Labdarúgás

2023.10.16. 14:28

Értékes gyulai pontok Hatvanból

Hatvanban aratott értékes győzelmet a Gyulai Amazonok NB II.-es női nagypályás csapata. A fürdővárosi hölgykoszorú Komlósi Anna első félidei találatával múlta felül a hasonló képességű vendéglátóját, ezzel pedig a Keleti csoport tabelláján is helyet cserélt a két gárda.

Bakulya Mihály

Komlósi Anna a győztes találat szerzője. Archív fotó: Tóth László

FC Hatvan–Gyulai Amazonok 0–1 (0–1)

NB II.-es női mérkőzés. Hatvan, 50 néző. Vezette: Alafi Beatrix.

Gyula: Szűcs – Mészáros (Mezei), Kajári, Lovas, Nagy K. (Czirók), Hack, Molnár Á., Komlósi (Szappanos), Kurai, Molnár K., Pintye. Edző: Molnár Zoltánné.

Gólszerző: Komlósi (39.).

A gyulai lányok fegyelmezett játékkal rukkoltak ki Hatvanban. Elsődleges céljuk a saját kapujuk megóvása volt, emellett azért bátor támadásokra is futotta, és az egyik ilyen alkalommal Komlósi Anna előnyhöz is juttatta őket a félidő hajrájában. Szünet után a házigazdák próbálták kedvezőbbé tenni az eredményt saját szemszögükből, de nem bírtak a szervezett gyulaiakkal, akik rendkívül értékes pontok birtokába kerültek.

Molnár Zoltánné: – Megérdemelt győzelmet arattunk, igyekeztünk szép támadásokat vezetni, több helyzetünk is volt növelni a különbséget. Fontos három pontot szereztünk, büszke vagyok a csapatra.

A bajnokság állása 6 forduló után: 1. Bp. Honvéd 18 pont, 2. Eger SE 16, 3. Újpest FC 15, 4. Lőrinci KSE 12, 5. Gyulai Amazonok 12, 6. FC Hatvan 10, 7. Nyíregyházi SFC 10, 8. Kazincbarcika SC 7, 9. BVSC-Zugló 3, 10. Arany Bácska 1, 11. Szolnoki MÁV UFC 1, 12. Somoskőújfalu KSE 0.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában