2 órája
Idén először szerepelt a válogatottal Klokocs Kata
Jelentős változások történtek idén a békéscsabai Klokocs Kata életében. A tavaly a gyermek korosztályban a Magyar Triatlon Szövetség által az év triatlonistájának választott fiatal sportoló ősztől Budaörsre költözött, ott is kezdte el a gimnáziumi tanulmányait. Az idei év a triatlonban inkább még a serdülő korosztállyal való ismerkedést hozta, a legtöbb versenyt a kerékpárosoknál futotta.
Klokocs Kata itthon és külföldön is szép eredményeket ért el
Klokocs Kata idén a kerékpáron hozta a nagy eredményeket
Klokocs Kata a korosztályváltás miatt a triatlonban kevesebb versenyen vett részt, itt ez az év még inkább a serdülő korosztályba való megszokás volt a cél. Ősztől a törökbálinti TuttoBici SE-ben folytatta a pályafutását.
Kerékpárban azonban még maradt az U15-ösök között. A 2024-es év még márciusban a debreceni kerékpáros egyesületével (ahol Nagy Zoltán az edzője) a horvátországi Novo Mestóban vett részt edzőtáborban kezdődött.
A felvezetőversenyek után az igazi kerékpáros szezon a nyáron kezdődött. Előbb Csehországban egy négyszakaszos viadalon indult (méghozzá az U17-esek között a fiúkkal egy mezőnyben) és abszolútban sikerült megszereznie a 8. helyet. A korosztály versenyét megnyerte. Győzött a debreceni időfutam országos bajnokságon is.
Júliusban a Kids Tour of Szlovénia 4 szakaszból álló rangos utánpótlás versenyen pattant nyeregbe, ahol egy időfutam, egy hegyi-, egy kritérium-, és egy mezőnyverseny várt rá. Kata összetettben a korosztályában az előkelő második helyen végzett.
A legrangosabb megmérettetés azonban az augusztusi négy napos, öt szakaszos 5. Internationale Alpe Adria Tour volt, ahol összetettben az egészen kiváló 2. hely lett az övé.
Szeptember elején részt vett a szülővárosában megrendezett kritérium országos bajnokságon, ahol ezüstérmes lett. A sort a pécsi hegyi országos bajnokság zárta, ahol megszerezte az U15-ös korosztály bajnoki címét, az U19-esek között pedig ezüstérmes lett!
– Örülök a csehországi eredményemnek, mert ott az idősebbek között mérettettem meg – mondta el a fiatal sportoló. – Ez volt az első olyan évem, hogy három külföldi versenyen is elindulhattam. Szlovéniában pályafutásom során először a válogatottal mentem. Sok hasznos tapasztalatot szereztem. A hegyi ob-n a pályát már ismertem. Örülök a bajnoki címnek, de a két korosztállyal feljebb elért második helynek talán még jobban.
A szezonnak a kerékpárban és triatlonban is vége, immáron a levezetés következik. A következő év céljairól Klokocs Kata így beszélt:
– Kerékpárban szeretnék kijutni a jövő évi szkopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), amire nagyon jók az esélyeim. Ebben a sportágban jövőre fogok átlépni az U17-es korosztályba. Triatlonban jó lenne minél több versenyt nyerni és a ranglistán – ahol idé az ötödik hely környékén állok – ott lenni a legjobbak között.