10 éve halt meg Ingmar Bergman

A legendás svéd rendező 1918-ban látta meg a napvilágot Uppsalában. Szigorú lutheránus nevelést kapott, ez pedig egész hátralévő életét meghatározta: mindennapos tapasztalata volt az elfojtás, a bűn-bűntudat-büntetés, a szorongás megélése, amelyet már gyermekként a képzelet eszközeivel próbált oldani. Kiváló alkalom volt erre a száz ólomkatonáért cserélt vetítőgép, később pedig az általa eszkábált bábszínház, ahol Strindberg-darabokat mutatott be.

Már a stockholmi egyetemi tanulmányai alatt amatőr darabokban játszott, sőt, rendezett és forgatókönyveket is írt. 1944-ben a Helsingborgi Városi Színház igazgatója lett, rendezett Göteborgban, Malmőben, 1963-66-ban igazgatta a stockholmi Dramatent. Az 1960-as évek elejétől kezdve élete nagy részét Farö szigetén töltötte, ahol több filmjét is forgatta. A szigeten egy régi istállóból saját mozit is kialakított, ahol minden nap délután három órakor megnézett egy filmet, sőt később a Varázsfuvola című operafilmjének világpremierjét is itt tartotta.

Hullámvölgy és filmes sikerek

1976-ban adócsalás vádjával letartóztatták, és bár a vádak alól sikerült magát tisztáznia, mély depresszióba esett, úgy érezte, soha többé nem rendezhet. Elhagyta Svédországot, a müncheni Residenztheater rendezője lett, hazájába 1984-ben tért vissza, és ismét a Dramaten tagja lett.

Klasszikusokat és modern darabokat egyaránt színre vitt, leginkább Ibsent, Shakespeare-t és Moliere-t szerette. Remekül szót értett színészeivel, akik közül többen, például Max von Sydow, Gunnar Björnstrand vagy Erland Josephson, filmjeinek is állandó szereplői lettek.

Első filmjét, a Válságot 1945-ben készítette, világhírűvé az 1957-ben Cannes-ban különdíjjal jutalmazott A hetedik pecsét, majd az ebben az évben forgatott A nap vége tette. A hatvanas évek elejétől a svéd film egyet jelentett Bergman nevével, kialakultak egyre inkább csak rá jellemző stílusjegyek, a zárt terek, a kevés szereplős kamarajáték, a kísérőzene szinte teljes hiánya, az emberi arcról készített közelképek. A Trilógiaként emlegetett filmjeiben (Tükör által homályosan, Úrvacsora, Csend) először ábrázolta megrázó erővel az Isten- vagy bizonyosságkeresés csődjét, az emberi kapcsolatok felszínessé válását.

Komoly témák, elfojtott démonok

A belső démonainkkal való küzdelem a Persona és a Farkasok órája című alkotásainak témája, saját kamaszkori náciszimpatizáns élményeit dolgozta fel a Szégyenben és a Németországban forgatott Kígyótojásban.

A férfi-nő kapcsolat, a szeretetéhség és a szeretetre való képtelenség, az elfojtott szexualitás torzító hatása, a féltékenység romboló szenvedélye, a pőrére vetkőztetett lélek jelenik meg a Rítus, a Suttogások, sikolyok, a Szemben önmagunkkal, a Jelenetek egy házasságból képsorain, első angol nyelvű filmje, az Érintés is egy frusztrációkkal terhes szerelmi háromszöget visz színre. 1974-ben új felfogású operafilmet rendezett Mozart Varázsfuvolájából.

1983-ban elkészítette a – leginkább önéletrajzi ihletésű – Fanny és Alexander című filmjét, majd úgy döntött, végleg visszavonul a filmezéstől. Ezt követően forgatókönyveket írt, majd 2003-ban egykori élettársa, Liv Ullmann rávette, hogy megrendezze a Sarabande-ot, a Jelenetek egy házasságból „folytatását”, ez a film lett hattyúdala.

Élete alkonyán

2002-ben filmekkel, kéziratokkal, levelekkel, fotókkal, rajzokkal teli archívumát a svéd filmintézetnek ajándékozta, ennek gondozására jött létre az Ingmar Bergman Alapítvány, amely a rendezőről szóló honlapot is üzemelteti. Bergman ötször nősült, kilenc gyermeke közül Daniel szintén rendező, Liv Ullmanntól született lánya, Linn Ullmann pedig író lett.

A legnagyobb svéd filmrendező 2007. július 30-án hunyt el Farö-szigetén, és aznap halt meg a film egy másik óriása, az olasz Michelangelo Antonioni is.

Bergman több mint 60 filmet forgatott, 170 forgatókönyvet írt, alkotásait többek között három Oscar-díjjal jutalmazták.