Lélekharcok a ligetben

Amint megszólal a zene és felbukkannak a táncosok, valamint a három aranytorkú énekesnő (Gábor Anita, Tatár Bianka és Csonka Dóra), a nézőt azonnal magába szippantja az 1910-es évek hangulata, s egy kicsit úgy érezzük magunkat, mintha mi is részesei lennénk a békebeli Budapest éjszakai életének. Ezzel kellőképpen biztos alapokra fektették a darabot, így átlényegülve érkeztünk meg az első helyszínre, a ligetbe, ahol egy fiatal leányzó olvasgat épp’ a padon ülve, míg be nem robban a színre egy férfi.

A színpadkép olyan, mintha a szereplők apró emberekként csöppentek volna az óriások világába, ahol hatalmas termések lógnak alá a liget fáiról. Ha pad van alattuk, egyértelműen egy ligetben érezzük magunkat, de amint megjelenik hátul az addig ügyesen elrejtett zenekar, az előtérben pedig a szeparé és a bárpult, máris a Casino különleges díszeinek látjuk őket, ékes csillároknak.

A díszlet ezen látszólag egyszerűen kivitelezett, mégis sokoldalú, látványos megoldása Bujdosó Nóra keze munkáját dicséri.

A jelmezek (Kiss Kata) leginkább az 1920-as évek divatját idézik fel, amikor lekerültek a fűzők, az éjszakai élet táncosnői pedig egyenes, rojtokkal és flitterekkel díszített ruhákban ropták a Charlestont, egyforma, fekete parókáikkal.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Kattintson galériánkért! Fotó: Kiss Zoltán
[/caption]

A táncos lányok által viselt parókáknak egészen különös szerep jutott a darab során. Míg viselték őket, nehezen lehetett a hölgyek között különbséget tenni, mind csak egy táncosnő volt, kinek feladata, hogy szórakoztassa és elbűvölje a férfiakat. Főhősnőnk, Tóth Manci (Köböl Lilla) volt az első, akiről lekerült a paróka, amikor felbukkant a Casinóban a különleges férfi a ligetből, Csacsinszky Pál (Gulyás Attila). Majd sorban hullottak le a műhajak, és ezzel együtt előtérbe kerültek a valódi személyiségek is: Hédi (Rádai Boglárka), aki sokadjára kísérelt meg öngyilkosságot, vagy Mili (Nagy Erika), akinek éhes szájakat kell otthon etetnie, csak vennék meg a virágokat. De a legmegrázóbb átalakuláson Lili (Veselényi Orsolya) ment keresztül, aki az addig a szókimondó, közönséges teremtésből alakult át a szemünk előtt egy végtelenül érzékeny nővé, aki egyszerre tűnik sebezhetőnek és mégis kikezdhetetlennek. Szívet tépő monológja egy olyan nő szavait tükrözte, akit keményen megpróbált az élet, és mégis újra és újra talpra állt.

Majd visszakerült a paróka, és újra az a harsány nő lett belőle, akit csak egy újabb üveg pezsgő érdekel. Bár humorból nem volt hiány, az ehhez hasonló jelenetek éreztették, hogy hiába éltünk akkor békeidőket, lassan gyülekeztek a viharfelhők Európa felett. Ezt sugallja az is, hogy elmarad a víg végkifejlet. S ha a darab addig majd’ két órája alatt nem lett volna nyilvánvaló, hogy a két főszereplőt alakító színész kiválasztása telitalálat volt, az utolsó negyedóra már végképp minden kétséget eloszlat. Köböl Lilla remekül formálja meg a naiv, szeleburdi fiatal Tóth Mancit, aki könnyedén adja át magát az érzelmeknek, s kitartóan ostromolja rajongásának tárgyát, ízes beszédével pedig mindig mosolyt csal arcunkra. Egészen addig, míg el nem érkezik a sorsfordító pillanat, s a szemünk láttára vívja meg mindent felemésztő lelki tusáját olyan elképesztően erős érzelmeket gerjesztve, mely a nézőbe fojtja a levegőt.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Kattintson galériánkért! Fotó: Kiss Zoltán
[/caption]

A Csacsinszky Palit alakító Gulyás Attila ezzel szemben tagadja az érzelmeit, ragaszkodik egy általa megálmodott képhez, így a fájdalom elementáris erővel egy dalban („Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj”) robban ki belőle, csak úgy, ahogyan a darab elején ő maga is felbukkant a színpadon.

Akik pénteken megtekintették a bemutatót, egy általánosságában könnyed hangvételű, szórakoztató előadásnak lehettek szem- és fültanúi. Egy előadásnak, ami olyan volt, mint az élet maga: a legváratlanabb pillanatokban savanyú citromot nyomott a kezünkbe, és emlékeztet arra, hogy bár nem lehet minden történet vége happy end, mégis rajtunk áll, hogy idejében észrevegyük a lábaink előtt heverő boldogságot ahhoz, hogy mi magunk alakítsuk ki a boldog végkifejletet.