Labdarúgás - NB II.

2024.07.05. 19:48

Elkészült az NB II.-es bajnokság sorsolása

Az Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes versenybizottsága megtartotta a Merkantil Bank Liga 2024-2025-ös bajnoki idényének sorsolását. A másodosztályú bajnokság lebonyolításának rendje az előző éviekhez képest némileg megváltozott. A 2024–2025-ös kiírásában az eddigi 18 helyett mindössze 16 csapat vesz részt, amely oda-visszavágós lebonyolítással, őszi-tavaszi rendszerben dönti el a helyezések sorrendjét.

Vólent Rolandék október elején a borsodi városban játszanak a Kazincbarcikával
Vólent Rolandék október elején a borsodi városban játszanak a Kazincbarcikával. Fotó: Jenei Péter

Az év végén az első két helyezett feljut az NB I.-be, a 15. és a 16. kiesik a harmadosztályba.
A nyitófordulóra a július 28-i hétvégén kerül sor. Az egy év után ismét másodosztályú Békéscsaba az előző évad meglepetéscsapatának számító Kozármisleny otthonában kezdi meg a szereplését, az első hazai erőpróbája pedig az egykori edzője, Schindler Szabolcs által irányított Ajka ellen lesz augusztus 4-én. 2024-ben az év utolsó bajnoki fordulóját – a tizenötödiket – december 1-jén játsszák a csapatok. A 16. játéknapot február 9-jén rendezik majd, a bajnokság pedig május 25-én zárul.

Az őszi menetrend

1. forduló. Július 28., vasárnap: FC Csákvár–Kazincbarcikai SC, Mezőkövesd Zsóry FC–BVSC-Zugló, Soroksár SC–Gyirmót FC Győr, FC Ajka–Szentlőrinc SE, Kozármisleny FC–Békéscsaba 1912 Előre FC, Tatabányai SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Budafoki MTE–Budapest Honvéd FC, Vasas FC–Kisvárda Master Good.

2. forduló. Augusztus 4., vasárnap: Kisvárda Master Good–Budafoki MTE, Budapest Honvéd FC–Tatabányai SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kozármisleny FC, Békéscsaba 1912 Előre FC–FC Ajka, Szentlőrinc SE–Soroksár SC, Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd Zsóry FC, BVSC-Zugló–FC Csákvár, Kazincbarcika SC–Vasas FC.

3. forduló. Augusztus 11., vasárnap: FC Csákvár–Gyirmót FC Győr, Mezőkövesd Zsóry FC–Szentlőrinc SE, Soroksár SC–Békéscsaba 1912 Előre FC, FC Ajka–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kozármisleny FC–Budapest Honvéd FC, Tatabányai SC–Kisvárda Master Good, Budafoki MTE–Vasas FC, Kazincbarcika SC–BVSC-Zugló.
4. forduló. Augusztus 18., vasárnap: Budafoki MTE–Kazincbarcika SC, Vasas FC–Tatabányai SC, Kisvárda Master Good–Kozármisleny FC, Budapest Honvéd FC–FC Ajka, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre FC–Mezőkövesd Zsóry FC, Szentlőrinc SE–FC Csákvár, Gyirmót FC Győr–BVSC-Zugló.
5. forduló. Augusztus 25., vasárnap: FC Csákvár–Békéscsaba 1912 Előre FC, Mezőkövesd Zsóry FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Soroksár SC–Budapest Honvéd FC, FC Ajka–Kisvárda Master Good, Kozármisleny FC–Vasas FC, Tatabányai SC–Budafoki MTE, BVSC-Zugló–Szentlőrinc SE, Kazincbarcika SC–Gyirmót FC Győr.
6. forduló. Szeptember 1., vasárnap: Tatabányai SC–Kazincbarcika SC, Budafoki MTE–Kozármisleny FC, Vasas FC–FC Ajka, Kisvárda Master Good–Soroksár SC, Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre FC–BVSC-Zugló, Szentlőrinc SE–Gyirmót FC Győr.
7. forduló. Szeptember 22., vasárnap: FC Csákvár–Budapest Honvéd FC, Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Master Good, Soroksár SC–Vasas FC, FC Ajka–Budafoki MTE, Kozármisleny FC–Tatabányai SC, Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre FC, BVSC-Zugló–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kazincbarcika SC–Szentlőrinc SE.
8. forduló. Szeptember 29., vasárnap: Kozármisleny FC–Kazincbarcika SC, Tatabányai SC–FC Ajka, Budafoki MTE–Soroksár SC, Vasas FC–Mezőkövesd Zsóry FC, Kisvárda Master Good–FC Csákvár, Budapest Honvéd FC–BVSC-Zugló, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr, Békéscsaba 1912 Előre FC–Szentlőrinc SE.
9. forduló. Október 6., vasárnap: FC Csákvár–Vasas FC, Mezőkövesd Zsóry FC–Budafoki MTE, Soroksár SC–Tatabányai SC, FC Ajka–Kozármisleny FC, Szentlőrinc SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Gyirmót FC Győr–Budapest Honvéd FC, BVSC-Zugló–Kisvárda Master Good, Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre FC.
10. forduló. Október 20., vasárnap: FC Ajka–Kazincbarcika SC, Kozármisleny FC–Soroksár SC, Tatabányai SC–Mezőkövesd Zsóry FC, Budafoki MTE–FC Csákvár, Vasas FC–BVSC-Zugló, Kisvárda Master Good–Gyirmót FC Győr, Budapest Honvéd FC–Szentlőrinc SE, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre FC.
11. forduló. Október 27., vasárnap: FC Csákvár–Tatabányai SC, Mezőkövesd Zsóry FC–Kozármisleny FC, Soroksár SC–FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre FC–Budapest Honvéd FC, Szentlőrinc SE–Kisvárda Master Good, Gyirmót FC Győr–Vasas FC, BVSC-Zugló–Budafoki MTE, Kazincbarcika SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia.
12. forduló. November 3., vasárnap: Soroksár SC–Kazincbarcika SC, FC Ajka–Mezőkövesd Zsóry FC, Kozármisleny FC–FC Csákvár, Tatabányai SC–BVSC-Zugló, Budafoki MTE–Gyirmót FC Győr, Vasas FC–Szentlőrinc SE, Kisvárda Master Good–Békéscsaba 1912 Előre FC, Budapest Honvéd FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia.
13. forduló. November 10., vasárnap: FC Csákvár–FC Ajka, Mezőkövesd Zsóry FC–Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kisvárda Master Good, Békéscsaba 1912 Előre FC–Vasas FC, Szentlőrinc SE–Budafoki MTE, Gyirmót FC Győr–Tatabányai SC, BVSC-Zugló–Kozármisleny FC, Kazincbarcika SC–Budapest Honvéd FC.
14. forduló. November 24., vasárnap: Mezőkövesd Zsóry FC–Kazincbarcika SC, Soroksár SC–FC Csákvár, FC Ajka–BVSC-Zugló, Kozármisleny FC–Gyirmót FC Győr, Tatabányai SC–Szentlőrinc SE, Budafoki MTE–Békéscsaba 1912 Előre FC, Vasas FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kisvárda Master Good–Budapest Honvéd FC.
15. forduló. December 1., vasárnap: FC Csákvár–Mezőkövesd Zsóry FC, Budapest Honvéd FC–Vasas FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafoki MTE, Békéscsaba 1912 Előre FC–Tatabányai SC, Szentlőrinc SE–Kozármisleny FC, Gyirmót FC Győr–FC Ajka, BVSC-Zugló–Soroksár SC, Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában