Úszás

2024.05.13. 13:12

Szentes volt a szenior úszók hétvégi fellegvára

A Szentesi Sport és Üdülőközpontban elterülő a Rébeli-Szabó József Sportuszoda 33 1/3 méteres nyitott versenymedencéjében szombaton immár 29. alkalommal rendezte meg a helyi Delfin Egészségmegőrző Sport Club a hagyományos nemzetközi szenior úszóversenyét.

Beol.hu

Dr. Legeza László hét számban indult és mind a hétben aranyérmes lett

Az idei eseményen a hazai klubok mellett román, szerb és szlovák egyesületek is leadták nevezéseiket. Békés vármegyéből a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület, a Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub és a Tótkomlósi Rozmárok Szenior Úszó Klub képviselte.

Szűkebb pátriánkból kiemelkedett a gyulai dr. Legeza László teljesítménye, aki nem kevesebb mint hét versenyszámban rajtolt el és valamennyi alkalommal aranyérmesként fejezte be a különböző távokat és úszásnemeket. Klubtársa Murnyák Zsuzsanna pedig hat alkalommal állhatott föl a dobogó valamelyik fokára. A tótkomlósiak közül Apatóczki István és Kancsó János zsebelt be elsőséget, de megyénk további nagy öregjei is szép számmal halmozták az érmeket.

A Békés vármegyei érmesek. Békéscsaba: Csirmaz Sándor (egy ezüst-, két bronzérem), Németh Éva (két ezüstérem). Gyula: Fehér Edit (egy ezüst-, két bronzérem), dr. Legeza László (hét aranyérem), Murnyák Zsuzsanna (két ezüst-, négy bronzérem). Tótkomlós: Apatóczki István (egy arany-, egy ezüst-, egy bronzérem), Kancsó János (egy arany-, egy ezüstérem), Malya Attila (két bronzérem).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában