Serie A

2020.02.05. 17:00

Három hónap alatt másodszor menesztették a Brescia edzőjét

Eugenio Corininak nincs egyszerű dolga a lombardiai klubnál.

A 49 éves tréner munkáját – aki tavaly az élvonalba vezette a gárdát – először november elején köszönte meg a klub, és helyére a játékosként 2006-ban világbajnok Fabio Grosso érkezett. Az ő irányításával azonban a csapat három mérkőzésen gólt sem tudott szerezni, ezért a vezetőség december elején ismét Corini szerződtetése mellett döntött. A régi-új szakember vezetésével aztán a Brescia kilenc mérkőzés után tudott meccset nyerni a Serie A-ban.

Az utolsó előtti helyen álló egyesület szombaton közölte, hogy Corini teljes mértékben élvezi az elnökség bizalmát, ám szerdán bejelentette, hogy megválik az edzőtől, mivel az utóbbi hét mérkőzésén a csapat ötször kikapott, kétszer pedig döntetlent játszott.

A Brescia az uruguayi Diego Lopezt nevezte ki utódjául. A 45 éves szakember korábban a Cagliari, a Bologna, a Palermo és a Penarol együttesét irányította.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában