Megosztja olvasóinkat részvételünk a Nomád Világjátékokon

Közhely, hogy Magyarország erősen hajlamos a megosztottságra. Se szeri, se száma az ezzel kapcsolatos teóriáknak: egyes elemzők Kelet-Magyarországot Hunniának, Nyugat-Magyarországot pedig Pannóniának tekintik az eltérő kulturális hagyományok miatti összebékíthetetlen különbségeket látva. Könyvtárnyi irodalma van a haza és haladás fogalmaival operáló patrióta és progresszív gondolatok szembenállásának, ami a kulturális életben a népi és az urbánus irodalom kettősségében vált például igazán szemléletessé. S elég, ha a mögöttünk hagyott választási kampányra gondolunk, s máris beláthatjuk, hogy

napjaink politikai nyilvánosságában is szinte mindent áthat az európai értékekre hivatkozó, az Európai Unióban egyfajta politikailag korrekt védőernyőt látó gondolatok megmérkőzése a nemzetek Európáját pártfogoló, a magyarság kulturális önazonosságából építkező nemzeti elkötelezettséggel.

Nem lenne túlzás arra gondolni, hogy legutóbbi, a Nomád Világjátékokon való magyar részvétel jelentőségét firtató kérdésünkre adott válaszokban is ott munkált ezeknek a megosztottságoknak az egyike-másika.

A nyertes választ megfogalmazók 34 százalékkal azok voltak, akik számára ez a kirgizisztáni rendezvény nem több távoli és egzotikus különlegességnél, ami éppen távolsága és egzotikuma miatt idegen tőlünk, s így nem fér össze az Európai Unió nyújtotta politikai és életvezetési komfortérzettel.

Két olyan válaszlehetőség is volt azonban, amelyekre olyan választ lehetett adni, amely nemhogy idegenkedik a Nomád Világjátékoktól, hanem lelkesen üdvözli csapatunk ottani jelenlétét.

A hihetetlenül erős hangulati értékű ősi hun-magyar csatakiáltás, a „Huj, huj, hajrá!” 27 százalékos sikere mellett kell megemlíteni a 16 százalékkal negyedik helyezést elért választ is, amely – talán nem függetlenül Orbán Viktor személyes jelenlététől a játékokon – nem sportértéket, hanem politikai értéket tulajdonít a kirgizisztáni magyar jelenlétnek,

s ami legfontosabb: helyesli is ezt a jelenlétet a magukat Atilla unokáiként aposztrofáló, türk tudatú államok impozáns seregszemléjén.

A harmadik helyezést elérő, 23 százalékot felmutató válasz is helyesli azt a szimbolikus politizálást, amelyet a Nomád Világjátékokra nevezésünk jelent, ez legfeljebb annyiban őrzi meg Nyugat hűvös intellektualitását, hogy helyet ad az ügyben a pragmatikus szempontok mérlegelésének: a kazah földgáz és az azeri olaj gazdasági jelentőségének.

Valóban érdekes látni ebben a kérdésben is a nyugatos és a keleties gondolkodás különbségét, a praktikus és a szimbolikus gondolkodás modelljeinek működését, de a legfontosabb talán az lehet, hogy a szavazási eredmény is rávilágított arra, hogy a Nomád Világjátékok jelentősége Magyarország számára messze nem merül ki abban, hogy puszta sportrendezvény lenne.

Ami minket illet, nem kívánhatunk mást a Kirgizisztánban küzdő magyar sportolóknak, hogy huj, huj, hajrá!!! Jelentsen ez bármit is. Hiszen ebben a csatakiáltásban egyébiránt ez a legszebb. Hogy egyszerre nagyon sok mindent jelenthet.

Az ősi hun-magyar harci szellem ébren tartását csakúgy, mint a magyar szurkolók és a magyar sportolók közötti csapategységet. És nem lehet kizárni azt sem, hogy aki ezzel az imponálóan lendületes és egyben végtelenül derűs válasszal nevezett be szavazásunkra, egyszerűen csak a mindenen átragyogó jókedvének adott hangot.

Akik így voltak ezzel, azoknak Isten tartsa meg ezt a jó szokását és jó kedvét. Akik pedig nem így voltak ezzel, azoknak csak azt kívánjuk, ragadjon át rájuk ez a diadalmas elszántság.

Huj, huj, hajrá!

[eweb-voting id="1470089"]

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Kircsin etnofalu megnyitóján Kirgizisztánban 2018. szeptember 3-án.

MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs