Labdarúgás

2023.07.26. 09:10

Kupával nyitják az évet

Javában készülnek a közelgő új bajnoki évre a Mezőmegyer SE labdarúgói. A megye II/A osztály legutóbbi ezüstérmesére már augusztus első hétvégéjén tétmérkőzés vár, miután idén is megmérettetheti magát a MOL Magyar Kupában.

Bakulya Mihály

A megyeriek szeretnének idén is az élmezőnyben gyökeret verni a bajnokságban. Fotó: Somogyi Martin

A Dunavarsány elleni hazai találkozóig két tesztmeccset is lejátszik Nyúl Gábor alakulata, amelynek szombaton Csorváson van jelenése, három nappal később pedig a Grosics Akadémia ifjúsági csapatával találkozik.
– A felkészülésünk sajnos döcögősen alakul, a nyaralások és idénymunkák miatt az eddigi foglalkozásokon kisebb volt a létszám. Heti szinten kettőt edzünk, bízom benne, hogy ennyi munkával a bajnoki rajtra éles leszünk, mert már az elején bajnokesélyes riválisokkal találkozunk, ezeknek a meccseknek az eredménye ezért duplán számít. Az összeszokottságunkban mindenképpen bízhatunk majd, mivel az előző évi keretünk jelentős része megmaradt – jegyeztük a játékosedző szavait.
Az öltözőben történt változások kapcsán megtudtuk, hogy az ezüstérmes ifjúsági együttes négy tagja is a felnőttek között bizonyíthat a következő évtől. A 19 éves kapus Engelhardt Ákos Bence, a védelemben otthonos Jova György (20) és Takács Ákos (18), valamint a 24 találattal házi gólkirály Kurucz Ádám (18) szolgálataira számítanak, mellettük az egyetlen új szerzemény is a támadószekciót erősítheti. Szilágyi Ádám (27) Csongrád-Csanád megyéből települt át Békéscsabára, legutóbb az Ásotthalom megye II. osztályú bajnokcsapatának tagja volt, melynek soraiban 12 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.
Lesznek távozók, illetve az előző évinél kisebb szerepet vállaló játékosok is. Előbbiek közé a tavasszal lemorzsolódó Barkász Benjamin (27), a november végéig eltiltott Benyó Norbert (30), valamint a visszavonuló Fehérvári János (48) tartozik. Magánéleti, illetve munkahelyi elfoglaltságai miatt az eddiginél kevesebbet tud a csapat rendelkezésére állni Kerekes Attila (39), valamint a gólerős Miklya Miklós Mihály (36).
A jövő heti Magyar Kupára ez még nem vonatkozik, ott ugyanis a rutinos védőre, és a támadóra is fontos feladat hárul.

– Szeretnénk megszorongatni a Dunavarsányt, mint azt tavaly tettük a kiváló képességű REAC-cal szemben. Természetesen a Pest vármegyei ellenfelek mindegyike jó ajánlólevéllel rendelkezik, mivel nagyon erős az ottani bajnokság, ettől függetlenül szeretnénk meglepetést okozni – fogalmazott Nyúl Gábor az év első kihívása kapcsán.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában