Száz éve hangzott el Horthy Miklós legendás beszéde a bűnös Budapestről

Ki kell irtanunk minden mérget a nemzet testéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek két pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál – idézi Horthy Miklóst a kerek évfordulón a Magyar Hírlap Babucs Zoltán által jegyzett megemlékező cikke.

A tanácskommün összeomlását követően a román hadsereg a bolsevizmus elleni harc jelszavával nemcsak a Duna-Tisza közét, hanem Budapestet és a Dunántúl keleti részét is megszállta. A nagy háború és a forradalmi téboly által tönkretett és kirabolt országgal az antant mielőbb békét akart kötni, ezért a Nemzeti Hadsereg fővezérét, Horthy Miklós altengernagyot támogatta a konszolidálásban és a rendcsinálásban. Száz éve, 1919. november 16-án vonult be a fővezér Budapestre, és egy új korszak vette kezdetét.

Kun Béláék bukása után három hatalmi tényező igyekezett magához ragadni az ország vezetését: Budapesten a kérészéletű Peidl-kabinet és Habsburg József királyi herceg kormányzósága után a Friedrich István vezette kormány, a román királyi hadsereg, amely az ország területének döntő részére rátette kezét és megkezdte a módszeres kifosztást, míg Szegeden a Pattantyús-Ábrahám Dezső-féle ellenforradalmi kormány. A versengésből azonban a szegedi ellenkormány által felállított Magyar Nemzeti Hadsereg fővezére, Horthy Miklós altengernagy – a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka – került ki győztesen, aki függetlenítette magát az Ábrahám-kormánytól, és augusztus 16-án a „homo regius”, József királyi herceg és Friedrich előtt letette az esküt, mint az összes nemzeti fegyveres erő és testület főparancsnoka. Így válhatott a Nemzeti Hadsereg a hatalom egyedüli letéteményesévé, miközben elnyerte az antant támogatását is.

Új hadsereg születik

Javában tartott a magyar Vörös Hadsereg felvidéki hadjárata, amikor gróf Károlyi Gyula felkérte hadügyminiszternek Horthy altengernagyot, aki kalandos úton jutott el Kenderesről Szegedre, ahol szavaival élve „a magyar Géniusz bontja ki szárnyait egy második honfoglaláshoz.” Igaz, ott már májusban megkezdődött egy nemzeti haderő szervezése Gömbös Gyula vezérkari százados, Prónay Pál huszárkapitány és Zadravecz István ferences szerzetes vezetése alatt, de a Nemzeti Hadsereg megszületése Horthy nevéhez fűződik.

E hadsereg „a vörös terror leküzdésére, valamint a törvényes rend és biztonság helyreállítása céljából” alakult meg, és pártérdekeket nem szolgálhatott.

Megindult a toborzás, a franciák jóindulatát megnyerve előbb egy 1300 fős kontingens felállítása történt meg, ami augusztus elejére 3500 katonára emelkedett. Horthy Pattantyús-Ábrahám új ellenkormányából kimaradt, július 12-én kapta meg a Nemzeti Hadsereg fővezérségét. Felállította a főparancsnokságot – amely augusztus 9-én Fővezérséggé alakult át –, a kormány engedélyével függetlenítette magát és kiáltványt bocsátott ki, amelyben tudatta, hogy átvette „az összes magyar nemzeti haderők fővezérletét”. Horthy erről így vallott:

„Egyedüli célom az volt, hogy ennek a magyar seregnek a segítségével megszabadítsam Magyarországot a kommunista rémuralomtól, mert ennek kegyetlenkedései és gonosztettei állandóan fokozódtak. Nagy jelentőségű volt, hogy ezt az annyira szükséges tisztogatást ne a külföldi hatalmak, hanem mi magunk hajtsuk végre. Ez azonban sehogyan sem egyezett a franciák, még kevésbé a csehek terveivel. Már bevetésre alkalmas csapattal rendelkeztem Szegeden, de ezt nem engedték Budapestre vezetni, mikor a román hadsereg nyomása és a szövetségesek párizsi legfelsőbb tanácsának ultimátuma Kun Béla kormányát lemondásra kényszerítette.”

Paul de Lobit tábornok, a magyarországi francia csapatok parancsnoka augusztus elején engedélyezte a Nemzeti Hadsereg átvonulását a Dunántúlra, így Horthy ott akarta megállítani a románok további előrenyomulását. Megérkezett Szombathelyre Lehár Antal ezredes kontingense Ausztriából, a hadsereg tovább erősödött (például a Székely Dandárral), visszaállították a régi honvéd katonai közigazgatást, megkezdődött a Vörös Hadseregben szolgált tisztek és tiszthelyettesek igazoló eljárása, a legénységi állományt előbb toborzás, később sorozás útján kívánták gyarapítani.

Siófoktól Budapestig

A Fővezérség Siófokra települt át, a szegedi ellenkormány beszüntette működését, így a Friedrich-kormány működött tovább. Miután József „apánk” kinevezte Horthyt az összes magyar csapatok főparancsnokává, kiáltványt bocsátott ki, amelyben üdvözölte „mindazokat a mélyen hazafias tiszteket és csapatokat, akik a nemzeti zászló köré gyűltek. Abban a büszke tudatban és azzal a reménnyel veszem át a vezetést, hogy mindenki a lehető legjobb képessége szerint, a nagy közös feladatunk érdekében mellettem fog állni.”

Az antant nem tudta megállítani a románokat, így Horthy Gheorge Mărdărescu hadosztálytábornokkal egyezményt kötött, miszerint a román hadsereg megáll a Győr és Adony közötti vonalon, de ennek betartására végül fegyvert kellett használni, augusztus 29-én katonái Győrig szorították vissza a románokat.

A megszállóknak eszük ágában sem volt betartani a megállapodást, olyan kormányt akartak, amely a magyar–román egyesülést pártolja. Erre még a szociáldemokraták is rájátszottak, akik félve a felelősségre vonástól, arra kérték a románokat, hogy Budapestet ne adják át.

A békekonferencia nyomására szeptember 23-án a román nagyvezérkar beszüntette a hadjáratot és október 4-től megkezdte a Dunántúl kiürítését. Székesfehérvár október 12-én lett ismét magyarrá, az itteni bevonulási ceremónia szolgált a budapesti mintájául. A „fehérterror” pogromjait Nathan Horowitz amerikai ezredes vizsgálta ki és megállapította, hogy annak a hadsereg nem volt részese (tegyük hozzá, hogy a különítmények tiszti állományának egy része izraelita vallású volt).

Ősszel a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa megbízásából Sir George Russel Clerk folytatott tárgyalásokat Budapesten. Horthy kijelentette, nem lesz katonai diktatúra, és aláveti magát az újonnan alakuló koncentrációs kormánynak – ami nem valósult meg –, így a párizsi békekonferencia engedélyezte a Nemzeti Hadsereg bevonulását, annál is inkább, mert a fővezér csapatai jelentették az egyedüli biztosítékot arra nézve, hogy az országban, ha „acélseprűvel” is, de rendet lehet teremteni. Az új hadsereg egyre gyarapodott, létszáma októberre elérte a harmincezer főt, egyenruházati, fegyverzeti és felszerelési téren titkos vásárlások történtek, így például a lövegeket Ausztriából Trunkhahn Lipót, a Magyar Textilművek vezérigazgatója szerezte be. A pénzügyi hátteret a tehetősebb rétegek – például a zsidó nagytőkések – adományai, valamint a bankszámlák zárolása révén sikerült biztosítani.

November 14-én megérkezett Budára a Lehár kontingens. A románok ekkor ürítették ki a fővárost, ahol statárium lépett életbe. A Nemzeti Hadsereg alakulatai megszállták a stratégiai fontosságú pontokat, a rendőrség kommunistagyanús egyéneket tartóztatott le, ugyanis baloldali mozgolódástól lehetett tartani. Mindenütt Manno Miltiades Horthy! plakátját és Horthy kiáltványát lehetett látni. A fővezér bizalmas parancsot is kiadott: „Az ország érdeke megkívánja (...), hogy a hadsereg (...) a legkiválóbb benyomást gyakorolja. Ez csak úgy lehetséges, ha a hadsereg – mint a törvényes rend megtestesítője – tartózkodik minden cselekedettől, mely nem az ő megszabott hatáskörébe tartozik.”

„Bűnös város”

A kelenföldi pályaudvarra november 16-án reggel érkezett meg Horthy.

„Borús őszi nap volt ez, és hideg záporeső söpört végig Budapest utcáin. (...) Szorosan egymás mellett állt a járdákon Budapest lakossága, és mindenhol, ahol Horthy megjelent, véget nem érő ujjongással fogadták...”

– írta a későbbi kormányzó életrajzírója, Edgar von Schmidt-Pauli. Az almásderesén ülő Horthyt a Prónay-különítmény tisztjei kísérték, mögötte a vezérkari főnök, Soós Károly vezérőrnagy és a Fővezérség lovagolt, utánuk a szegedi 1. gyalogezred masírozott Diedendorfer Miksa alezredes parancsnoksága alatt. A Gellért téren levett föveggel a díszmagyarba öltözött Bódy Tivadar polgármester köszöntötte Horthyt, aki lóhátról válaszolva tetemre hívta a „bűnös” Budapestet (borítóképünkön).

Horthy Miklós a Gellért szállóhoz érkezik:

Ezután a hadsereg és a civil tömeg a Ferenc József hídon (a mai Szabadság hídon) át vonult tovább Pestre. A Kálvin téren cigányzenészek a Himnuszt játszották, a Bazilikánál pedig a királypártiak üdvözölték Horthyt. Az Országházhoz érkezőket a lépcsőkön álló Friedrich-kormány, az antant képviselői, továbbá gróf Apponyi Albert és gróf Teleki Pál várta. A miniszterelnök köszöntötte Horthyt, aki így válaszolt:

„Hosszú, nehéz, rögös úton jutottunk ide, e térre, ahol éppen egy évvel ezelőtt bízták az ország sorsát egy olyan emberre, aki hazánkat a sír szélére juttatta. Hogy mik voltak indító okai, nem kutatom. De hogy nem ismer a világtörténelem egy második alakot, aki hazájára annyi fájdalmas megaláztatást, oly abszolút anyagi romlást, annyi keserűséget és oly szégyent hozott volna, ahhoz kétség nem fér. A forradalom nemcsak szabadságot, jogot és kenyeret nem adott a népnek, hanem a mindennél jobban áhított békét sem hozta meg. Egy előnye volt csupán, hogy megismertük a destruktív erők működésének egész alakját és láttuk, hogy tud egy életerős, virágzó országot a demagógia szétzülleszteni és pocsolyába tiporni.

(...) ki kell irtanunk minden mérget a nemzet testéből, és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek két pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál.

Mindenekelőtt meg kell szűnni a széthúzásnak, hogy az ezer jelszóval agyonagitált lakosság nyugvópontra juthasson. A nemzeti hadsereg mint egy test, egy lélek áll szilárdan, önzetlenül a haza szolgálatában, és győzelemre fogja segíteni a keresztény világnézetet a tisztességnek, a becsületnek és az igazságnak uralmát. Fegyvereinek oltalma alatt a nemzet minden rétege megkezdheti megint az oly szükséges termelő munkát, mellyel egy szebb, boldogabb, viruló Magyarországot akarunk felépíteni.”

A Nemzeti Hadsereg egységei bevonulnak a Kossuth térre:

A tábori misét Csernoch János hercegprímás, esztergomi érsek pontifikálta, azután a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevében Tormay Cécile írónő adományozott zászlót a Nemzeti Hadseregnek, amelyet a hercegprímás a hadsereg többi hadijelvényével együtt megáldott, és a felekezetek püspökei is beszédet mondtak. Horthy megköszönte a nemes adományt, de kijelentette: „Még nem vagyunk a célnál. Pestről még tovább is kell mennünk. Magasra tartjuk a zászlót a régi dacos bizalommal, a régi jelszóval: »Ezzel vagy ezen!«” A magyar ifjúság képviseletében a miniszterelnök lánya köszöntötte a fővezért, végül az ünnepséget a téren felsorakozott csapatok díszmenete zárta.

Új korszak nyitánya volt ez, amelyre teljesen igazak Schmidt-Pauli váteszi sorai:

„A történelmi hazugságok között az egyik legismertebb, ami nagyon mélyen befészkelte magát a felszínes történeti irodalomba, amikor a Horthy-rendszer kifejezést a fehérterrorral azonosítják. A Horthy-rendszer címkét egy igazságosabb történelemtudós csakis azzal értelmezné, amit Horthy [al]tengernagy kormányzósága alatt elértek, vagyis az ország megtisztítását a tőle teljesen idegen bolsevik elemektől; a közrend helyreállítását; egy olyan rendszer kiépítését, amely a fegyelem, rend, nevelés és erkölcs által a törvények betartását szavatolja; röviden összefoglalva: Magyarország újjáépítését.”

Borítókép: A bevonuló fővezér fogadása a budapesti Gellért Szálló előtt