Kézilabda

2024.06.06. 07:09

A békési kézilabdázók erőn felül teljesítettek

Erőn felüli bronzéremmel zárta a most lezárult NB I. B-s kézilabda-bajnokságot az Optimum Solar-Békési FKC csapata, amely több évnyi szünet után gyarapította medállal a klub dicsőség falát. A szereplés értékét növeli, hogy csak az élvonalban is irigylésre méltó büdzséből működő Győr, valamint a Veszprém akadémista alakulata tudott előtte végezni.

Bakulya Mihály

Padla József letette a névjegyét az elmúlt három év során. Fotó: Jenei Péter

Hogy minek tulajdonítható ez a talán házon belül is csak remélt siker, arról a leköszönő vezetőedző, Padla József így beszélt.
– Az elért eredményünk úgy gondolom önmagáért beszél. A korábbi évekhez hasonlóan nagyon kiélezett volt az idei szezon is. Ebben a tömör mezőnyben az elsők között végezni nagyon nagy eredmény. Annál is inkább, mert sok nehézséget kellett legyőznünk év közben, de az ilyen eredmények bizonyítják egy csapat erősségét. Rendkívül büszke is vagyok a srácokra – fogalmazott a szakember, aki a kulisszatitkokba is betekintést engedett.

A munka volt a siker záloga

Mint kiderült semmilyen rejtély nem áll a kiugró eredmény hátterében. Ami hozzásegítette a csapatot, az a minőségi munka.
– Hétről-hétre keményen készültünk minden egyes mérkőzésre, sok munkát tett bele az egész csapat. Mindemellett morálisan is nagyon jó a közösség, összetartanak a srácok, ami sokat jelentett. Sajnos minket sem kerültek el a betegségek és a sérülések idény közben, de a fiatalok szépen helyt álltak és észrevétlenül épültek be a csapatba, átsegítve bennünket a nehézségeken – fűzte hozzá Padla József.

A tréner a budaörsi szezonzárón ült utoljára a gárda kispadján, mert három év után lezárta békési munkásságát. A váltást közös megegyezéssel hozta meg a klub vezetőivel közösen.
– Nagyszerűen éreztem magam itt, remek közösségbe kerültem és sok jó embert ismertem meg. Hálás voltam, amiért megkaptam a lehetőséget a felnőtt csapat élén, mivel biztos voltam benne, hogy edzői pályám elején sokat fejlődhetek. Korábban ellenfélként többször is megtapasztaltam azt, hogy Békésen nagyon szeretik a kézilabdát, így elhivatottságot éreztem, hogy a maximumra törekedve teljesítsek. A csapat évről évre elérte a kitűzött célokat, így elégedetten távozom és bízom benne, hogy a folytatásban is sikeres marad az egyesület – mondta búcsúzás gyanánt.

Hamarosan eldől a szakember sorsa

A jövőjét firtató felvetésünkre viszont még nem tudott konkrétumokkal szolgálni.
– Úgy vélem hamarosan megszületik a döntés. Igyekszem majd az új feladatomat is a tudásom szerint legjobban végezni. Szeretném a szurkolóknak, támogatónak, a játékosaimnak és kollégáimnak megköszönni a munkáját, hogy általuk is fejlődhettem az élet minden területén. Sok sikert kívánok a csapatnak a következő idényben is – fejezte ki háláját Padla József.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában