Röplabda

2024.04.07. 12:59

Drámai csatában veszítettek Hollandia ellen

A több kulcsjátékosát is nélkülözni kényszerülő U20-as magyar női válogatott a pénteki és a szombati mérkőzését is elveszítette a portugáliai Barcelosban zajló Európa-bajnoki-selejtezőtornán.

Gajdács Pál

Először a házigazda Portugáliával találkozott Kőnig Gábor együttese és három szettben vereséget szenvedett. A mérkőzésen a Békéscsabai RSE két játékosa, a center Mikus Nina és az ütő Gergácz Olga csereként kapott lehetőséget, utóbbi két pontot szerzett.

A szombati Hollandia elleni találkozón Radnai Lili, Nagy Sophia, Vértes Szonja, Erőss Mirtill és Tarr Hajnalka után térdpanaszok miatt Fekete Fanni sem állt a szövetségi edző rendelkezésére. A találkozón a Mikus Nina, Tóth Sára, Jámbor Cecília, Radnai Luca, Botyánszki Fanni és Kiss Lilla alkotta hatossal álltunk fel, a liberó ezúttal is a csapatkapitány Baksa Panna volt, Gergácz Olga nem lépett pályára. Mikus hat pontot szerzett.

Két kör után a magyar csapat egy ponttal csoportja harmadik helyén áll. A korosztályos nemzeti csapat harmadik, utolsó kvalifikációs mérkőzését vasárnap lapzárta után Norvégia ellen játszotta.

Portugália–Magyarország 3:0 (19, 23, 18).

Magyarország–Hollandia 2:3 (-21, 23, -15, 21, -14).

 

Kép: 04. 09., 14. o.

Forrás: hunvollye facebook

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában