló fesztiválon Oláh Barbara idei legjobbját érte el, miután 1:35:31 órás idővel az ötödik helyen ért célba a nők 20 kilométeres versenyszámában.

– Az időeredmény valamivel elmaradt a kvalifikáció szintjétől, de az előkelő helyezésért járó pontokkal sokat javult Barbi kilátása a hazai világbajnoki részvételt illetően – fogalmazott Tóth Sándor mesteredző, az olimpikon gyalogló egyik felkészítője, aki hozzátette még, hogy a világranglista első ötven helyezettjének szabad az útja a vébére, tanítványa pedig 46. helyen áll ezen a listán.

A fiatalabbak a Mlajsi Mladinciben megtartott lengyel-szlovák-cseh-magyar U18-as válogatott viadalon képviselték hazánkat, ahol három csabai gyalogló is rajthoz állhatott. Ideálisnak mondható, kicsit esős, hűvös időben versenyeztek, és mindannyian értékes pontokat szereztek a csapatnak  jó főpróbát tartva a hétvégi magyar bajnokságra. A lányok 5000 méteres számát Kovács Alexandra nyerte 23:46,54 perces idővel, míg klubtársa, Bor Bernadett 25:12,66-os eredménnyel a negyedik helyen ért célba. A fiúk hasonló távján Bor Benjámin küzdött a győzelemért, ám végül 23:17,99-es időeredménnyel az ezüstérmes helyet szerezte meg.

A magyar csapat külön nemenként és összesítésben is bronzérmes helyen végzett.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában