Labdarúgás

2024.01.16. 19:20

A szomszédból szerződtetett középpályást az Orosháza

Az NB III.-ból érkezik az Orosházi MTK-ULE csapatának második téli szerzeménye. Azok után, hogy Deli Lajos visszatért Szarvasról, a Vármegyei I. osztályú bajnokság ezüstérmese szerződtette Hódmezővásárhelyről Juhász Jónást.

Bakulya Mihály

Juhász Jónás itt még a vásárhelyi együttes mezét viseli csongrádiak őszi csabai látogatása idején. Fotó: Jenei Péter

 

A 27 esztendős labdarúgó - aki a hétvégi teremkupán már be is mutatkozott - nagy munkabírású középpályás hírében áll, apátfalviként nem először igazolt a Viharsarokba, hiszen 2018-ban már eltöltött egy félszezont a méhkeréki együttesnél. Azóta megfordult a mórahalmi és a makói csapatban, mígnem az ottani harmadosztályú csapat visszaléptetését követően került a vásárhelyiek állományába egy évvel ezelőtt. Meghatározó alakja volt a kék-sárgák együttesének, valamennyi őszi bajnokin pályára léphetett. Juhász Jónástól új klubjánál a középpálya további stabilizálását várják annak reményében, hogy egy majdani NB III.-as alakulatnak is hasznos tagja lehet.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában