15 órája
Íjászpárbaj és távlövő ob Gyulán
Íjászokkal népesül be ismét a gyulai várkert és a Steigerwald Tanya, ahol a hétvégén két versenyt is rendeznek.
A gyulai várkertben a Végvár Kupa íjászpárbajt rendezik
Fotó: Archív fotó: Für Henrik
Előbb szombaton a Szent Mihály napi vásárral és forgataggal egyidőben egy országos egyesületek közötti íjászpárbajt szervez a Kerecsényi László Íjász Egyesület a várkertben, ahol nyolc egyesület 12 csapata fogja megmérettetni magát a Végvár Kupáért.
Másnap a Steigervald Tanyán a Magyar Íjász Szövetség Történelmi Íjász Távlövő Magyar Bajnokságát tartják meg.
– Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű versenye, még Mónus József Fehérfarkas, többszörös világrekorder távlövő íjász is tiszteletét teszi – mondta el Lovász Tamás, a Kerecsényi László Íjász Egyesület elnöke. – Ezen az eseményen a szokásos céllövő versenyekkel ellentétben nem a pontokért megy a lövés, hanem szabályozott keretek között történelmű jellegű íjakkal, csak történelmileg igazolt kiegészítő eszközökkel kell a nyílvesszőket minél távolabb repíteni. Egy ilyen viadalon több száz méteres lövések várhatóak. Az eredményeket, a távokat a Magyar Íjász Szövetség versenybírói igazolják.