Kajak-kenu

2024.08.31. 09:41

Tótka Sándor: „Megráztam magam, másnap pedig odadurrantottunk!” - videóval

Különleges, a főszereplő által jól ismert helyszínen, a Hármas-Körös partján köszöntötte pénteken este sok száz ember Gyomaendrőd díszpolgárát, a Tokióban egyes hajóban arany-, néhány hete Párizsban Nádas Bencével 500 méteren olimpiai ezüstérmet szerző kajakost, Tótka Sándort.

Gajdács Pál

A program néhány perc csúszással kezdődött, mert a vendég otthon hagyta a párizsi ezüstmedált, ám Tótka Sándor gyomaendrődi kajakos utódai türelmesen várták a bajnokot, akik tiszteletére lapátjukat a magasban tartva díszsorfalat álltak. Néhány perc múlva meg is érkezett és a Michael Jordan fémjelezte 1990-es évek legendás Chicago Bulls kosárlabda-csapatának indulójára mosolyogva vonult be.

Tótka Sándor, kajak-kenu, olimpia, sport, köszöntés, Gyomaendrőd
Tótka Sándor köszöntése
Fotó: Dinya Magdolna

Oszlács Norbert műsorvezető először Toldi Balázst, Gyomaendrőd polgármesterét kérte fel, hogy köszöntse a város büszkeségét. Felelevenítette a kajakos eddigi legnagyobb versenyeit, a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpiát, ahol győzött, a riói (ekkor, vagyis 2016-ban választották a város díszpolgárává), a tokiói, majd a párizsi ötkarikás játékokat.

– Nagyon sokan hátra dőltek volna már egy olimpiai cím után, ehhez képest a Tokióban megszerzett aranyérme után Tótka Sanyi azt mondta, hogy csinálja tovább és most is elmondta, hogy Párizs után is folytatja. Gyomaendrődről, egy Békés vármegyei kisvárosból indulva óriási eredményeket lehet elérni – mondta Toldi Balázs.

Hüttner Csaba, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya is színpadra lépett, aki elmondta, hogy még utánpótlás kapitányként végigkísérte Sanyi pályafutását.

Kiemelte, hogy bár egyéni olimpiai bajnok, de hihetetlen csapatjátékos. Minden olimpiára négyesben vívta ki az indulási jogot, mindig alázatosan alárendelte magát a csapatnak, hogy az hat fővel indulhasson az olimpián – jegyezte meg.

– A négyes kudarca után Sanyi újra bebizonyította sportolói nagyságát Nádas Bencével, felálltak és egy olyan ezüstérmet tettek le az asztalra a kajak-kenu versenyek legkiélezettebb küzdelmében, ami mindig megmarad a szívemben – mondta.

Ahogy három éve a Tokió után, úgy most is az ismert gyomaendrődi származású újságíró, sportriporter, műsorvezető, Szujó Zoltán faggatta Tótka Sándort.

Amikor Tokió után levették az olimpia műsoráról a K-1, 200 méteres számot, amelyben Tótka Sándor győzött, meg se fordult a fejében, hogy abbahagyja a kajakozást.

– Éreztem, hogy van még bennem, de változtatni kellett, távot váltottam, ötszáz méterre és egyesből csapathajóba kellett beülnöm. Volt a fejemben egy sikerrecept, amit próbáltam átadni a csapattársaimnak, de nem működött egy csettintésre, mert mindenki másban hisz, ezért ezt a receptet elkezdtem személyre szabottan adagolni, hogy miben lehet fejlődni.

Szujó Zoltán, Tótka Sándor, Gyomaendrőd
Szujó Zoltán és Tótka Sándor
Fotó: Dinya Magdolna

Elmondta, hogy a párizsi 500 méteres páros döntőben nyolcan olimpiai, tízen világbajnokként indultak.

Beszélt arról is, hogy Nádas Bencével Tokió után már versenyzett egy világkupán K-2, 500 méteren, de 2022 tavaszán COVID-os lett és kihagyta a válogatót. Nádas Bence összeült Kopasz Bálinttal és vele megnyerte az Eb-t és a világbajnokságot is az új olimpiai számban. 

– Bence viszont látta, hogy mennyire jó formában vagyok, hogy a 2023-as kvalifikációs évet mennyire komolyan veszem, és tudta, hogy velem még gyorsabb a páros. A mérnökünk azt mondja, hogy a csapathajó olyan, mintha két-három zenész egy hangszeren játszana – mondta.

A kajakosokat egyébként nemcsak pszichológusok, hanem mérnökök is segítik, így tudnak századokat lefaragni az idejükből. Az ausztrálok, a németek például az olimpiára két asztalnyi műszerrel érkeztek meg. A németek a szélirányt, a víz mélységét is mérik. A magyar szövetségnek végül két hónappal az olimpia előtt nem kis nehézségek árán sikerült megvásárolni a németek által gyártott és használt hajót, ami mérnöki csoda, gyorsabb, mint a többi, keményebb, így nem lehet olyan könnyen szétrázni. Keskenyebb is, olyan, mintha lebegne.

A négyes hajótól mindenki érmet várt, végül hetedik lett, ami nagy gyomros volt.

– A sebesség nem volt olyan, mint az edzőtáborban, valami hiányzott. Lehet, hogy a teher, a nagy figyelem is az okok között szerepelt. A hetedik hely egy olimpián nagyszerű eredmény, de nekünk nem ez volt a cél, aranyban bíztunk. Elképesztően csalódottak voltunk – mondta Tótka.

A páros verseny előtti éjszakán egy videót nézett, ott a legendás kosaras, Kobe Bryant mondta: „A munka még nincs elvégezve!”

– Ez szíven ütött, megráztam magam, másnap pedig odadurrantottunk! Bár feszültek voltunk, de profik vagyunk, magas tétnél is tudunk jól teljesíteni. Mentális edzéstervem is volt. A középfutamot második helyen zártuk, nem akartuk kihajtani magunkat. A döntő előtt a pályán hatalmas hátszél volt és az utolsó száz méteren nagy hullámokat láttunk. Bence javasolta, hogy váltsunk taktikát. Hátszélnél „rövidebb” a pálya, gyorsabban kajakozhatunk, ha az elejét megnyomjuk. Belementem, de nem volt hátszél, a kamikáze taktikán viszont nem változtattunk. Az utolsó ötvenen már az életemért küzdöttem, annyira el voltam savasodva. Bence az utolsó ötvenen mondott egy nem betervezett hoppot, ekkor előztük meg az ausztrálokat. Helyén volt a szíve, ezzel nyertük meg az ezüstérmet.

Most pihenni szeretne, tíz napot a szülővárosában tölt el. A távolabbi terveivel kapcsolatban megjegyezte, szeretné megdönteni a németek 12 éve tartó dominanciáját és a Los Angeles-i olimpiáról arannyal akar hazatérni a négyes hajóval. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában