Botrány

2024.08.07. 12:18

Szexuális zaklatás miatt tiltották el az olimpiai bajnokok edzőjét, mennie kell Párizsból

A 200 méter címvédője, a kanadai Andre De Grasse nehéz feladat előtt áll edzője nélkül.

MW

Rana Reider egy a jelenlegi botrányban nem érintett holland atlétával még 2019-ben

Forrás: ANP/AFP

Fotó: Robin Van Lonkhuijsen

Már aligha számít újdonságnak, hogy újabb botrány rázta meg a párizsi olimpiát. A Kanadai Olimpiai Bizottság megfosztotta akkreditációjától a szexuális zaklatással és érzelmi zsarolással vádolt Rana Reidert. A kitiltott szakember egyébként két tokiói olimpiai bajnok, a 100 méteres síkfutás aranyérmese, az olasz Marcell Jacobs és a 200-as címvédő kanadai Andre De Grasse edzője. 

A párizsi olimpia renoméján újabb botrányos ügy hagy nyomot, mivel azonnali hatállyal el kell hagynia a helyszínt két olimpiai bajnok atléta – Jacobs 5. lett fő számában, míg De Grasse csütörtökön védheti meg a címét – edzőjének, Rana Reidernek, miután a Kanadai Olimpiai Bizottság (COC) visszavonta a 2024-es párizsi olimpiára szóló akkreditációját – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról

Tagadta a vádakat 

Az azonnal hatályba lépő döntés három nappal azután született, hogy a World Athletics megkérdőjelezte Rana Reider jelenlétét Párizsban – írta meg a Magyar Nemzet. Az 54 éves amerikai edzőt a US Center for SafeSport (USCSS) – amely egy olyan sportközösség létrehozásán dolgozik, ahol a résztvevők együtt dolgozhatnak és tanulhatnak anélkül, hogy fizikai, szexuális vagy érzelmi bántalmazást szenvednének el – azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatott egy 18 éves sportolót még 2021-ben. Az ügy érdekessége, hogy Reider elismerte az ellene felhozott vádakat, aminek következtében egy 2023 májusában született döntés értelmében egy évre felfüggesztették, majd csak úgy folytathatta az edzői pályát, ha egy másik felnőtt állandóan jelen van, amikor edzést tart a sportolóinak.

Nem lesz mellette az edzője 

A COC közleményében jelezte, a Reider akkreditálására vonatkozó döntés azon alapult, hogy a próbaideje idén májusban lejárt, és mivel nem volt más szankció ellene, így megfelelt a Kanadai Olimpiai Bizottság követelményeinek. Reider ügyvédje úgy véli, az edző ellen felhozott új vádakat nem tudták bizonyítani a bíróságon, ráadásul nem is vádolták semmiféle bűncselekménnyel. Ryan Stevens szerint szomorú nap ez az olimpia számára, amikor egy irányító testület a rossz reklámtól való félelmét a sportolók érdekei elé helyezi. Ráadásul Kanada egyik legjobb atlétája Andre De Grasse most úgy próbálhatja megvédeni a Tokióban megszerzett bajnoki címét, hogy az edzője nem lehet ott mellette – olvasható az Origo oldalán. Az elmúlt hónapokban egyébként három per indult Floridában Reider és a tulajdonában lévő, valamint az edző által üzemeltetett edzőközpont ellen. Az egyik ügyben, amelyet Broward megyében nyújtottak be, egy sportoló azt állítja, hogy a Reider által elkövetett szexuális zaklatás és érzelmi bántalmazás már 17 éves korában kezdődött, összesen hat évig tartott, aminek következtében két öngyilkossági kísérletet követett el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!