Labdarúgás

2023.08.01. 09:22

Csányi utcai várakozások

Heti két edzéssel és a Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatai elleni gyakorló mérkőzésekkel készül az új évadra a Békéscsabai MÁV SE területi II./A osztályú csapata. A vasutasok remek tavaszi teljesítménnyel a 13. helyről a 7. pozícióba tornázták fel magukat, az új sorozatba is ezt a lendületet szeretnék átvinni.

Bakulya Mihály

A vasutasok bíznak benne, hogy át tudják menteni a tavaszi lendületüket

Fotó: Babak Zoltan


A piros-feketék trénere, Dohányos Zoltán számára azonban idén is tartogat kihívásokat az alapozási időszak. Nyaralások, nyári munkák és egyéb elfoglaltságok miatt nem túl nagy az edzéslátogatottság, pedig az erőgyűjtés időszakában ennek kiemelt fontossága van.
– Nyolc-tíz játékossal zajlik a munka foglalkozásonként, ami azért nem túlságosan acélos, ennek ellenére szeretnénk ott folytatni, ahol júniusban befejeztük – újságolta a szakvezető. – Kiegyenlített bajnokságra van kilátás, sok a közel azonos erőt képviselő csapat. Reményeink szerint sikerül megtartanunk az előző évi pozíciónkat, vagy még javítani is tudunk rajta, ezen felül fontos cél, hogy megőrizzük a kiváló csapatszellemet.
Az összeszokottság mindenképpen a vasutasok malmára hajthatja a vizet, hiszen a tavaszi lemorzsolódók mellett csupán a visszavonuló Bánlaki Lászlóra (35) és a külföldön munkát vállaló Lévai Zoltánra (28) nem számíthatnak. Érkezik ellenben Turcsek Szilveszter (30), aki medgyesbodzási kitérő után tér vissza a csapathoz.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában