Párizs–2024

2024.07.06. 10:09

Távirati stílusban

Az 1896-os, első újkori játékokon is volt egy Békés megyei kötődésű sportember, mégpedig a gyulai Almásy grófok korábbi vívómestere és tornatanítója, Oheroly János.

Szigeti Csaba

Oherolynak elsődlegesen az olimpiai játékok szervezését és lebonyolítását kellett tanulmányoznia – a millennium évében ugyanis több jelentős, nagy létszámú sportprogramnak is a fő szervezője volt –, de Athénban ellátott újságírói feladatokat is.

Oheroly János

Akkoriban nem szűkölködtek a színes leírásokban a tudósítások. A 100 méteres síkfutás első előfutamáról például imígyen írtak: „A Stadion bíborruhás szolgái előkészületeket tesznek a versenyre. A harsonák jelzésére megjelenhet az atléta. A versenyzők közül egy magyar, egy német, egy francia, egy angol, egy amerikai, egy chilei és egy görög. A régi olimpiai játékok letűnte óta ők az első olimpiaküzdők, s a nép megérti ennek jelentőségét, hatalmasat tűntet. A versenyzők a hideg elől bő köpenybe burkolóztak, de adott jelre ledobják köpenyüket és sorba állnak; mindegyikük nemzeti színű trikót visel, a lábukon szandál; karjuk és térdük meztelen. Előre hajlanak a futásra készen, a pisztolylövés eldörren, s az amerikai Lane győz, második a magyar Szokolyi.”

A döntőről már Oherolynak kellett tudósítania. Nem állíthatjuk, hogy „túlcifrázta” volna: „100 m futás. 14 indult. Első T. E. Burke Amerika 12 1/5 mp alatt; második Hoffmann Berlinből; harmadik Szokolyi Alajos." 

Nagy-nagy jóindulattal nézzük el Oherolynak a távirati stílust, nem tudhatta, hogy az atlétika sprintszámában minden idők legjobb magyar olimpiai szerepléséről tudósított...

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában