Vízilabda

2024.08.25. 09:28

Szarvason versengenek a fiatalok

Akárcsak tavaly, az idei esztendőben is megrendezik az utánpótlás korú vízilabdázók számára a Fodor Rajmund Kupa felkészülési tornát, amelynek a korábbiakhoz hasonlóan a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres versenymedencéje ad otthont.

Gajdács Pál

A békéscsabai Balogh Csanádékra (kezén a labda) komoly kihívás vár a háromnapos felkészülési tornán

Mint ismert, a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund visszavonulása után nemcsak a nemzetközi játékvezetésben igyekszik tevékenyen részt venni, hanem az utánpótlás-képzésben is. Ez utóbbit hivatott elősegíteni az általa immár négy éve létrehozott felkészülési tornával.

Az idei eseményre augusztus 26–28-a között kerül sor, a háromnapos, hétfőtől szerdáig tartó eseményen a gyermek III. (2012-ben születettek) és a gyermek IV. (2013) korosztályosok mérik össze tudásukat. Az előbbiben hat, a fiatalabbak esetében öt klub adta le nevezését. Mindkét esetben körmérkőzésekre kerül sor, az idősebbek szerda délután egy rájátszás keretében (helyosztók, döntők) véglegesítik a sorrendet.

A Csabai Csirkefogók VK mindkét korosztályban indít csapatot. A két gárda edzője, Katona Péter éles és jó mérkőzéseket vár a felkészülési tornán.

A résztvevők. Gyermek III. korosztály: Szombathely, Balatonfűzfő, Csabai Csirkefogók VK, Debrecen, Gödöllő, Sopron. Gyermek IV. korosztály: Angyalföldi SI DSE, Csabai Csirkefogók VK, Gödöllő, Pilisvörösvár, Sopron. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában