Tippek

2024.06.02. 10:00

Figyelem! Most lakást tud olcsóbban venni a vidéki nagyvárosokban

A családi házak értéke nem csökkent, nem úgy, mint a téglalakásoké, derült ki egy friss piacelemzésből.

MW

Forrás: ingatlanbazar.hu

Negyedével nőtt a vidéki, használt házak négyzetméter ára, míg a városokban a téglalakásokhoz egy kicsivel olcsóbban lehet hozzájutni, mint tavaly ilyenkor. Egy vidéki téglalakás átlagos négyzetméteréért most 3,7 százalékkal kell kevesebbet fizetni, viszont a panelek drágultak, nem is kicsit, közel 8,3 százalékkal. Mint kiderült, Sopronban kell a legtöbbet adni egy téglalakásért, ott átlagosan 843 ezer forintos négyzetméteráron cserélnek tulajdonost az ilyen típusú ingatlanok. A dobogó képzeletbeli második helyét Debrecen foglalta el a maga 800 ezer forintos átlagos négyzetméterárával. A 25 megyei jogú város közül a harmadik legdrágább Szeged, de itt jóval olcsóbb, vagyis 657 ezer forintos átlagérték az irányadó, a negyedik Győr, ahol 626 ezer forint a négyzetméterenkénti átlag.  

A városok ártartományának alakulása többek közt attól is függ, milyen közel vannak a fővároshoz, a nyugati határhoz vagy mekkora maga a város. A sor végén Hódmezővásárhely és Nagykanizsa szerepel valamivel 300 ezer forint feletti értékkel. A legtöbb városnak - akik nem a sor elején vagy végén állnak - 300-500 ezer forint között mozognak a negyzetméteráraik. Debrecenben 4,4 százalékkal mérséklődtek az árak, Győrben 6,3-mal, Pécsett 7,2-vel a tavalyihoz képest. Miskolc tartotta magát, Szegeden emelkedtek az árak – 6,4%-kal -, ahogy Tatabányán és Sopronban is, ami meglepő, hiszen nagyrészt mindenhol csökkenést tapasztalni.  

A vidéki panellakások átlagos négyzetméterára 540 ezer forint volt az év első négy hónapjában. A legdrágább Debrecen volt, kereken 700 ezer forinttal, majd Székesfehérvár (632 ezerrel), ezt követően pedig Veszprém állhatott dobogóra (625 ezerrel), Győr pedig negyedik helyen (570 ezer forint) szerepelt ezen az árlistán. A többi nagyváros a következőféleképpen alakult: Szegedet (550 ezer), Pécs (505 ezer) majd Miskolc (415 ezer forint) követi.  

Nagyot drágultak a családi házak vidéken 

A családi házak négyzetméterára 520 ezer forint volt a megyei jogú városokban. Debrecenben mért 15 százalékos drágulás érhető tetten, a győri 18,5 százalékos és a székesfehérvári 22 százalékos átlagárnövekedés pedig kifejezetten erősnek mondható. Most úgy néz ki, Debrecen a legdrágább város 644 ezer forintos átlagértékkel, míg Székesfehérvár a második (635 ezer), Veszprém a harmadik (600 ezer forinttal). Ezt a négyzetméterenkénti árszintet csak Érd (580 ezer) és Győr (550 ezer forint) közelíti meg.

A legtöbb városban 350 ezer és 550 ezer forint közötti átlagár a jellemző, de a kisebb és a fővárostól távolabb eső városokban ennél alacsonyabb értékek is előfordultak. Nagykanizsán és Szekszárdon a 300 ezer forintot sem érte el az átlagár.

Ha lakást vásárolna, irány az Ingatlanbazar.hu oldala!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!