Autóssport

2023.07.14. 17:31

Versenyben a dobogóért

Harmadik szezonját futja a gyulai Piskolty Kevin a drift masters Grand Prix bajnokságban. A gyulai pilóta első évében a 35., tavaly a 16. helyen zárta a pontversenyt, idén pedig három forduló után az előkelő 9. pozíciót foglalja el három versennyel a bajnokság vége előtt.

Gajdács Pál

 

A 22 éves versenyző bizakodó, hiszen az ír, a svéd és a finn futam után 114 pontot tudhat a magáénak és mivel nincs nagy különbség közte és bajnokságot vezető versenyző között, ezért úgy gondolja, hogy még a végső győzelemre is van esélye.

– Ketten képviseljük Magyarországot a masters Grand Prix ötven pilótája között – mondta a fiatal autóversenyző, aki úgy érzi, hogy a hátralévő három futamon – amit időrendi sorrendben Lettországban, Németországban és Lengyelországban rendeznek – még ledolgozhatja hátrányát és akár még az élre is kerülhet.

Piskolty Kevin már pici korában nagyon szerette az autós számítógépes játékokat, majd ahogy nőtt, jött az elhatározás, hogy valamilyen technikai sporttal szeretne majd foglalkozni.

– Kipróbáltam a rollert, a gokartot is, de a sorozatos sérülések, egy bokatörés és egy léprepedés után apukám azt mondta, hogy ideje lenne más sportágat választani – mesélte Kevin. – Ez lett az autózás. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor megtanultam vezetni. Vettünk egy erősen használt E36-os BMW-t, s azon gyakoroltam telephelyen, de kint a terepen is. Két év után 2017-ben belevágtam a versenyzésbe. Előbb a drift amatőr bajnokságban indultam, és már az első évemben harmadik lettem. A következő évben megépítettük az E46-os M3-as autót és szintet lépve a félprofik között, a PRO2-ben indultam, s rögtön megnyertem a bajnokságot.

Újabb év, újabb szintlépés, s immáron a hazai legjobbak, a profik között ült autóba, ami immár a frissen elkészült E92-es driftversenygépe volt. Ahogy újoncként a korábbi osztályokban sem tűnt megilletődöttnek, úgy a profik mezőnyében sem. Vagánysága, tehetsége a bajnoki dobogó harmadik fokára repítette a mezőny legfiatalabbjaként. A járvány miatt hat versenyt 2020-ban is meg tudtak tartani, négyszer dobogóra állt, majd az utolsó máriapócsi versenyt megnyerte és így bajnokként zárta az évet. Ekkor azonban már ismét a továbblépés foglalkoztatta, a nemzetközi mezőny felé kacsintgatott.

– Rendeztek egy nemzetközi bajnokságot, amit sikerült megnyernem – beszélt a közelmúlt egyik nagy élményéről Piskolty Kevin. – 2021-ben megvédtem a címemet, de ennél talán fontosabb, hogy beválogatottak a Drift Mastersbe, ahol a legnagyobb példaképem, az ír James Dean is versenyzett. Azt hiszem, hogy itt is szépen haladok, idén már a dobogó, sőt akár az első hely sem elérhetetlen, ebben a sorozatban már egyértelműen az a célom, hogy bajnokságot nyerjek.

A fiatal pilótának más tervei is vannak, beindította drift-oktatást. Véleménye szerint, bár az autósportok ezen ága talán nincs annyira előtérben, a fiatalok között azonban igen népszerű. Versenyzését édesapja támogatja, no és egy nemrégiben mellé álló cég.

– Szeretnénk megcélozni a harmincas-negyvenes korosztályt is, hog őket is megtanítsuk erre a különleges műfajra – beszélt terveiről a gyulai fiatalember.

Mi is az a drift?

A drift, vagy driftelés (csúsztatás, sodródás) a jármű kontrollált tapadásvesztését jelenti. Csak azt nevezzük driftelésnek, ami tudatos mozgást feltételez. A cél, hogy a jármű a megadott íven, a legnagyobb szögben egy métert se haladjon a szokásos módján, tehát egyenesen. A sportág maga nagyon hasonló a műkorcsolyához, itt sem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a bírók által ismert módszerek tökéletes kivitelezése. A drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. Ahhoz, hogy a csúszást minél tovább fenntartsuk, tökéletes kormányzásra és gázpedálkezelésre van szükség. A drift tehát kifejezetten a hátsó kerékmeghajtású autók és azok pilótáinak művészete. 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában